Newspapers: |
Tévedésből az MSZP is megszavazta a TAO-pénzek titkosítását
Továbbra sem tudni, meddig tart még az MSZP ámokfutása, amin jóérzésű ember már felháborodni sem tud, inkább csak elhűlve nézni, mit művel a legnagyobb magyar baloldali ellenzéki párt.
Most például a Fidesz és a KDNP mellett a teljes MSZP-frakció is megszavazta a kormány utolsó pillanatban benyújtott törvényjavaslatát, ami titkosítja az adókedvezményeket.
Soha többet nem tudhatjuk, hogy ki TAO-zik a Felcsútnak
A Nemzetgazdasági Minisztérium hétfőn sürgősséggel terjesztette be az adótörvények módosítását. Ez azt jelenti, hogy már kedden törvény lehet a Varga Mihály miniszter által jegyzett tervezetből.
A törvény lényege, hogy ezentúl adótitok lesz, hogy ki mire kapott adókedvezményt, illetve adótitok lesz az összes olyan felajánlás is, amelyek leírhatóak az adóból.
Hazugsággal nyerték el a milliárdos munkát Kocsis Máté kerületében
Látszólag minden rendben zajlott az utóbbi évek egyik legnagyobb józsefvárosi építési beruházásával, az Auróra utcai rendelőintézet felújításával. A munka egy kisebb csúszást leszámítva viszonylag hamar - kevesebb mint egy év alatt – véget ért, a beruházást nem kísérték politikai botrányok, a tavaly decemberi átadáson pedig Kocsis Máté polgármester mellett még egy magas rangú kormányzati tisztviselő, Rétvári Bence államtitkár is tiszteletét tette.
Orbán úgy szerzi meg a Népszabadság kiadóját, hogy mással végezteti el a piszkos munkát
Régóta lehetett hallani, hogy a Népszabadság kiadója, a Mediaworks kormányközeli érdekeltségbe kerülhet. Egy hete vettek több megyei lapot, ami fontos a Fidesznek.
A jelek szerint a Fidesz a Mediaworks tulajdonosaival úgy állapodott meg, előbb bezárják Népszabadságot, mielőtt a kiadóvállalat átkerül a Fideszhez.
Ennek egészen látványos jele, hogy péntek este az újságírók még a vasárnapi irodaavatóra készültek. Szombat reggel futártól jött levélből értesültek a lapkiadás függesztettéséről.
A lapot bezárató osztrák Heinrich Pecina Spéder Zoltán üzlettársa. Pecina személyesen járhatott Orbánnál az ügyben.
Pénteken rendesen dolgoztak a Népszabadságnál, szombaton egy levél várt mindenkit arról, hogy vége a lapnak
Felfüggesztik a Népszabadság kiadását, jelent meg a Mediaworks kiadó közleménye szombat reggel. A hír viszont nemcsak a nagyközönséget éri váratlanul - hanem a lap dolgozóit is. Pénteken még semmi nem utalt arra, hogy másnap az fog történni. A lap szerkesztősége éppen költözőben van, napok óta dobozolnak, vasárnap kellett volna bemenniük az új, Bécsi úti irodába ellenőrizni a gépeiket.
Mediaworks: Veszteséges a Népszabadság, ezért kell bezárni
A Mediaworks kiadó minden dolgozója levelet kapott Katona Viktortól, a kiadóvállalat megbízott vezérigazgatójáról. Katona azután lett a Mediaworks vezetője, hogy elődje, Rónai Balázs saját kérésére távozott a cégtől, a levélben Katona arról is ír, hogy mi történik a Népszabadsággal.
Két miniszter és egy csomó főfőnök vallotta: Nem tudom és nem emlékszem
A MET vezetését bántotta, hogy politikusok és újságok is foglalkoztak a sajátos, és végül az Európai Bizottság által leállított üzlettel, úgyhogy beperelték a témát feszegető Szél Bernadettet (LMP), Tóth Bertalant (MSZP), az Indexet és a 444-et is. (Eddig csak az Index pere fejeződött be, azt a MET elvesztette.) Szerdán a pécsi bíróságon a Tóth Bertalan elleni per folytatódott, a védelem által beidéztetett tanúk meghallgatásával.
Az MNB rendesen megsegítette a bankárt, akinek luxuslakásában Matolcsy lakik
Matolcsy György MNB-elnök és Patai Mihály UniCredit-vezető sose rejtegették évtizedekre visszamenő barátságukat. Annak ellenére sem, hogy Patai korábban – a Bankszövetség elnökeként – többször kritizálta a Matolcsy-féle gazdaságpolitikát, különösen a bankadókat. Bár tény, hogy utóbbi időben már ő is sokkal barátságosabb hangon beszél Matolcsyék irányvonaláról.
Saját etikai kódexét is megsérthette Matolcsy, hogy az általa felügyelt bank vezetőjének magánlakásában lakik
Nem csak a józan ész vagy a jó ízlés alapján problémás, hogy Matolcsy György egy olyan Várbeli luxuslakásban lakik, ami az UniCredit vezérigazgatója, Patai Mihály tulajdonában áll.