language

Lapok:

Akták:

Kamupártok kampányfinanszírozása highlight_off

444

Az online lapot 2013. április 29-én alapította Uj Péter, az index.hu egykori főszerkesztője több volt munkatársával együtt. Uj jelenleg is a portál főszerkesztője.  A 444 tulajdonosa és kiadója a Magyar Jeti Zrt., amelynek Kardos Gábor a vezérigazgatója, operatív vezetője Fenyő Balázs István. A 444 liberális, erőteljesen kormánykritikus internetes portálként definiálja önmagát, sokszor humoros és önirónikus tartalmakkal. 2014-ben az Open Society Foundation-től 10 millió forintos támogatást nyertek el, amiből 14! nevű választásfigyelő mobilos alkalmazást fejlesztették. 2017 óta adományokkal is lehet munkájukat segíteni. 

Támogasd a sajtóadatbázis fenntartását rendszeres adományoddal,

hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

Kamupártok kampányfinanszírozása

Kamupártok kampányfinanszírozása

2013. június 10-én fogadta el az Országgyűlés azt az új, a 2014-es országos választásokra szabott kampányfinanszírozási szabályozást, amellyel kapcsolatban az ellenzék és a civilek kezdettől fogva korrupciós veszélyre figyelmeztettek. A gyanú már az azévi választások kapcsán beigazolódott: soha nem látott mennyiségű, újonnan alapított, valós társadalmi támogatottság nélküli kamupárt indult. Ezek a szabályozás visszásságait (kampányköltések átláthatatlansága és ellenőrizhetetlensége, pártközeli “civilek” tevékenysége, többes jelölés lehetősége) kihasználva, kockázat nélkül jutottak milliárdokhoz anélkül, hogy érdemi politikai tevékenységet folytattak volna, majd jellemzően a választások után eltűntek a közéletből. A 2014-es választások során a kamupártként emlegetett formációk több, mint 4 milliárd forint közpénzzel gazdagodtak

A 2018-as országgyűlési választásokon is már 27 egyéni jelölt elindításával és 13 ezer 500 aláírás összegyűjtésével országos listát lehetett állítani. 2017 novemberében a Parlament 2/3-os törvénymódosítással döntött arról, hogy azoknak a pártoknak, amely 1 százalékot sem érnek el az országgyűlési választáson, vissza kell fizetnie a kampányra kapott állami támogatást a vezetőtestület vagyonából. Ez azonban nem fékezte meg a kamupártok indulását – a 2018-as választásokon az induló 414 pártból minden eddiginél több, 23 párt állított listát, melyek jelentős része kamupárt volt. Az 1 százalékos küszöb alatti pártok állami támogatásának visszafizetése még a 2022-es választásokig sem teljesült

A választások után az Országos Rendőrfőkapitányság (ORFK) tájékoztatása szerint rengeteg csalás történhetett, országszerte összesen 111 büntetőeljárás indult. Az eljárások többsége vádemelés nélkül zárult le. Ezalól kivétel a Seres Mária Szövetségesei (SMS) elnevezésű párt: 2020-ban, 5 év nyomozás után emelt vádat az ügyészség a pártot vezető Seres Mária és férje, Stekler Ottó ellen, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt – a vádirat szerint a 2014-es választások során mintegy 117 millió forintos állami támogatást csalt el a párt. A Partizán kamupártokról készített oknyomozó dokumentumfilmje szerint Seres és férje állhatnak több más kamupárt ajánlóív-hamisításai mögött is, mind a 2014-es, mind pedig a 2018-as, majd a 2022-es választások esetében. A rossz szabályozást kihasználó politikai ügyeskedők tevékenysége a valódi politikai erők versengését is torzította. Valószínűsíthető, hogy a kormány azért is változtatta meg az ajánlási rendszert, hogy az esetleges sok indulóval a kevésbé egységes ellenzéki szavazótábort bontsa meg. 

