Támogasd a K-Monitort! K-Monitor a Facebookon
K-Monitor
Ft
Az elmúlt évek becsült kárösszege.
Korrupció, Közpénz, Közbeszerzés, Kartell

Információszabadság vs. adatvédelem - Interjú Jóri Andrással

Jóri András korábbi adatvédelmi biztost az új adatvédelmi törvényről, az adatvédelem és az információszabadság közötti egyensúlyról, valamint az adatvédelmi biztos intézményének felszámolásáról kérdeztük.




Melyek az új adatvédelmi törvényből eredő legjelentősebb változások az információszabadság terén?

 

Változott a szabályozás alapját jelentő alapfogalom, a közérdekű adat fogalma, mégpedig nem a jó irányba. Korábban minden közfeladatot ellátó szerv kezelésében lévő adat közérdekű adatnak minősült, kivéve a személyes adatokat, most pedig ott egy fordulat („tevékenységére vonatkozó vagy közfeladatának ellátásával összefüggésben keletkezett”), amely a közérdekű adatok körének szűkítését eredményezheti. Nem világos, hogy ez szándékos, vagy csak a törvény egészére jellemző színvonaltalan kodifikációs munka eredménye, azonban a jogalkalmazó, a bíróság az ilyen változásokból gyakran a törvényhozó akaratát olvassa ki. Meglátjuk a gyakorlatban. Aggasztó a titokfelügyelet kérdése is: az ún. „Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság” a titokminősítés jogszerűségét vizsgálhatja, nem pedig indokoltságát. Mivel a hatályos titoktörvényben nincs megfelelő közérdek-teszt, ezért a minősítés formálisan jogszerű lehet akkor is, ha a nyilvánossághoz fűződő érdek súlyosabb, mint a titkosításhoz fűződő érdekek. És persze problematikus az új hatóság léte is: a miniszterelnök jelöltje nyilvánvalóan nem rendelkezik azzal a legitimációval, mint egy 2/3-dal megválasztott adatvédelmi biztos, ha éppen politikailag is kényes információszabadság-ügyek megítéléséről van szó.

 

Korábban Ön is tett tartalmi javaslatokat az új törvény megalkotásához. Melyek voltak a legfontosabbak? Volt-e ezek között olyan, amelyet beemeltek az új törvénybe?

 

Több körben sok javaslatot tettem a törvényhozási eljárás során, de ezek közül főképp a technikai jellegű észrevételeket vették figyelembe. Számos esetben azóta kiderült, hogy jobban tették volna, ha a többivel is megteszik: a multinacionális cégek körében megdöbbenést keltettek az új törvény adatvédelmi szabályai, amelyek sokszor alkalmazhatatlanok, vagy az EU jogalkotási tendenciáival ellentétesek. Aki már valamit is foglalkozott adatvédelemmel, nem tudja, hogy nevessen vagy sírjon, ha látja, hogy míg Magyarországon 2012. januárjában erősítik, sőt, fizetőssé teszik az adatvédelmi nyilvántartást, addig az EU ugyanabban a hónapban az intézmény megszüntetését javasolja az új rendelettervezetben, mivel az túlbürokratizált és felesleges. És ez nem volt meglepetés, lehetett tudni már a múlt évben is, hogy így lesz.

 

Ombudsmani tevékenysége során többször is hangsúlyozta az adatvédelem és az információszabadság közötti új egyensúly megteremtésének szükségességét. Mit jelent ez, és miért tartja fontosnak?

 

Ennek a lényege, hogy tudatosan arra törekedtem: vélt adatvédelmi akadályok ne hátráltassák az információszabadság ügyét. Sok olyan szerencsétlen esetet lehet sorolni a korábbi adatvédelmi biztosi gyakorlatból, amelyek során az adatvédelem az információszabadság rovására ment: ilyen lehet az ügynöklisták ledarálása, vagy az az álláspont, hogy tényfeltáró újságírás nincs, mert valaki vagy hozzájárulással hoz nyilvánosságra adatot, vagy fél lábbal börtönben van. Ezek az állásfoglalások széles körben azt a benyomást keltették, hogy az adatvédelem az átláthatóság akadálya, csak arra jó, hogy fontos társadalmi ügyek megoldását hátráltassa – ez pedig magának az adatvédelem ügyének és a biztosi intézmény presztízsének is ártott. Mindez hozzájárulhatott ahhoz, hogy megválasztásom évére, 2008-ra egy felmérés szerint jelentősen csökkent általában az országgyűlési biztos intézményébe vetett bizalom. Hasonló tendencia egyébként európai szinten is megfigyelhető volt, akár bírósági döntésekben is: ha mechanikusan, tehetségtelen jogászként alkalmazzák az adatvédelmi jogot, az abszurd eredményekre vezet. Magam ezért igyekeztem ezt a joganyagot mindig teleologikusan, a célját is figyelembe véve, mint magánszféra-védelmi eszközt alkalmazni. Eközben az információszabadság erősítésére törekedtem. Sok projekt vagy állásfoglalás kapcsolódott ehhez a célkitűzéshez: csak kiemelt példák az etnikai adatok kezeléséről szóló ajánlás, a népszámlálás támogatása, a tényfeltáró újságírásról szervezett konferencia.

