language

Lapok:

168 óra highlight_off

Intézmények:

168 óra

1989-ben alapították, kezdetben a Magyar Rádió azonos nevű, heti rendszerességgel jelentkező műsorainak átiratait közölte. Csütörtökönként jelenik meg, baloldali, liberális irányvonalat képvisel, alapító főszerkesztője Mester Ákos volt, aki a Magyar Rádió műsorait szerkesztette. A lap kiadója a Neuman Péter által vezetett Telegráf Kft., melynek 2015-ben az összetett tulajdonosi hátterű Brit Média Befektetési Kft. vált a többségi tulajdonossá, mely cégnek tulajdonjoga van a Klubrádióban is. 2016-ban a felvetődtek a hírek, miszerint a tulajdonosi átfedés miatt közös online szerekesztőséget hoznak létre a rádióval. Ugyanez év április 1-én új főszerkesztőt neveztek ki, Tóth Ákos személyében. A 2000-es évek elején produkált 35 ezres pédányszám eladáshoz képest napjainkra nagymértékben visszaesett az értékesített lapok száma, átlagosan valamivel több, mint 10 ezer darabot adnak el belőle.

MSZP

A Magyar Szocialista Párt (röviden: MSZP) magyarországi balközép szociáldemokrata párt, 1989. óta jelen van az Országgyűlésben. A párt 1989-ben alakult az akkori állampárt, a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) volt tagjaiból 1989. november 21-én. 1994 és 1998, illetve 2002 és 2010 között Magyarország kormányzó pártja volt. A 2010-es választás óta ellenzékben politizál. (Wikipédia)

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [22]  Oldalak:   1 2 3   >  >>

Tanácsadók, kommunikáció és szép autók a szocialistáknál

Több mint százmillió forintot tanácsadókra fordított az MSZP-frakció, ám felmérésekre, kommunikációs tréningre, „nyomatelőállító" eszközökre és szép autókra is futotta. 2017-ben némi visszafogottságról tett tanúbizonyságot az MSZP, legalábbis ami az Országgyűlés Hivatalának leadott számlák számát illeti. Nagyságrendileg ugyanis a legkevesebb, 67 megbízási szerződést kötöttek, ezek értéke ugyanakkor egyenként is jelentős, az összköltség pedig kiemelkedő. Összességében ugyanis rekordösszeget, 209 millió 867 ezer 71 forintot költött az MSZP-frakció 2017-ben a képviselőcsoportoknak jutó támogatásból.

Célkeresztben a zongorista – Hárommillárdot keresnek Czeglédy Csabán, az MSZP fenegyerekén

„Én egy zongoracipelő vagy sok­­szor maga a zongorista vagyok. A vadnyugati kocsmákban állítólag ki volt írva, hogy kérjük, a zongoristára ne lőjenek. Elsősorban ügyvéd vagyok, két gyermek édesapja, aki sohasem élt a politikából. Van egy cégcsoport, amiért stra­­tégiailag felelek, és egy saját ügyvédi irodám. Inkább nyugalomban dolgozom, az országos politikában eszem ágában sincs előbbre lépni. Bízom benne, hogy országosan, a sokszor kocsmai viszonyokra emlékeztető helyzetekben a zongo­­ris­­tára nem fognak lőni.” Két éve így jellemezte saját magát a Nyugat.hu oldalon Czeglédy Csaba szombathelyi ügyvéd, a bal­­oldali önkormányzati frak­­­­ció vezetője. Tévedett. Ott van a célkeresztben. Sokan nem is egyszerű zenésznek, ha­­nem inkább karmesternek tartják, aki egy többszintes is­­ko­­la­­szö­­vet­­ke­­ze­­ti céghálót dirigált – adóelkerülés céljából. Bár a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte, a baloldal szerint politikai megrendelésre adták ki a kilövési parancsot. Czeglédy Csaba portréja.

Jobbik: A Fidesz pofátlanabbul lop

„A Fidesz-kormány a korrupció tekintetében sokkal kevésbé ad a látszatra, ők pofátlanabbul lopnak” – mondta a Jobbik országgyűlési képviselője, Dúró Dóra az Index által a Lázár-féle földlopásos bejelentés kapcsán készült videóban. „Valószínűleg nem annak az érdekcsoportnak lopnak, amelyiknek kellene, s ez mindig zavarja a kormányzatokat” – mondta ugyanerről az LMP képviselője, Sallai Róbert Benedek.

„Orbánék eddig loptak, ezután rabolni akarnak”

Az MSZP szerint gyenge próbálkozás Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter részéről összemosni a korábbi szocialista és az Orbán-kormányok állami vagyongazdálkodással kapcsolatos tevékenységét.

„Hiszékeny vagyok, nem naiv”

Nagyon kevesen tudják, miről van szó. Valaki mondott valakiről valamit még 2013-ban, ennek nyomán valaki (konkrétan az ügyészség) nyomoztatni kezdett, így vezettek a szálak valakihez. Az MSZP volt XIII. kerületi alpolgármesteréhez, aki március óta már csak országgyűlési képviselő. Önkormányzati posztját nem kívánta megtartani.

Balsai fia is jól járt a forradalommal

Politikusrokonok, akiknek - sok esetben pályáztatás, közbeszerzési eljárás nélkül - munkát adnak közpénzen, állami hivatalokban.

Tóth Károly: Nem követtem el bűncselekményt

Továbbra is fenntartom: nem követtem el semmilyen bűncselekményt, sőt még szabálysértést sem, ugyanis utólag nem lehet elkövetni a felbujtás bűncselekményi tényállását – nyilatkozta a 168Óra Online-nak Tóth Károly, a nemzetbiztonsági bizottság volt szocialista alelnöke.

Wieszt-ügy: a politikus azt állítja, hogy kölcsön kapta a pénzt

A korrupciógyanúval megvádolt Wieszt János XI. kerületi MSZP-frakcióvezető szombat este az Echo Tv Heti mérleg című műsorában azt mondta: az elhíresült videofelvételen valójában kölcsönt kapott a vállalkozótól.
Találatok: [22]  Oldalak:   1 2 3   >  >>