language

Vitorláskikötő

Vitorláskikötő

A balatonfüredi Záhonyi Ferenc utca 8., illetve 10. szám alatti telkek a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt.-től 2012 őszén ingyen kerültek át a város tulajdonába. A két telek együttes becsült értéke legalább 3 milliárd forint, de értéküket növeli az ott kialakított kikötői infrastruktúra is. Alig négy hónappal később a  - korábban évi 30 milliárdos nyereséget termelő - területen található olimpiai központot rövid határidővel pályáztatták és határozatlan időre, évi 15 millió forintos bérleti díj fejében hasznosításra bérbe adták a Közgép Zrt., a Swietelsky Kft. és Fonyó Károly alkotta Solum-Invest nevű konzorciumnak. A Magyar Vitorlás Szövetséggel kötött elvárásrendszer alapján ugyanakkor 2017 végéig "minimum 80 szobás, 4 csillagos jachtszállót" és "felszín alatti gépkocsitárolót" kell építenie a közös vállalkozásnak, fel kell újítania a kikötőhelyeket, és gondoskodnia kell a vitorlássport megfelelő infrastruktúráját garantálni képes épület létesítéséről is. Ma még kérdéses azonban, hogy a beruházás egészének megtérülése milyen összefüggések mentén kalkulálható.