language

Mengyi Roland kereste meg a minisztériumi dolgozókat, az ügyészség szerint ezért nem lehet felelősségre vonni őket

Bárándy az ügyet összefoglalva elmondta, a minisztérium a pályázatot úgy írta ki, ahogy a gyanúsítottak akarták. Olyan nincs, hogy nincs minisztériumi felelőse az ügynek – mondta. Az ügyben Farkas Anikó, a miniszter kabinetfőnöke és Köpeczi-Bócz Tamás volt államtitkár egymásnak ellentmondó vallomást tett, mégsem szembesítették őket, és Balog Zoltán emberierőforrás-minisztert is indokolt lett volna meghallgatni – mondta.