language

Lapok:

Személyek:

Lantos Csaba highlight_off

444

Az online lapot 2013. április 29-én alapította Uj Péter, az index.hu egykori főszerkesztője több volt munkatársával együtt. Uj jelenleg is a portál főszerkesztője.  A 444 tulajdonosa és kiadója a Magyar Jeti Zrt., amelynek Kardos Gábor a vezérigazgatója, operatív vezetője Fenyő Balázs István. A 444 liberális, erőteljesen kormánykritikus internetes portálként definiálja önmagát, sokszor humoros és önirónikus tartalmakkal. 2014-ben az Open Society Foundation-től 10 millió forintos támogatást nyertek el, amiből 14! nevű választásfigyelő mobilos alkalmazást fejlesztették. 2017 óta adományokkal is lehet munkájukat segíteni. 

Támogasd a sajtóadatbázis fenntartását rendszeres adományoddal,

hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

Lantos Csaba

1943-ban született Baján, közgazdász, szociológus, 2000 augusztusától 2007-ig az OTP Bank vezérigazgató-helyetteseként dolgozott. 1990 és 2002 között tagja volt a Budapesti Értéktőzsde tőzsdetanácsának. A Széll Kálmán Alapítvány kuratóriumának tagja, volt elnöke.

2009-től a MET Holding AG elnöke, 2010-től a Richter Gedeon Nyrt. igazgatósági tagja. A Lantos Vagyonkezelő irányítója, 2021 óta a Szegedi Tudományegyetemért Alapítvány kuratóriumi tagja.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [2]  Oldalak:   1

Rogán minisztériuma túlköltekezett az első félévben, de sehol nincs Lantos Csabához képest

Az első félévben a költségvetésben szereplő 72 úgynevezett kiadási előirányzat összesen 20 686,8 milliárd forintot költött el. Ezek között a kiadási előirányzatok között szerepelnek a minisztériumok, az országgyűlés és az elnöki hivatal, a független állami szervek, mint a számvevőszék, a bíróságok, ügyészségek, de például az állami vagyon kezelésével kapcsolatos kiadások, a helyi önkormányzatok támogatása vagy az egészségügyi és nyugdíjalap kiadásai is megjelennek benne. Ezek a költségvetési törvény értelmében összesen 42 813,28 milliárd forintot költhetnének el ebben az évben, vagyis félévkor a kiadások összességében 48,3 százalékon álltak. De ezen belül nem meglepő módon hatalmas szórások vannak.

Tudományosan levezették, hogy a MET üzlete korrupció lehetett

Szerdán jelent meg egy alapos tanulmány a MET üzleteiről, amelyekről korábban részletesen írtunk. A Járadékvadászat és a haveri kapitalizmus modelljei a magyar energiapiacon, 2011-2015, A magyar kormány – MVMP – MET történet elemzése című dolgozatot a Korrupciókutató Központ Budapest (CRCB) kutatói készítették, az Energiaklub Egyesület megbízásából.
Találatok: [2]  Oldalak:   1