 

Az adatvédelemi biztos mind az információszabadság, mind az adatvédelem őre, a törvény pedig nem ad választ minden kérdésre - nyilvánvalóan a legérdekesebb jogi esetek azok, ahol e két terület ütközik egymással, és mindegyik fél szempontja méltányolhatónak tűnik. Ombudsmanni munkája során előfordultak ilyen „nehéz jogi esetek”? Melyek voltak a legemlékezetesebbek?

 

Nagyon élveztem a titokfelügyeleti eljárásokat, hiszen ilyen eddig kevés volt az intézmény történetében, ráadásul ezek az ügyek adott esetben bíróság elé kerülhetnek. De, és erre büszke vagyok, még csak bírósági felülvizsgálatra sem került sor egyes ellenzéki képviselők átvilágításának indokolatlan titkosításával kapcsolatos ügyben; a minősítő nem tudta vagy nem akarta vállalni a bírósági eljárást. Érdekes információszabadság-ügy volt az, amelynek során az OVB 2010-es választások kapcsán követett tájékoztatási gyakorlatát vizsgáltam. Itt – és ez gyakori a jogban – több koherens jogértelmezés is felépíthető volt a vonatkozó szabályok (választási eljárásról szóló törvény, adatvédelmi törvény, Alkotmány) szabályai alapján; ilyenkor teleologikus értelmezéssel kiválasztható az az értelmezés, amely a jogszabály társadalmi céljával összhangban van. Az ilyen döntések mögött mindig ott volt egy alkotmányjogi-elméleti háttér is; jó visszaemlékezni arra, hogy a hivatal igazi szellemi műhelyként is működött. Aztán sok olyan ügy van, amelyek nem végződtek sikerrel, de mégis kellemes emlékként maradtak meg, pl. azért, mert az ügyet kezdeményező újságírók, civilek jól és jó célra igyekeztek használni az információszabadság-jogot. Ilyen volt pl. a Balatoni Hajózási Zrt. ügye: ugyan egy 2010-es törvényváltozás miatt nem tudtam kimondani, hogy közérdekű adatokról van szó, de az a tényfeltáró munka, ami adott esetben a beadványozó újságíró cikksorozata mögött állt, reménykeltő a jövőre nézve is.

 

A bírósági jogalkalmazási gyakorlat - amely iránymutatást adhatna - meglehetősen ellentmondásos a közérdekű adatok nyilvánosságával kapcsolatban. Felfedezhetőek pozitív vagy negatív tendenciák ezen a téren? Számít változásra az új törvény alkalmazása során?

 

Én is látok furcsa ítéleteket. Sokszor a jogalkotó is hibás ebben: az adatvédelmi törvény korábbi szerencsétlen módosításai sokszor oda vezettek, hogy az információszabadság köre szűkült. Máskor a bíróságok részéről is tapasztalható az a szigorúan szövegkötött jogértelmezés, amit a fentiekben már bíráltam. Azt azonban szerintem korai lenne kimondani, hogy ezek a rossz döntések tendenciává állnak össze, hiszen bőven találhatunk példát ellenkező értelmezésekre is a bíróságok részéről, és általában úgy gondolom, hogy a magyar civil szervezetek jól használják a bírói utat információszabadság-ügyekben. Ami az új törvényt illeti, a fentebb utaltam a problémás pontokra, meglátjuk, korrigálja-e majd ezeket jogértelmezéssel a bírósági gyakorlat. Persze az ideális az lenne, ha nem a korrekcióra kellene várnunk, hanem a törvény lenne jó.

 

Melyek az információszabadsággal kapcsolatos legdivatosabb témák, kérdések nemzetközi fórumokon, milyen problémák foglalkoztatják a téma szakembereit, kutatóit? Milyen trendek láthatóak külföldön az információszabadság-szabályozás tekintetében?

