language

Intézmények:

Fiatal Baloldal highlight_off

Akták:

Zuschlag-ügy highlight_off
75.000.000 Ft

Zuschlag-ügy

Zuschlag-ügy

Az ügyészség először 2005-ben indított vizsgálatot különböző alapítványok és egyesületek ellen számviteli fegyelem megsértése miatt, 2007-ben pedig már Zuschlag János szocialista parlamenti képviselő, a Fiatal Baloldal-Ifjú Szocialisták Mozgalma elnökhelyettese és 15 társa ellen folyt a nyomozás különösen nagy kárt okozó csalás miatt.

A vád szerint Zuschlag János vezetésével társai, Lados István, Katus Ferenc, Őri András, Krausz Csaba, Marsovszky Balázs, Kullai Tamás és Prácser László, tényleges tevékenységet nem folytató egyesületeken keresztül olyan állami támogatásokban részesültek, melyekn ek az elszámolásait rendszerint meghamis ították. A 2000-től 2006-ig elkövetett bűncselekményekkel okozott 75 millió forintos kár nagy részét a vádlottak a nyomozati szakban megtérítették.  Az üggyel kilenc fiktív civilszervezetet és mintegy 72 pályázatot hoztak összefüggésbe, az ügyészség tizenhat fő ellen emelt vádat. A vádhatóság szerint az elsőtől nyolcadik rendű vádlottak esetében a bűnszervezet törvényi tényállása bizonyított, bár a vádlottak anyagi haszonszerzését nem sikerült bizonyítani, mert a haszon egyéb szervezetekhez jutott.


Azért dolgozunk, hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

▶︎ Támogass minket pártolói tagként: patreon.com/kmonitor
▶︎ Adományozz átutalással, vagy PayPalon: k-monitor.hu/tamogatas


A per 2008 ősze óta zajlik, és várhatóan 2010. március 31-én születik elsőfokú ítélet. Az eljárás során több mint kétszáz tanút idéztek meg, többek között Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnököt, Arató Gergelyt, az MSZP országgyűlési képviselőjét, a Oktatási és Kulturális Minisztérium volt államtitkárát is. Az ügyben kihallgatták Baráth Etelét és Csiha Juditot is. Az MSZP-s országgyűlési képviselők saját kampányukra kaptak 500-500 ezer forintot, amit a Táncsics Alapítványon keresztül szintén fiktív civil szervezeteken keresztül kaptak meg. Szintén kihallgatták Baja Ferencet, a Miniszterelnöki Hivatal jelenlegi államtitkárát, a Táncsics Alapítvány kuratóriumának korábbi elnökét, valamint Deutsch Tamást, a FIDESZ képviselőjét, korábbi sportminisztert.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [148]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>

Már csak két év vár Zuschlagra

Csökkentette Zuschlag János első fokú büntetését a Szegedi Ítélőtábla tegnap: 8 év 6 hónap helyett "csak" 6 éves büntetést kell kitöltenie, igaz, nem fegyházban - ahogy azt az ügyész kérte -, hanem börtönben.

Felkészülten támadta a bíróságot Zuschlag János

Két hét múlva hirdeti ki ítéletét a Zuschlag-perben a másodfokon eljáró Szegedi Ítélőtábla, amely tegnap meghallgatta a volt MSZP-s politikust is. Az elsőrendű vádlott szerint az elsőfokú bíróság tévesen hozta meg ítéletét, rajta pedig nem lehet számon kérni az elmúlt húsz év összes bűnét

Húsz év bűne Zuschlagon

Élesen bírálta Zuschlag János az utolsó szó jogán elmondott beszédében az ellene hozott első fokú ítéletet és az ügyészségi vádakat tegnap a Szegedi Ítélőtáblán: cáfolta a bűnszervezeti elkövetést is és mint mondta: az ellene beszélő tanúk sem említettek túl sok konkrétumot.

Súlyosbítaná Zuschlag büntetését az ügyész - kezdődik a másodfok

Nyolc és fél éves büntetése enyhítését reméli a másodfokú eljárástól Zuschlag János, a vád azonban még súlyosabb büntetést kér az egykori szocialista képviselőre. Zuschlag és társai egyesületek és alapítványok fiktív pályázataival biztosítottak az ifjú szocialistáknak pénzt, és 72 millióval károsították meg az államot.

180 milliót adott az MSZP Zuschlagnak?

Az egykori ifjúsági minisztérium dolgozói, köztisztviselők is kezdeményeztek alapos vizsgálatot a Zuschlag-féle szervezetek pályázati tevékenységével kapcsolatban, a Gyurcsány Ferenc vezette tárca döntéshozói azonban nem voltak partnerek a visszaélések feltárásában – nyilatkozta Lados István a Hír TV-nek adott exkluzív interjújában.

Az MSZP nem foglalkozik Ladossal

Érdemben nem kívánnak foglalkozni Zuschlag János volt személyi titkára Hír TV-nek adott nyilatkozatával a szocialisták. Bár Lados István több pártvezetőre is terhelő kijelentéseket tett, Nyakó István, az MSZP szóvivője azt mondta, az állítások miatt nem indítanak vizsgálatot.

Zuschlag személyi titkára kitálalt

Az állami szervek támogatása nélkül nem tudta volna elkövetni bűncselekményeit Zuschlag János – mondta a volt szocialista képviselő egykori személyi titkára. Lados István szerint életszerűtlen, hogy a Gyurcsány Ferenc vezette ifjúsági tárca irányítói és más vezető MSZP-s politikusok ne tudtak volna Zuschlag ügyeiről.
Találatok: [148]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>