language

Szijjártó Péter ingatlanjai

Szijjártó Péter ingatlanjai

A külügyminiszterré 2014. szeptemberében kinevezett Szijjártó Péter vagyonnyilatkozata alapján évek óta milliókkal többet tesz félre, mint amennyit keres. Azt állítja, hogy korábbi lakását és családi házát teljes egészében a szülei vették neki, és a miniszteri kinevezéssel egy időben megvásárolt 700 négyzetméteres luxusvillához is (első nyilatkozata szerint 67, majd helyesbítést követően) 79 millió forinttal járultak hozzá. Az Index fényt derített arra is, 2009 és 2010 során egy szokatlanul nagy, 10000 négyzetméteres telekkel és két házzal rendelkező balatonedericsi nyaralóra is szert tett. Szijjártó megtakarításai közben 7 év alatt megduplázódtak: 2014-es házvásárlását megelőzően már 82 millió forintja volt a bankban. A külügy szerint a jelentős családi segítség mellett a jövedelméből és befektetései hozamából él. Az Együtt-PM és a Demokratikus Koalíció is vagyonosodási vizsgálatot kezdeményezett a frissen kinevezett külgazdasági- és külügyminiszter ingatlanvásárlása kapcsán.