Támogasd a K-Monitort! K-Monitor a Facebookon
K-Monitor
Ft
Az elmúlt évek becsült kárösszege.
Korrupció, Közpénz, Közbeszerzés, Kartell
Címkék
Akták:
Zuschlag-ügy [X]
Személyek:
Kisbaranyi László [X]
75.000.000 Ft

Zuschlag-ügy

Zuschlag-ügy

Az ügyészség először 2005-ben indított vizsgálatot különböző alapítványok és egyesületek ellen számviteli fegyelem megsértése miatt, 2007-ben pedig már Zuschlag János szocialista parlamenti képviselő, a Fiatal Baloldal-Ifjú Szocialisták Mozgalma elnökhelyettese és 15 társa ellen folyt a nyomozás különösen nagy kárt okozó csalás miatt.

A vád szerint Zuschlag János vezetésével társai, Lados István, Katus Ferenc, Őri András, Krausz Csaba, Marsovszky Balázs, Kullai Tamás és Prácser László, tényleges tevékenységet nem folytató egyesületeken keresztül olyan állami támogatásokban részesültek, melyekn ek az elszámolásait rendszerint meghamis ították. A 2000-től 2006-ig elkövetett bűncselekményekkel okozott 75 millió forintos kár nagy részét a vádlottak a nyomozati szakban megtérítették.  Az üggyel kilenc fiktív civilszervezetet és mintegy 72 pályázatot hoztak összefüggésbe, az ügyészség tizenhat fő ellen emelt vádat. A vádhatóság szerint az elsőtől nyolcadik rendű vádlottak esetében a bűnszervezet törvényi tényállása bizonyított, bár a vádlottak anyagi haszonszerzését nem sikerült bizonyítani, mert a haszon egyéb szervezetekhez jutott.


Azért dolgozunk, hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

▶︎ Támogass minket pártolói tagként: patreon.com/kmonitor
▶︎ Adományozz átutalással, vagy PayPalon: k-monitor.hu/tamogatas


A per 2008 ősze óta zajlik, és várhatóan 2010. március 31-én születik elsőfokú ítélet. Az eljárás során több mint kétszáz tanút idéztek meg, többek között Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnököt, Arató Gergelyt, az MSZP országgyűlési képviselőjét, a Oktatási és Kulturális Minisztérium volt államtitkárát is. Az ügyben kihallgatták Baráth Etelét és Csiha Juditot is. Az MSZP-s országgyűlési képviselők saját kampányukra kaptak 500-500 ezer forintot, amit a Táncsics Alapítványon keresztül szintén fiktív civil szervezeteken keresztül kaptak meg. Szintén kihallgatták Baja Ferencet, a Miniszterelnöki Hivatal jelenlegi államtitkárát, a Táncsics Alapítvány kuratóriumának korábbi elnökét, valamint Deutsch Tamást, a FIDESZ képviselőjét, korábbi sportminisztert.

Találatok: [7]  Oldalak:   1

Zuschlag szerint volt titkára vádalku reményében hazudik

Hiteltelennek, önellentmondásokkal telinek tartja Zuschlag János egykori személyi titkára vallomását. A volt szocialista politikus úgy véli: Lados István vádalku reményében hazudik.

Szerelmi szál a Zuschlag-ügyben

A 8. rendű vádlott egy szerelmi kaland miatt bonyolódott a Zuschlag-ügybe, de egyébként undorodik a mutyizástól és állítja, hogy meditációs tréningen volt, amikor egy pályázatot valaki aláírt a nevében.

"A fél kormány belebukna"

Mindent egy halottra próbált kenni Zuschlag János, de "az ügyészség ebbe nem nyugodott bele" - a Zuschlag-per folytatódott. Újabb érdekes részletek, lehallgatott telefonbeszélgetések.

Zuschlag-per: tagad a hetedrendű vádlott

A Zuschlag-per hetedrendű vádlottja azt állítja, megtévesztették és semmiről sem tudott. Kullai Tamás többször ellentmondásba keveredett a bíróság előtt tett és a nyomozás során rögzített vallomásával.

Halottra kenték volna a balhét Zuschlagék?

Egy 2004-ben elhunyt férfire, a kiskunhalasi vállalkozó Kisbaranyi Lászlóra akarták kenni a fiktív egyesületek létrehozásának ötletét, a pályázatok elkészítését és a könyvelést is Zuschlagék.

Zuschlag-ügy: Kullai szerint őt megtévesztették

Kullai Tamás hetedrendű vádlott kihallgatásával folytatódott szerdán a Zuschlag-perben a bizonyítási eljárás a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon.

Ne nagyon emlékezz! - intette vádlott-társát Zuschlag

Két éve nem találtak semmit, csak "geciskednek" az ügyészek - nyugtatgatta egy lehallgatott telefonbeszélgetésben a hetedrendű vádlottat Zuschlag János.
Találatok: [7]  Oldalak:   1

Akták

Zuschlag-ügy

Zuschlag-ügy

Az ügyészség először 2005-ben indított vizsgálatot különböző alapítványok és egyesületek ellen számviteli fegyelem megsértése miatt, 2007-ben pedig már Zuschlag János szocialista parlamenti képviselő,...
Belépés
Regisztráció
Támogatás
Cikk beküldése
Hírlevél
Blog
Média
 
 
Tasz Transparency International CEE Trust OSI