language

Intézmények:

Atlas Egyesület highlight_off

Akták:

Zuschlag-ügy highlight_off
75.000.000 Ft

Zuschlag-ügy

Zuschlag-ügy

Az ügyészség először 2005-ben indított vizsgálatot különböző alapítványok és egyesületek ellen számviteli fegyelem megsértése miatt, 2007-ben pedig már Zuschlag János szocialista parlamenti képviselő, a Fiatal Baloldal-Ifjú Szocialisták Mozgalma elnökhelyettese és 15 társa ellen folyt a nyomozás különösen nagy kárt okozó csalás miatt.

A vád szerint Zuschlag János vezetésével társai, Lados István, Katus Ferenc, Őri András, Krausz Csaba, Marsovszky Balázs, Kullai Tamás és Prácser László, tényleges tevékenységet nem folytató egyesületeken keresztül olyan állami támogatásokban részesültek, melyekn ek az elszámolásait rendszerint meghamis ították. A 2000-től 2006-ig elkövetett bűncselekményekkel okozott 75 millió forintos kár nagy részét a vádlottak a nyomozati szakban megtérítették.  Az üggyel kilenc fiktív civilszervezetet és mintegy 72 pályázatot hoztak összefüggésbe, az ügyészség tizenhat fő ellen emelt vádat. A vádhatóság szerint az elsőtől nyolcadik rendű vádlottak esetében a bűnszervezet törvényi tényállása bizonyított, bár a vádlottak anyagi haszonszerzését nem sikerült bizonyítani, mert a haszon egyéb szervezetekhez jutott.


Azért dolgozunk, hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

▶︎ Támogass minket pártolói tagként: patreon.com/kmonitor
▶︎ Adományozz átutalással, vagy PayPalon: k-monitor.hu/tamogatas


A per 2008 ősze óta zajlik, és várhatóan 2010. március 31-én születik elsőfokú ítélet. Az eljárás során több mint kétszáz tanút idéztek meg, többek között Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnököt, Arató Gergelyt, az MSZP országgyűlési képviselőjét, a Oktatási és Kulturális Minisztérium volt államtitkárát is. Az ügyben kihallgatták Baráth Etelét és Csiha Juditot is. Az MSZP-s országgyűlési képviselők saját kampányukra kaptak 500-500 ezer forintot, amit a Táncsics Alapítványon keresztül szintén fiktív civil szervezeteken keresztül kaptak meg. Szintén kihallgatták Baja Ferencet, a Miniszterelnöki Hivatal jelenlegi államtitkárát, a Táncsics Alapítvány kuratóriumának korábbi elnökét, valamint Deutsch Tamást, a FIDESZ képviselőjét, korábbi sportminisztert.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [18]  Oldalak:   1 2   >  >>

Finiséhez ért a Zuschlag-per

Ma folytatódik a Zuschlag János egykori szocialista politikus és tizenöt társa ellen indított büntetőper Kecskeméten, a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon.

Zuschlag beismerte a papíron létező egyesületeket

Szerdán délután folytatódott a bűnszervezetben, különösen nagy kárt okozó, folytatólagosan elkövetett csalással vádolt Zuschlag János vallomása a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon.

Zuschlag koalíciója

A civil szervezetek laza támogatási, valamint formális ellenőrzési rendszere nem új keletű, kizárólagos szocialista találmány.

Zuschlag-per: tagad a hetedrendű vádlott

A Zuschlag-per hetedrendű vádlottja azt állítja, megtévesztették és semmiről sem tudott. Kullai Tamás többször ellentmondásba keveredett a bíróság előtt tett és a nyomozás során rögzített vallomásával.

Mit termeltek Zuschlag & Tsai számlagyárában?

Hamarosan, október 8-án, megkezdődik a Zuschlag János és társai ellen folyó büntetőeljárás tárgyalása.

Ismert nevekkel is dobálóztak Zuschlagék

"Miniszter úr is támogatja" - ilyen felvezetés előzte meg a Zuschlag-ügyben érintett egyik szervezet milliós támogatását, de egyéb jelei is volt annak, hogy az ügyészség által gyanúsnak talált egyesületekkel kivételeztek.

A parlament is pénzelte Zuschlag szervezeteit

A parlament társadalmi szervezetek támogatására létrehozott bizottsága még az Orbán-kormány idején 3,4 millió forinttal támogatta a Zuschlag Jánoshoz köthető szervezeteket, írja a Népszabadság csütörtöki számában.
Találatok: [18]  Oldalak:   1 2   >  >>