language
1.000.000.000 Ft

MÁV tehervagonok

MÁV tehervagonok

2008 szeptember elején a Budapesti Rendőr-főkapitányság hűtlen kezelés gyanújával indított nyo­mozást a MÁV Cargo három munkatársa (Kovács Imre, akkori vezérigazgató, Orosz D. Ba­lázs és Lékai Gusztáv) ellen 2000 áruszállító vasúti kocsi eladásával kapcsolatban. A ha­tó­ság szerint a tranzakció több mint egymilliárd forint kárt okozott a korábban állami tu­laj­don­ban lévő vasúttársaságnak, mivel a tehervagonok hulladékáron történő értékesítése nem volt indokolt.

A vizsgálatot azután
indították meg, hogy Szép Béla, Záhony szocialista képviselője a Leg­főbb Ügyészséghez fordult miután a társaság vezetése elutasította a vagonok eladásával kap ­cso­latos irat-betekintési kérelmét. A képviselő figyelmét a vasúti kocsik lesele jtezése azután kel­tette fel, hogy körzetében árufuvarozási korlátozást vezettek be járműhiányra hivatkozva.

A vagonok eladására még 2002–2003-ban került sor, lényegében egy háttéralku ered­mé­nye­kép­pen.

A 2000 vagon értékesítését megelőzően a MÁV tulajdonában lévő MÁV-Tiszavas Kft. megállapodott az Eurofém Hungary Kft.-vel, hogy 400 millió forintért eladja neki azt a 100 tehervagont, amit korábban az anyavállalattól apportként kapott. Néhány hónappal később a MÁV az Észak-magyarországi (ÉM) Ingatlanforgalmazó Kft.-vel kötött szerződést, miszerint 500 millió forintért 100 teherkocsit vásárol tőle. Mint később kiderült a MÁV éppen a leányvállalata által (100 millió forinttal olcsóbban) eladott kocsik újbóli megvételére kötötte meg szerződését, ugyanis a két adásvétel között a vagonok az Eurofémtől az ÉM Ingatlanforgalmazóhoz kerültek – mindkét cégnek Mundra Kálmán volt az ügyvezetője. Kovács Imréék ezt követően megállapodtak Mundra Kálmánnal, hogy a korábbi szerződéseket felbontják, ugyanakkor megegyztek a Mundra által tulajdonolt É-D Vascentrum Kft.-vel, hogy eladnak neki 2000 leselejtezett teherkocsit tonnánként közel 23 ezer forintért. Szakértők szerint a hulladék vas ára sem volt reális (egy kocsi selejtezési értéke tonnánként 35 ezer forint), de a gyanú szerint valójában jó állapotú, kis javítással több millió forintot is érő kocsikat adtak át. E gyanút később az is igazolta, hogy a rendőrségi nyomozás során megtalált (még be nem olvasztott) tíz vagon a szakértői vélemény szerint valóban jó állapotú volt, darabonként akár 5 millió forintot is megértek.

A HVG értesülései szerint egyébként nem ez volt az első gyanús teherkocsi-tranzakció a MÁV-Tiszavas Kft.-nél. Még 2002 közepén mindössze 35 millió forintért adtak el 50 ismeretlen állapotú vagont – az ügyletet azonban senki nem vizsgálta. A MÁV Cargo privatizációját vizsgáló ÁSZ-jelentésből pedig kiderült, hogy a cég apportlistáján 2326 darab vasúti kocsi csupán 1 forintos értéken szerepelt, így ezeket az osztrák Rail Cargo a magánosítás idején gyakorlatilag ingyen kapta meg.

Kovács Imre a vezérigazgatói posztról közben távozott, de munkaviszonya a társaságnál továbbra is megmaradt. Miután Orosz D. Balázs ellen az ügyben bűncselekmény meg­a­la­po­zott gyanújának hiányában az eljárás megszűnt, a gyanúsítottak száma kettőre csökkent.

Kárösszeg: 1 000 000 000 Ft (forrás: InfoRádió)