Támogasd a K-Monitort! K-Monitor a Facebookon
K-Monitor
Ft
Az elmúlt évek becsült kárösszege.
Korrupció, Közpénz, Közbeszerzés, Kartell

Szerződés a korrupció ellen? késik a magyar aláírás

Az Európa Tanács 21 tagállama írta alá szerdán ünnepélyesen Strasbourgban a korrupció elleni fellépés büntetőjogi konvencióját.

Pelikán gyanúsított, az ügyészség nyomoz

Saját bevallása szerint is jelentős összegért vásárolt arany ékszert illegális árusoktól Pelikán László, az APEH jelenlegi bűnügyi igazgatója.

Schmitt Pál visszautasítja a vádakat

Schmitt Pál, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság első alelnöke visszautasította azt a vádat, mely szerint néhány évvel ezelőtt megsértette volna az Olimpiai Charta azon szabályzatát, amelyek bizonyos költséghatárig engedélyezik csak az ötkarikás játékokra pályázó városok juttatásait.

Fellegek gyűlnek a NOB felett

A japán sajtó Juan Antonio Samaranch lemondását követeli. A svájci parlament gazdasági és adóügyi bizottsága épphogy csak jóváhagyta az ország kormánya által a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak nyújtott adókedvezményt. Sydneyben is aggodalmaskodnak.

Eladták Vajda László villáját?

Az ORFK tudomása szerint a Globex Rt. két vezetőjének, Vajda Lászlónak és Vellai Györgyinek a nevén lévő összes ingatlant bűnügyi zárlat alá vette a végrehajtó iroda.

A csődbe ment Ybl Bank volt vezetője a Kriminálisban

Magyarországon van Nagy Imre, az azóta csődbe ment Ybl Bank Rt. korábbi fő tulajdonosa, akit a rendőrség köröz - derült ki az MTV Kriminális című műsorának kedd esti adásából, amelyben megszólalt az ex-elnök.

Nem szüntettek meg Zemplényi ellen a rendőrségi eljárást '92-ben

Zemplényi György úszómenedzsert első fokon a bíróság bűnösnek találta, ez azt bizonyítja: az eljárás pontos és eredményes volt, így szó sincs arról, hogy ellene bármikor, bármiféle rendőrségi eljárást megszüntettek volna - ezt Könyves Krisztina a Belügyminisztérium sajtószóvivője közölte az MTI-vel hétfőn.

"Vesztegetésen közvetlen pénzjuttatást értek"

Szombaton zárt ajtók mögött, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság lausanne-i székházában megkezdődött a Salt Lake City-i téli ötkarikás játékok kapcsán vesztegetési botrányba keveredett személyek meghallgatása.

Titokzatos tulajdonostársak a Centumnál

Míg Gyekiczki András, Kuncze Gábor volt kabinetfőnöke azt állítja, hogy az Eörsi Mátyás által nyilvánosságra hozott ügyletek idején nem volt cégtulajdonos a Centum Kft.-ben, a cégadattár mást mutat.

Centrum Kft. - Gyekiczki András-válasz

Gyekiczki András 1990. november 12-én eladta üzletrészét, így az Eörsi Mátyás által nyilvánosságra hozott "fedezethamisítási ügy" idején már nem volt a Centrum Kft. társtulajdonosa - derül ki abból a közleményből, amelyet maga Gyekiczki András juttatott el pénteken az MTI-hez.
Találatok: [46709]  Oldalak:   <<  <  4662 4663 4664 4665 4666 4667 4668   >  >>

Akták

BKV-ügyek

BKV-ügyek

A „BKV-ügy” a 2009 nyarán kirobbant, a BKV túlzott végkielégítési, valamint a korábbi, a cég számára állítólagosan aránytalanul hátrányos szerződéskötések körüli botránysorozat, mely...
Belvárosi ingatlanpanama (VI.-VII. kerület)

Belvárosi ingatlanpanama (VI.-VII. kerület)

A főváros VII. kerületének önkormányzata 2003-ban és 2004-ben értékesített tisztázatlan körülmények között nyolc Belső-Erzsébetvárosban található, önkormányzati tulajdonban lévő ingatlant....
Zuschlag-ügy

Zuschlag-ügy

Az ügyészség először 2005-ben indított vizsgálatot különböző alapítványok és egyesületek ellen számviteli fegyelem megsértése miatt, 2007-ben pedig már Zuschlag János szocialista parlamenti képviselő,...
Kaszinóváros - Sukoró

Kaszinóváros - Sukoró

A főügyészség különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés és más bűncselekmények miatt 2009 áprilisa óta folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen a sukorói és az albertirsai,...
Visszaélés a földpályázatoknál

Visszaélés a földpályázatoknál

Ángyán József, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti ügyekért felelős volt államtitkára 2012 januárjában mondott le posztjáról, döntését azzal indokolva, hogy "a társadalom túlnyomó többsége...
Kulcsár-ügy

Kulcsár-ügy

Szász Károly PSZÁF elnök 2003 nyarán történt megveretése után kapott fokozott figyelmet a Pannonpast ügyében végzett PSZÁF vizsgálat. Ebből kiderült, hogy a K&H Equities jelentős szerepet játszott...
Trafikmutyi

Trafikmutyi

A dohányzás visszaszorítása ürügyén a kormány újraszabályozta a dohánykiskereskedelmet. A trafik koncessziók odaítélése teljesen átláthatatlanul történt, a pályázatokat jelentős része kormány...
NAV-botrány

NAV-botrány

Horváth András, ex-adóellenőr 2013 novemberében robbantotta ki a botrányt azzal, hogy azt állította: a NAV-nál kivételezett helyzetben tartanak egy jól körülhatárolható adózói kört, amelynek tagjai...
Paks II

Paks II

Magyarország és Oroszország 2014 januárjában nagy port kavaró megállapodást írt alá a paksi atomerőmű bővítéséről. A szerződést, amely szerint 2014 és 2025 között az orosz állam 10 milliard...
Quaestor botrány

Quaestor botrány

2015. március 10-én a Nemzeti Bank részlegesen felfüggesztette a Quaestor Értékpapír-kereskedelmi és Befektetési Zrt. tevékenységi engedélyét, mivel a gyanú szerint a cég 150 milliárd forintnyi fiktív...

Lapok

Belépés
Regisztráció
Támogatás
Cikk beküldése
Hírlevél
Blog
Média
 
 
Tasz Transparency International CEE Trust OSI