Támogasd a K-Monitort! K-Monitor a Facebookon
K-Monitor
Ft
Az elmúlt évek becsült kárösszege.
Korrupció, Közpénz, Közbeszerzés, Kartell
Címkék
Akták:
Zuschlag-ügy [X]
75.000.000 Ft

Zuschlag-ügy

Zuschlag-ügy

Az ügyészség először 2005-ben indított vizsgálatot különböző alapítványok és egyesületek ellen számviteli fegyelem megsértése miatt, 2007-ben pedig már Zuschlag János szocialista parlamenti képviselő, a Fiatal Baloldal-Ifjú Szocialisták Mozgalma elnökhelyettese és 15 társa ellen folyt a nyomozás különösen nagy kárt okozó csalás miatt.

A vád szerint Zuschlag János vezetésével társai, Lados István, Katus Ferenc, Őri András, Krausz Csaba, Marsovszky Balázs, Kullai Tamás és Prácser László, tényleges tevékenységet nem folytató egyesületeken keresztül olyan állami támogatásokban részesültek, melyekn ek az elszámolásait rendszerint meghamis ították. A 2000-től 2006-ig elkövetett bűncselekményekkel okozott 75 millió forintos kár nagy részét a vádlottak a nyomozati szakban megtérítették.  Az üggyel kilenc fiktív civilszervezetet és mintegy 72 pályázatot hoztak összefüggésbe, az ügyészség tizenhat fő ellen emelt vádat. A vádhatóság szerint az elsőtől nyolcadik rendű vádlottak esetében a bűnszervezet törvényi tényállása bizonyított, bár a vádlottak anyagi haszonszerzését nem sikerült bizonyítani, mert a haszon egyéb szervezetekhez jutott.


Azért dolgozunk, hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

▶︎ Támogass minket pártolói tagként: patreon.com/kmonitor
▶︎ Adományozz átutalással, vagy PayPalon: k-monitor.hu/tamogatas


A per 2008 ősze óta zajlik, és várhatóan 2010. március 31-én születik elsőfokú ítélet. Az eljárás során több mint kétszáz tanút idéztek meg, többek között Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnököt, Arató Gergelyt, az MSZP országgyűlési képviselőjét, a Oktatási és Kulturális Minisztérium volt államtitkárát is. Az ügyben kihallgatták Baráth Etelét és Csiha Juditot is. Az MSZP-s országgyűlési képviselők saját kampányukra kaptak 500-500 ezer forintot, amit a Táncsics Alapítványon keresztül szintén fiktív civil szervezeteken keresztül kaptak meg. Szintén kihallgatták Baja Ferencet, a Miniszterelnöki Hivatal jelenlegi államtitkárát, a Táncsics Alapítvány kuratóriumának korábbi elnökét, valamint Deutsch Tamást, a FIDESZ képviselőjét, korábbi sportminisztert.

Találatok: [816]  Oldalak:   <<  <  4 5 6 7 8 9 10 11 12 13   >  >>

Az MSZP-frakció új tagjának pártfoglaló akcióit piszkálják a vasiak

Tóth Csaba múltjának kivizsgálását kérte Mesterházy Attila pártelnöktől a Vas megyei MSZP. Tóth nagy botránnyal záruló vasi tevékenysége idején - ellenfelei szerint - Zuschlag Jánossal együtt gyártotta a fantomszervezeteket.

A vád titokzatos gyára

Annyi az elmúlt nyolc év botránykatalógusából kiindulva elmondható: a Legfőbb Ügyészség a szociálliberális hatalomtól függetlenül működött. Számos korrupciógyanú érett vádemeléssé - különösen az utóbbi másfél-két évben.

Zuschlag mosatlan milliói

Zuschlag Jánosnak letartóztatásakor zárolták a vagyonát. Már nyolc hónapja volt előzetesben, amikor ötvenmillió forint készpénzt fizettek be a részére kárenyhítésre Budapesten,a K&H Bank Kossuth téri fiókjában.

Jövőre tárgyalja a Zuschlag-ügyet a Szegedi Ítélőtábla

A Szegedi Ítélőtábla 2011. január 11-én kezdi tárgyalni Zuschlag János és társainak ügyét, a másodfokú eljárásban hét tárgyalási napot tűztek ki.

Súlyosabb ítéletet kér az ügyészség Zuschlagra

Az első fokon megállapítottnál nagyobb mértékű vagyon elkobzását is indokoltnak tartaná Zuschlag János volt szocialista képviselő esetében a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség – értesült lapunk.

Zuschlag volt könyvelője Fideszes jelölt

Zuschlag János volt könyvelőjét és a sokat vitatott sukorói ingatlan értékbecslését végző cég társtulajdonosának fiát is indítja képviselőjelöltként a Fidesz kiskunhalasi szervezete.

