language

Kulcsszavak:

2014-2020-as uniós ciklus highlight_off

Intézmények:

Korintosz Műemlékvédelmi és Építőipari Kft. highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [2]  Oldalak:   1

A borsodi Disneyland és a kisvárdai másfél milliárdos rom – az elbénázott nemzeti várfelújítás

Rom volt, most viszont csak torzó. Tavaly év végére kellett volna újjáépíteni a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogramban részt vevő kisvárdai várat, de egyelőre nem tudni, mi lesz vele. A cél az volt, hogy rekonstruálják a várromot, és kulturális központot faragjanak belőle. Hiába nyert el Kisvárda 2,28 milliárd forintot, a projekt most leállt. A kisvárdai önkormányzat év elején szerződést bontott a kivitelezővel, mert folyamatosan kitolta a határidőket, végül a vár átadásának időpontját is, ráadásul a téten is emeltek. Tény, hogy az sem vitte előre az ügyet, hogy időközben egy mentálisan beteg férfi felgyújtotta az építkezést.

Tovább folyik a közpénz Kisvárdára: közel 1,5 milliárd forintos uniós pénzből újul meg a vár

A kisvárdai vár turisztikai célú fejlesztésével eredetileg 2016-ra kellett volna elkészülni, de hatalmas csúszás után csak most találtak rá kivitelezőt. Az 1,4 milliárdos beruházás során a vár 20. századi részeit elbontják, egy új kiállítóépületet is létrehoznak, valamint megszüntetik a vár mellett éktelenkedő focipályát. A vár a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram keretében újulhat meg a volt fejlesztési miniszter, Seszták Miklós városában, ahová az elmúlt évtizedben csak úgy ömlöttek az adófizetői milliárdok.
Találatok: [2]  Oldalak:   1