 

Új, korábban információszabadság-joggal nem rendelkező országok kerülnek előtérbe. Egy múlt évi felmérés szerint az információszabadság terén jelenleg Szerbia vezet. Kombinált adatvédelmi és információszabadság biztos működik déli szomszédunknál, és magam is nagyon jó benyomásokat szereztem a hivatal munkájáról. A második helyen India végzett; itt a közigazgatás működésének hatékonyságát tekintve, illetve a korrupció visszaszorításában máris nagy eredményeket értek el a Right to information-törvénnyel. A fejlődés azonban nem egyenes vonalú. Az első magyar adatvédelmi biztosi ciklusban példaként előttünk álló Kanadából ma rengeteg panaszt hallani a kollegáktól, visszalépésekről, a transzparencia visszaszorításáról. És persze itt a magyar példa: jogosan lehettünk büszkék vezető szerepünkre Európában és a régióban: mára ebből kevés maradt.

 

A közérdekű adatigénylésre biztosított törvényi lehetőség viszonylag régóta képezi részét a magyar jogrendszernek, és ez az új törvényben is megmaradt. Ugyanakkor azt tapasztaljuk, hogy néhány lelkes civil szervezet és pár nagyobb újság munkatársán kívül sokan még csak nem is tudnak róla, hogy valóban minden állampolgár számára hozzáférhetőek a közérdekű adatok. Hogyan ösztönözné az állampolgárokat, hogy éljenek sokkal inkább az információszabadság eszközeivel, „fogyasszanak” közérdekű adatokat? Növelhetné-e egy sokkal inkább proaktív adatközlést előíró szabályozás az állampolgári érdeklődést, aktvitást ezen a téren?

 

Annak idején ilyen kísérlet volt az elektronikus információszabadságról szóló törvény; a proaktív közzétételi kötelezettségek előírása világtendencia. Ugyanakkor nem tartom természetellenesnek, hogy az információszabadság eszközeivel elsősorban a tényfeltáró sajtó munkatársai és a civilek éljenek: a releváns információk értelmezéséhez, az összefüggések feltáráshoz olyan erőforrások kellenek, amelyek egy érdeklődő polgárnak egyszerűen nem állnak a rendelkezésére. Ez pedig már nem magának az információszabadság-jognak a minőségéről szól, legalábbis nem abban a szűkebb értelemben, ami a közérdekű adatokhoz való hozzáférés jogi szabályozását jelenti. Egy jól megalkotott információszabadság-törvény is csak megfelelő környezetben működhet: olyanban, ahol léteznek erős civil szervezetek, és rendelkezésre állnak a független tényfeltáró újságíráshoz szükséges körülmények.

 

A közérdekű adatok gazdái sokszor panaszodnak, hogy aránytalan teher számukra eleget tenni az újságírók, illetve más érdeklődők adat- és információigényének. A törvény által biztosított 15 napos válaszadási határidő sem mondható hosszúnak. Jogosnak tartja a problémát, ha igen, miként lehetne orvosolni az?

Az ilyen panaszokra mindig azt szoktam mondani, hogy látni szeretném a konkrét példákat. Elvileg persze lehetséges konstruálni olyan eseteket, amelyekben valóban nehéz, vagy egyenesen lehetetlen tartani a határidőt, de a gyakorlatom során viszonylag ritkán találkoztam ilyenekkel. Ráadásul az új törvény szerint 15 nappal még meg is hosszabbítható a határidő.

 

Az Európai Bizottság is nehezményezte az Ön leváltását, és a sajtó beszámolói alapján úgy tűnik, hogy a kormány hajlik álláspontja újragondolására. Ez azt is jelentené, hogy újra létrehoznák a már megszüntetett adatvédelmi ombudsman intézményét és hivatalát az ombudsmani hivatalon belül, és megszüntetnék a NAIH-ot? Hogyan tudná elképzelni a jogszerű helyzet helyreállítását?

 
"Az adatvédelmi biztosi mandátum megszakítása egy független intézmény megszüntetését jelenti, ami súlyosan sérti az EU adatvédelmi irányelvét; persze maga az a processzus is sértette, ami ide vezetett, vagyis hogy a biztosi hivatallal való érdemi konzultáció nélkül alkották meg ezeket a szabályokat. A jogszerű állapot jelenleg a gyakorlatban úgy állítható helyre, ha a mandátumot törvénnyel (vagyis nem miniszterelnöki kinevezéssel) visszaállítják az eredeti időpontig, ezzel együtt a NAIH-ot át kell nevezni Adatvédelmi Biztos Hivatalára. Emellett helyre kell állítani (szintén törvénnyel) az összes volt munkatárs köztisztviselői jogviszonyát, és kárpótolni kell őket a történtekért. Persze további módosításokra is szükség van az új törvényben, hiszen az számos részmegoldásában is sérti az uniós jogot. Mindez megteremtheti a lerombolt szellemi műhely újjáépítésének feltételeit."

Belépés
Regisztráció
Támogatás
Cikk beküldése
Hírlevél
Blog
Média
 
 
Tasz Transparency International CEE Trust OSI