Támogasd a K-Monitort! K-Monitor a Facebookon
K-Monitor
Ft
Az elmúlt évek becsült kárösszege.
Korrupció, Közpénz, Közbeszerzés, Kartell
Címkék
Akták:
Zuschlag-ügy [X]
Személyek:
Deutsch Tamás [X]
75.000.000 Ft

Zuschlag-ügy

Zuschlag-ügy

Az ügyészség először 2005-ben indított vizsgálatot különböző alapítványok és egyesületek ellen számviteli fegyelem megsértése miatt, 2007-ben pedig már Zuschlag János szocialista parlamenti képviselő, a Fiatal Baloldal-Ifjú Szocialisták Mozgalma elnökhelyettese és 15 társa ellen folyt a nyomozás különösen nagy kárt okozó csalás miatt.

A vád szerint Zuschlag János vezetésével társai, Lados István, Katus Ferenc, Őri András, Krausz Csaba, Marsovszky Balázs, Kullai Tamás és Prácser László, tényleges tevékenységet nem folytató egyesületeken keresztül olyan állami támogatásokban részesültek, melyekn ek az elszámolásait rendszerint meghamis ították. A 2000-től 2006-ig elkövetett bűncselekményekkel okozott 75 millió forintos kár nagy részét a vádlottak a nyomozati szakban megtérítették.  Az üggyel kilenc fiktív civilszervezetet és mintegy 72 pályázatot hoztak összefüggésbe, az ügyészség tizenhat fő ellen emelt vádat. A vádhatóság szerint az elsőtől nyolcadik rendű vádlottak esetében a bűnszervezet törvényi tényállása bizonyított, bár a vádlottak anyagi haszonszerzését nem sikerült bizonyítani, mert a haszon egyéb szervezetekhez jutott.


Azért dolgozunk, hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

▶︎ Támogass minket pártolói tagként: patreon.com/kmonitor
▶︎ Adományozz átutalással, vagy PayPalon: k-monitor.hu/tamogatas


A per 2008 ősze óta zajlik, és várhatóan 2010. március 31-én születik elsőfokú ítélet. Az eljárás során több mint kétszáz tanút idéztek meg, többek között Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnököt, Arató Gergelyt, az MSZP országgyűlési képviselőjét, a Oktatási és Kulturális Minisztérium volt államtitkárát is. Az ügyben kihallgatták Baráth Etelét és Csiha Juditot is. Az MSZP-s országgyűlési képviselők saját kampányukra kaptak 500-500 ezer forintot, amit a Táncsics Alapítványon keresztül szintén fiktív civil szervezeteken keresztül kaptak meg. Szintén kihallgatták Baja Ferencet, a Miniszterelnöki Hivatal jelenlegi államtitkárát, a Táncsics Alapítvány kuratóriumának korábbi elnökét, valamint Deutsch Tamást, a FIDESZ képviselőjét, korábbi sportminisztert.

Deutsch Tamás

Deutsch Tamás

1966. július 27-én született Budapesten. Nős, felesége rendezvényszervező. Négy gyermeke és két nevelt gyermeke van.

1984-ben a Kaffka Margit Gimnáziumban érettségizett Budapesten. Egyetemi tanulmányait 1986-1992 között az ELTE jogi karán folytatta, 1999-ben szerzett diplomát. 1987-től a Jogász Társadalomtudományi (1988-tól Bibó István) Szakkollégium tagja.

Találatok: [26]  Oldalak:   1 2 3   >  >>

Az MSZP hamis tanúzással vádolja Deutsch Tamást

Az MSZP szerint a politikus hamisan tanúskodott az ügyészségen, amikor szándékosan vagy gondatlanul azt a hamis látszatot keltette, hogy a pályázatok döntéshozatali mechanizmusába soha nem avatkozott be.

Deutsch + Zuschlag: ügyészséghez fordul az MSZP

Az MSZP szerint felmerül a gyanú, hogy Deutsch Tamás, az Orbán-kormány sportminisztere hamisan tanúskodott a Zuschlag-ügyben, ezért a párt a Bács-Kiskun Megyei Főügyészségen bejelentést tesz.

"A Fidesz találta ki a Zuschlag-modell alapját"

Az MSZP szerint a Zuschlag-modell alapját képező kézi vezérléses pénzosztást a Fidesz találta ki.

Zuschlag pihent, Gyurcsány és Jánosi is azt mondta, hogy nem tudott a praktikákról

Hosszú idő után először könnyű szívvel ülhette végig perének egy tárgyalási napját Zuschlag János. Ez ugyanis most nem róla szólt.

Zuschlag-per: Gyurcsány ma tanúskodik

Tudtak-e a Medgyessy-kormány miniszterei az ifjúsági szervezetek támogatása körüli visszaélésekről? A Zuschlag-ügyben az ügyész ezt ma Kecskeméten, a tárgyaláson biztosan megkérdezi Gyurcsány Ferenc, egykori ifjúsági minisztertől.

Gyurcsány "kulturális sokkjára" hivatkozhat a bíróság előtt

Ma hallgatják meg tanúként a Zuschlag-ügyben Gyurcsány Ferencet és Jánosi Györgyöt, a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium volt vezetőit.

MSZP: Deutsch kezdte a Zuschlag-módszert

Az MSZP szóvivője szerint a "kézi vezérléses pénzosztást" a Fidesz találta ki, és Deutsch Tamás egykori sportminiszter alkalmazta elsőként.

Deutsch szót kér a Zuschlag-ügyben

Deutsch Tamás szeretné, ha a Bács-Kiskun Megyei Bíróság őt is meghallgatná tanúként a Zuschlag-perben, ugyanis lenne mit mondania, "és ennek biztos, hogy nem örülne sem Budai Bernadett, sem Gyurcsány Ferenc, sem Mesterházy Attila, sem Szilvásy György".

Egyenlő elbírálást szeretne Lendvai Ildikó

Az MSZP érdeklődve várja, hogy egyforma-e az ügyészségi elbírálás a szocialista és a fideszes politikusok között a Zuschlag-ügy kapcsán - mondta Lendvai Ildikó pártelnök.
Találatok: [26]  Oldalak:   1 2 3   >  >>

Akták

Zuschlag-ügy

Zuschlag-ügy

Az ügyészség először 2005-ben indított vizsgálatot különböző alapítványok és egyesületek ellen számviteli fegyelem megsértése miatt, 2007-ben pedig már Zuschlag János szocialista parlamenti képviselő,...
Belépés
Regisztráció
Támogatás
Cikk beküldése
Hírlevél
Blog
Média
 
 
Tasz Transparency International CEE Trust OSI