A 2022-es országgyűlési választásokra a kormány 71 jelöltre emelte a listaállításhoz szükséges szintet, így a korábbi választásokhoz képest kevesebb kamupárt vállalkozott az indulásra. A kamupárt probléma egyik gyökere, a többes jelölés lehetősége ugyanakkor változatlanul fennállt, emiatt az ajánlóívekkel való visszaélések ismét gyakoriak voltak – a Gődény György vezette Normális Élet Pártja ívein például elhunyt személyek adatai és aláírásai szerepeltek.  A 2022-es választások után 73 kamupárt ellen indult peres eljárás.

Támogass minket rendszeres adományoddal,

hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

 

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [7]  Oldalak:   1

73 kamupárt ellen indítanak pereket a főügyészségek

A tavaszi országgyűlési választás után 73 párt ellen indul, amiért két egymást követő választáson nem indítottak jelöltet, vagy mert felhagytak tevékenységükkel, és vagyonukról nem rendelkeztek – közölte a Legfőbb Ügyészség az MTI-vel.

Felfüggesztett szabadságvesztésre ítéltek két férfit, akik ajánlóíveket hamisítottak a 2018-as választáson

A választás rendje elleni bűntette, költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt indult ügyben a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség vádiratot nyújtott be hat elkövetővel szemben. Közülük két férfi a négy nő segítségével, hamis ajánlóívekkel került fel két különböző párt országgyűlési képviselőjelölt listájára, és jogosulatlanul vette igénybe az egymillió forint összegű állami támogatást, olvasható az Ügyészség közleményében.

20 millió forintot csalt el a pártelnök, 300 ezres pénzbírságra ítélték

Közel 20 millió forintot kísérelt meg igazolni fiktív számlákkal egy 2014-ben alapított párt elnöke - közölte az ügyészség. A 37 éves férfi az alapításától, 2014. január 7-étől elnöke volt egy politikai pártnak. A párt a parlamentbe jutáshoz szükséges küszöböt nem érte el, pedig a választásra a Magyar Államkincstártól 149 millió forint támogatást kapott.

Százmilliókat kaphattak a választási kampányra a 0,1 százalékot sem elérő pártok

A vasárnapi választás után már nem csak azt tudni, hogy a Fidesz-KNDP-nek valószínűleg újra kétharmados többsége lesz az országgyűlésben, hanem azt is, hogy a 23 országos listát állító párt egy jó részének semmilyen értékelhető eredményt nem sikerült elérnie.

306 millió forintot kaphat az a párt, amelynek elnökét azzal vádolják, hogy nem tud elszámolni a kapott pénzzel

Minden eddiginél több párt tudott országos listát állítani a választáson, a többségükről eddig a kutya sem hallott. Ezek a pártok százmilliókat igényelhetnek az államtól kampánytámogatásra. Van olyan párt, amelynek a vezetőjét épp azzal vádolják, hogy négy éve nem számolt el a 2014-ben kapott kampánytámogatással. Hiába szigorított a kormány, négy éve százmilliókat próbált behajtani az állam a kamupártokon, hiába, és félő, hogy most is ez lesz.

Három kamupárt ellen is büntetőfeljelentést tett az ÁSZ

Költségvetési csalás gyanújával tett feljelentést az Állami Számvevőszék az Együtt 2014 Párt (ez nem Bajnai pártja, hanem az ellenük létrehozott kamupárt), illetve az egymáshoz szorosan kötődő Új Dimenzió Párt és Új Magyarország Párt ellen, miután megvizsgálta, hogyan használták fel a választáson kapott költségvetési támogatást.

Komoly bajok voltak az áprilisi választás tisztaságával

Pénteken elkészült az EBESZ részletes jelentése az április 6-i magyar választásokról. A szervezetnek van egy kifejezetten választásokat ellenőrző része, ez a magyar állam meghívására választási ellenőröket küldött tavasszal Magyarországra.
Találatok: [7]  Oldalak:   1