language

Dunaferr szerződések

Dunaferr szerződések

Állami tisztségviselők és a Dunaferr volt és jelenlegi vezetői meghallgatását is lehetővé tevő parlamenti rész-vizsgálóbizottság összehívását kezdeményezte az MSZP és az SZDSZ a Dunaferr és az Orbán-bányák körüli szerződéskötéseket tisztázandó. A vád szerint az Orbán Győző többségi tulajdonában álló Dolomit Kft. politikai nyomásra lett üzletfele a dunaújvárosi állami vasműnek, sőt a Zarándok Jánoshoz tartozó Mészkő és Dolomit Kft. (MD) érvényben lévő szerződései ellenére kiharcolta, hogy kizárólagos dolomitbeszállítója legyen a Dunaferrnek. Orbán Győző a Népszabadságnak elmondta, hogy a Dunaferr felkérésére lett az egyik beszállító és szó sem volt kizárólagosságról. A vasmű közölte, hogy a MD szerződése lejárt, az ezután tartott versenytárgyaláson nem jelent meg, így a teljes üzlet Orbán Győző Domolmit Kőbányászati Kft.-jé. Az idő során a Dunaferr Rt. és a MD megállapodott egymással, hogy továbbra is üzleti kapcsolatban maradnak, két cég fogja szállítani a dolomitot a továbbiakban az acélműbe - Zarándok János és Orbán Győző vállalkozásai.