Kovács Árpád: Orbánnak végre van víziója

Kritika alig érte tizenkét éven át tartó ÁSZ-elnöksége alatt, az új Országgyűlés mégsem hosszabbította meg a mandátumát. Kapott helyette más megbízatást számosat.

Zuschlag titkára bevonul a börtönbe

Lados védőügyvédje szerint nem sok esély lett volna rá, hogy a bíróság másodfokon enyhíti a 2 éves börtönbüntetést.

Megkezdi börtönbüntetését a Zuschlag-per másodrendű vádlottja

Lados István, a Zuschlag-per másodrendű vádlottja visszavonta az elsőfokú ítélet ellen benyújtott fellebbezését, és kedden megkezdi börtönbüntetésének letöltését - közölte Gömöri Tibor ügyvéd hétfőn.

Normális életre vágyik Zuschlag börtönbe vonuló titkára

Zuschlag János egykori titkára, Lados István azt szeretné, ha az élete minél előbb visszatérne a "normális mederbe", ezért elfogadja az elsőfokú ítéletet, és börtönbe vonul. Jövő héten kezdi el a rá kiszabott kétéves büntetés letöltését, és azt reméli, hogy 2011-re újra szabad lesz.
Találatok: [816]  Oldalak:   <<  <  4 5 6 7 8 9 10 11 12 13   >  >>

Akták

Zuschlag-ügy

Zuschlag-ügy

Az ügyészség először 2005-ben indított vizsgálatot különböző alapítványok és egyesületek ellen számviteli fegyelem megsértése miatt, 2007-ben pedig már Zuschlag János szocialista parlamenti képviselő,...
BKV-ügyek

BKV-ügyek

A „BKV-ügy” a 2009 nyarán kirobbant, a BKV túlzott végkielégítési, valamint a korábbi, a cég számára állítólagosan aránytalanul hátrányos szerződéskötések körüli botránysorozat, mely...
Belvárosi ingatlanpanama (VI.-VII. kerület)

Belvárosi ingatlanpanama (VI.-VII. kerület)

A főváros VII. kerületének önkormányzata 2003-ban és 2004-ben értékesített tisztázatlan körülmények között nyolc Belső-Erzsébetvárosban található, önkormányzati tulajdonban lévő ingatlant....
Kaszinóváros - Sukoró

Kaszinóváros - Sukoró

A főügyészség különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés és más bűncselekmények miatt 2009 áprilisa óta folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen a sukorói és az albertirsai,...
Kulcsár-ügy

Kulcsár-ügy

Szász Károly PSZÁF elnök 2003 nyarán történt megveretése után kapott fokozott figyelmet a Pannonpast ügyében végzett PSZÁF vizsgálat. Ebből kiderült, hogy a K&H Equities jelentős szerepet játszott...
Tocsik-ügy

Tocsik-ügy

Tocsik Márta ellen a Legfőbb Ügyészség 1996-ban indított polgári pert csalás gyanújával, majd az ügyben egy évvel később büntetőeljárási folyamat is megkezdődött. A jogásznő az ÁPV Rt.-vel...
Gripen-ügy

Gripen-ügy

A magyar kormány 2001-ben döntött a NATO csatlakozás után időszerűvé vált harcászati repülő erők fejlesztéséről. Sokáig az Egyesült Államok F 16-os vadászrepülők bérbeadásáról szóló ajánlata...
Postabank-ügy

Postabank-ügy

„A PB-sztori valójában már az 1997-es betétesi roham előtt elkezdődött, amikor a megtakarítók egy része elveszítette bizalmát, és kiváltotta postabanki betétjét. Nyilván azt látták, amit nem...
MÁV Cargo privatizáció

MÁV Cargo privatizáció

A MÁV Cargo privatizációjára a MÁV Zrt. 2007 május végén írt ki pályázatot. Az eljárás során a 12 induló közül 102,5 milliárd forintos ajánlatával a Rail Cargo Austria (RCA) és partnere a Győr-Sopron-Ebenfurti...
Kopaszi-gát

Kopaszi-gát

A szocialista vezetésű XI. kerületi önkormányzat – 1%-os tulajdoni részesedést megtartva – kö­­­zel másfélmilliárd forintért adta el 2006-ban a Kopaszi-gát és a Lágymányosi-öböl fej­lesz­té­sére...

Személyek

Intézmények

Kulcsszavak

Belépés
Regisztráció
Támogatás
Cikk beküldése
Hírlevél
Blog
Média
 
 
Tasz Transparency International CEE Trust OSI