Támogasd a K-Monitort! K-Monitor a Facebookon
K-Monitor
Ft
Az elmúlt évek becsült kárösszege.
Korrupció, Közpénz, Közbeszerzés, Kartell

Budapest első korrupciós sétájára gyűjtünk

 November 20-án indult 30 napos kampányunk az adjukössze.hu oldalon. A kezdeményezés célja, hogy közösségi finanszírozás segítségével valósítsuk meg Budapest első, tematikus korrupciós sétáját. A nemrégiben megjelent mobilalkalmazás kapcsán támadt az ötletünk, hogy ne csak térképen járjuk körbe a korrupciót, hanem a nap mint nap látott utcákon, tereken és épületek között sétálva ismerjük meg a város egy újabb rétegét. A túrát az alternatív városi séták szervezésében már jelentős tapasztalattal rendelkező Hosszúlépés. Járunk? csapatával együttműködésben szeretnénk kidolgozni.

 fbcover_b

Bízva abban, hogy megfelelő mennyiségű támogatást kapunk, szeretnénk a séta megtervezéséhez, a hozzá kapcsolódó térképes promóciós füzet elkészítéséhez és az első öt séta megtartásához szükséges összeget adományokból összegyűjteni. Az első túrák sikere esetén a kampányban rendelkezésünkre álló szűk egy hónapot követően január során lesznek megtartva, melyekre elsősorban a nagyobb összeggel adakozókat, illetve a sajtó munkatársait várjuk. Legalább ennyire hálásak vagyunk a legkisebb összeggel hozzájárulóknak is, ezer forint is számít! Adjuk össze!

 

További részletek és adakozás az adjukössze oldalán érhetőek el.


Akták

BKV-ügyek

BKV-ügyek

A „BKV-ügy” a 2009 nyarán kirobbant, a BKV túlzott végkielégítési, valamint a korábbi, a cég számára állítólagosan aránytalanul hátrányos szerződéskötések körüli botránysorozat, mely...
Belvárosi ingatlanpanama (VI.-VII. kerület)

Belvárosi ingatlanpanama (VI.-VII. kerület)

A főváros VII. kerületének önkormányzata 2003-ban és 2004-ben értékesített tisztázatlan körülmények között nyolc Belső-Erzsébetvárosban található, önkormányzati tulajdonban lévő ingatlant....
Zuschlag-ügy

Zuschlag-ügy

Az ügyészség először 2005-ben indított vizsgálatot különböző alapítványok és egyesületek ellen számviteli fegyelem megsértése miatt, 2007-ben pedig már Zuschlag János szocialista parlamenti képviselő,...
Kaszinóváros - Sukoró

Kaszinóváros - Sukoró

A főügyészség különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés és más bűncselekmények miatt 2009 áprilisa óta folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen a sukorói és az albertirsai,...
Visszaélés a földpályázatoknál

Visszaélés a földpályázatoknál

Ángyán József, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti ügyekért felelős volt államtitkára 2012 januárjában mondott le posztjáról, döntését azzal indokolva, hogy "a társadalom túlnyomó többsége...
Kulcsár-ügy

Kulcsár-ügy

Szász Károly PSZÁF elnök 2003 nyarán történt megveretése után kapott fokozott figyelmet a Pannonpast ügyében végzett PSZÁF vizsgálat. Ebből kiderült, hogy a K&H Equities jelentős szerepet játszott...
NAV-botrány

NAV-botrány

Horváth András, ex-adóellenőr 2013 novemberében robbantotta ki a botrányt azzal, hogy azt állította: a NAV-nál kivételezett helyzetben tartanak egy jól körülhatárolható adózói kört, amelynek tagjai...
Trafikmutyi

Trafikmutyi

A dohányzás visszaszorítása ürügyén a kormány újraszabályozta a dohánykiskereskedelmet. A trafik koncessziók odaítélése teljesen átláthatatlanul történt, a pályázatokat jelentős része kormány...
Vesztegetés az INA privatizációjánál

Vesztegetés az INA privatizációjánál

A horvát ügyészség korrupció és szervezett bűnözés elleni igazgatósága (USKOK) 2013-ban emelt vádat Hernádi Zsolt ellen. Az USKOK szerint a Mol vezetője 2008 és 2009 között tízmillió euró kenőpénzt...
Kormány vs. Norvég Alap

Kormány vs. Norvég Alap

2014 tavaszán a Kehi a Miniszterelnökség utasítására kezdte el a Norvég Alap által támogatott szervezetek vizsgálatát, melynek végén több szervezetet feljelentett. Azonban a lezárult ügyészségi...

Lapok

Belépés
Regisztráció
Támogatás
Cikk beküldése
Hírlevél
Blog
Média
 
 
Tasz Transparency International CEE Trust OSI