language

Lapok:

Személyek:

Boldog István highlight_off

444

Az online lapot 2013. április 29-én alapította Uj Péter, az index.hu egykori főszerkesztője több volt munkatársával együtt. Uj jelenleg is a portál főszerkesztője.  A 444 tulajdonosa és kiadója a Magyar Jeti Zrt., amelynek Kardos Gábor a vezérigazgatója, operatív vezetője Fenyő Balázs István. A 444 liberális, erőteljesen kormánykritikus internetes portálként definiálja önmagát, sokszor humoros és önirónikus tartalmakkal. 2014-ben az Open Society Foundation-től 10 millió forintos támogatást nyertek el, amiből 14! nevű választásfigyelő mobilos alkalmazást fejlesztették. 2017 óta adományokkal is lehet munkájukat segíteni. 

Támogasd a sajtóadatbázis fenntartását rendszeres adományoddal,

hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

Boldog István

Boldog István (Törökszentmiklós, 1966. november 10. –) magyar mezőgazdasági gépszerelő, politikus; 2010. május 14. óta a Fidesz országgyűlési képviselője. 1994 és 2014 között Kétpó polgármestere.

2020-ban felmerült az érintettsége egy, a választókerületének EU-s pályázatait érintő korrupciós ügyben, ami miatt az ügyészség a mentelmi jogának felfüggesztését kérte. A gyanú szerint Boldog a hivatali helyzetével, befolyásával visszaélt, jogellenesen befolyásolta a pályázatok elbírálásának eredményeit, amiért vállalkozóktól jogtalan előnyt kapott.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [8]  Oldalak:   1

Most is a Boldog-ügy miatt szívunk – tovább gyűri az igazságszolgáltatás a vesztegetéssel vádolt fideszes ügyét

Szerdán a Fővárosi Törvényszéken tanúk sorával igyekeztek tisztázni, vajon Boldog Istvánék tényleg befolyásolták-e a választókörzetük egyik önkormányzatát a kivitelezések elvégző cégek kiválasztásában. A bizonyítást nehezíti, hogy az ügyre legközelebbről rálátó cserkeszőlői polgármester azóta meghalt. Az új polgármester szerint a botrányt kirobbantó beruházások nem csak túlárazottak, hanem feleslegesek is voltak.

Amnéziarohamot kapott a Boldog-ügy tanúja, amikor a korrupciógyanús találkozókról kérdezték

Pénteken folytatódott Boldog István büntetőpere a Fővárosi Törvényszéken. A Fidesz korábbi országgyűlési képviselőjét és társait hivatali vesztegetés elfogadásával és az uniós pályázatok befolyásolásával vádolják. A vádirat szerint Boldog és titkára, Fehér Petra 2015 környékén a kétpói polgármesteri hivatalba hívták a választókörzet polgármestereit, és nyilvánvalóvá tették nekik, hogy közvetlen befolyásuk van a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) pályázatainak elbírálására. A helyzetbe hozott vállalkozóktól pedig pénzt kértek a biztos győzelemért. A vád szerint ezek voltak azok a találkozók, ahol kezdés előtt begyűjtötték a polgármesterek mobiltelefonjait.

Boldog István EU-s pályázatokról ad tájékoztatást polgármestereknek

Pazar posztot rakott ki Facebookra Boldog István fideszes országgyűlési képviselő. Arról a Boldog Istvánról van szó, akit az ügyészség a kabinetfőnökével, Fehér Petrával és másik hét emberrel együtt tavaly decemberben vádolt meg hivatali vesztegetés elfogadása és az uniós pályázatok befolyásolása miatt.

Vádat emeltek Boldog István ellen

Hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt nyújtottak be vádiratot Boldog István fideszes képviselő és nyolc társa, köztük Fehér Petra önkormányzati képviselő ellen a Fővárosi Törvényszéken, olvasható a Központi Nyomozó Főügyészség sajtóközleményében.

Hogyan működnek az EU-s csalások Magyarországon?

Magyarország vezeti azoknak az országoknak a listáját, ahol a legtöbb, EU-s forrásokkal kapcsolatos szabálytalanságot tárták fel. Ilyen egy közelmúltbeli sikkasztási* ügy, amiben Kengyel polgármestere is érintett. Nagy Szilárd a Balkan Investigative Reporting Network-nek (BIRN) magyarázta el a rendszer működését.

Hadházy szerint egy újabb országgyűlési képviselő ellen nyomoz az ügyészség korrupció miatt

Hadházy Ákos keddi sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy egy újabb országgyűlési képviselővel kapcsolatban nyomoz az ügyészség, és ismertette Polt Péter ezzel kapcsolatos válaszát is. Nemrég arról érdeklődött a legfőbb ügyésznél, hogy valóban zajlik-e olyan büntetőeljárás a Jász-Nagykun-Szolnok megyei 4-es számú választókerületében, ami országgyűlési képviselőt is érint, amire az ügyészség annyit válaszolt, hogy „az Ön által feltett kérdés alapján jelenleg van beazonosítható ügyészségen folyamatban lévő büntetőügy”.

Tagadott, fenyegetőzött, aztán inkább kijavította a vagyonnyilatkozatait Tasó László

Több millió forint állami támogatást és két telket is beírt régebbi vagyonnyilatkozataiba Tasó László államtitkár. Nem csapott nagy felhajtást a javítás körül, pedig nyáron még felháborodott, amikor megírtuk, hogy több nyilatkozata hibás. Másik tíz képviselő is rájött, hogy összesen 27 millió forintot elfelejtettek bevallani. Megnéztük, mennyire követik a szabályokat a hibás vagyonnyilatkozatokat beadó képviselők.
Találatok: [8]  Oldalak:   1