language

Kvótareferendum kommunikációja

Kvótareferendum kommunikációja

 

2016. október 2-án népszavazást rendeztek Magyarországon, aminek a kérdése: „Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?”. A referendum lebonyolításának költségei mellett jelentős összegek mentek el kommunikációra is, a hivatalos kampányra 3,9 milliárd forintot költenek el. Ezen felül azonban a kormány már nyár óta társadalmi célú tájékoztatásban folyamatosan kampányol a nemleges válasz mellett. A hirdetési felületek vásárlásakor a kormány szinte kizárólag a vele baráti sajtó és médiafelületeket vette számításba.

 

A 444 összegzése szerint összesen több mint 10 milliárd, az atlatszo.hu számításai alapján már 15 milliárd forint közpénzt költ a kormány a menekültellenes kommunikációra. Ez többszöröse a korábbi évek hazai választásainak kampányában elköltött költségnek, és több mint amennyi Nagy-Britanniában a Brexit kampányra elment.

 

A kiemelkedően magas kiadásokon túl több visszaélésről és hatalmi nyomásgyakorlásról is beszámolt a sajtó. Egyes településeken támogatások megvonásával fenyegettek a polgármesterek, máshol közmunkásokat utasítottak a szavazáson való részvételre.

 

Az Átlátszó cikke szerint a teljes kormányzati kampány 17 milliárd forintba került (kattints a részletes adatokért).

Feltűnő aránytalanság, hogy a hivatalos adatok szerint kilencszer annyi pénz ment a kvótaellenes népszavazási kampányra, mint a Fidesz-KDNP 2014-es parlamenti választási kampányára.

 

Ⓚ Ne maradj le a legfrissebb részletekről, iratkozz fel hírlevelünkre!