language

Lapok:

Személyek:

Hegedűs Zsuzsanna highlight_off

444

Az online lapot 2013. április 29-én alapította Uj Péter, az index.hu egykori főszerkesztője több volt munkatársával együtt. Uj jelenleg is a portál főszerkesztője.  A 444 tulajdonosa és kiadója a Magyar Jeti Zrt., amelynek Kardos Gábor a vezérigazgatója, operatív vezetője Fenyő Balázs István. A 444 liberális, erőteljesen kormánykritikus internetes portálként definiálja önmagát, sokszor humoros és önirónikus tartalmakkal. 2014-ben az Open Society Foundation-től 10 millió forintos támogatást nyertek el, amiből 14! nevű választásfigyelő mobilos alkalmazást fejlesztették. 2017 óta adományokkal is lehet munkájukat segíteni. 

Támogasd a sajtóadatbázis fenntartását rendszeres adományoddal,

hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

Hegedűs Zsuzsanna

(Hegedűs Zsuzsa) (1946-2022) 1969-ben szerzett bölcsészdiplomát az ELTE-n, 1975-ig a Pénzügykutatási Intézet tudományos munkatársaként dolgozott, majd 1976-ban Franciaországba emigrált, és Párizsban doktorált szociológiából. A rendszerváltozás után az SZDSZ szellemi keménymagjához tartozott, a Tégy a gyülölet ellen mozgalom alapítója volt. A 2000-es években a 2006 októberi 23-i tömegveretés után szembefordult nyilatkozataiban a Gyurcsány Ferenc vezette MSZP-SZDSZ kormánnyal. 

Jelenleg a Minden gyerek lakjon jól! Alapítvány kuratóriumának elnöke és miniszterelnöki főtanácsadó, miniszterelnöki megbízott. Ebben a minőségében vitatott szegénység elleni, romaintegrációs programok köthetők a nevéhez. 2022-ben a miniszterelnök Tusványoson, a “fajok keveredéséről” elhangzott beszéde miatt benyújtotta lemondását. 

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [3]  Oldalak:   1

Orbán legtöbbet költő tanácsadójának étkezési szokásait védve titkolózik a kormány

Hegedűs Zsuzsa miniszterelnöki megbízott kedvenc boltjait és étkezési szokásait is megismernénk, ha nyilvánosságra kerülnének reprezentációs kiadásainak számlái. Erre hivatkozva kéri a bíróságot a Miniszterelnöki Kabinetiroda ügyvédje, hogy tagadja meg a Direkt36-tól a számlák megismerését.

Titkolják, hogy Hegedűs Zsuzsa pontosan mire költötte a reprezentációs kiadásokra felvett 2,5 milliót

Hegedűs Zsuzsa 2010 óta miniszterelnöki megbízott, a "a társadalmi felzárkóztatásról és a társadalmi konfliktusok kezeléséről" ad tanácsokat Orbán Viktornak. A Miniszterelnöki Kabinetiroda 2015-ös megalakulása óta a Rogán Antal vezette tárca alkalmazza. Bére a lehető legnagyobb mértékben emelkedett, míg nettó 708 012 forintot kapott, idén már nettó 920 373 forintot visz haza havonta. A Direkt36 szeptember elején írta meg, hogy Hegedűs a kiemelkedő fizetése mellett a reprezentációs költésekben is élen jár, többet költött egyedül mint a többi 14 miniszterelnöki megbízott együttvéve.

Rekordfizetése mellett reprezentációra is kirívóan sokat költ Orbán tanácsadója

Tizenhét miniszterelnöki megbízott segíti Orbán Viktor munkáját, de van közöttük egy, aki nemcsak rekordmagas, nettó 920 ezer forintos fizetésével tűnik ki, hanem azzal is, hogy messze ő költi a legtöbbet reprezentációs költségekre. Hegedűs Zsuzsáról van szó, aki a társadalmi felzárkóztatásról és a társadalmi konfliktusok kezeléséről ad tanácsokat a miniszterelnöknek, és emellett egy gyerekéhezés ellen küzdő alapítványt is vezet.
Találatok: [3]  Oldalak:   1