language

Lapok:

Intézmények:

Raw Development Kft. highlight_off

444

Az online lapot 2013. április 29-én alapította Uj Péter, az index.hu egykori főszerkesztője több volt munkatársával együtt. Uj jelenleg is a portál főszerkesztője.  A 444 tulajdonosa és kiadója a Magyar Jeti Zrt., amelynek Kardos Gábor a vezérigazgatója, operatív vezetője Fenyő Balázs István. A 444 liberális, erőteljesen kormánykritikus internetes portálként definiálja önmagát, sokszor humoros és önirónikus tartalmakkal. 2014-ben az Open Society Foundation-től 10 millió forintos támogatást nyertek el, amiből 14! nevű választásfigyelő mobilos alkalmazást fejlesztették. 2017 óta adományokkal is lehet munkájukat segíteni. 

Támogasd a sajtóadatbázis fenntartását rendszeres adományoddal,

hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [9]  Oldalak:   1

Bár egy hónapja bejelentették, hogy másfélszer többet kap Somlai Bálint az MNB felújítására

„A társaságunk és a fővállalkozó között létrejött vállalkozási szerződést a felek mindeddig nem módosították, sem a vállalkozói díj összege, sem a beruházás tervezett ütemezése, sem pedig a szerződés szerint várható befejezés tekintetében” – ezt válaszolta az MNB Ingatlan Kft. arra az idén január eleji levelünkre, amellyel közérdekű adatkérést nyújtottunk be a jegybank tulajdonában álló társaságához.

Matolcsy György jegybankja újabb tízmilliárdokkal dobja meg Matolcsy fiának barátját, Somlai Bálintot

Hétfőn úgy értesültünk, hogy a Magyar Nemzeti Bank Szabadság téri műemléki épületének felújítása a másfélszeresére drágult. A munkálatokra eredetileg Matolcsy Ádám barátjának, Somlai Bálintnak a cége kapott generálkivitelezői megbízást, a 2021-es bejelentés szerint 54 milliárd forintért, a 444-hez eljutott hírek szerint ez az összeg 80 milliárd forint fölé emelkedett. A forrásunk azt mondta, erről múlt héten készült el az akkor még elnöki döntésre váró előterjesztés az MNB-ben.

Matolcsy Ádám és baráti köre jól megszedte magát a 400 milliárdos veszteséget termelő jegybankon

A Magyar Nemzeti Bank 400 milliárd forintos vesztesége ellenére is nyereségesek lettek tavaly a jegybank rendszeres partnerei.

Matolcsy Ádám barátai is szépen berendezkedtek Tihanyban

Hiába szabott ki örökségvédelmi bírságot és tiltotta meg az „építőipari kivitelezési tevékenységet” a Veszprém Megyei Kormányhivatal Rogán Cecília tihanyi telkén, az építkezés zavartalanul folytatódik. Somlai Bálint villája már kész is van a Kopasz-hegyen, csak az óriási vaskaput kell befejezni. Lesz baráti szomszédja is: a szemben lévő telken Optimus-közeli tulajdonos bontotta le a korábban ott álló házat, és vélhetően újat épít a helyére.

Matolcsy Ádám & Co., az élet közpénzben lubickoló császárai

1,3 milliárdos budai villába költözött be egy időre Matolcsy György fia, Matolcsy Ádám és családja. A villát 2015-ben a Matolcsy György vezette jegybank alapítványa úgy vette meg, hogy Matolcsy György épp a szomszédos Gereben utca 6. szám alatt lakott. Az épület jelenlegi tulajdonosa egy magántőkealap, amit egy Száraz István érdekeltségébe tartozó alapkezelő kezel. Száraz az ifjú Matolcsy közeli barátja, a jegybank milliárdos kommunikációs tendereinek győztese. Matolcsy Ádám és barátai az élet császárai 2022 Magyarországán.

Ugyanaz a cég újítja fel a jegybank székházát, amelyik nyaralót épített Matolcsy György fiának

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) megkezdte Szabadság téri székházának teljes rekonstrukcióját, az 1905-ben átadott műemléki épület felújításának költsége 54 milliárd forint - közölte a jegybank a honlapján kedden. A kívül-belül megújuló, eredeti fényét visszanyerő műemléképület ünnepélyes átadását a jegybank vezetése az intézmény 1924-es alapításának századik évfordulójára tervezi.

Eladták a Matolcsy-kör házi kivitelezőcégét

A cég jelenlegi menedzsmentje megvásárolja a Raw Development Kft-t, derült ki a cég által küldött közleményből. Az új tulajdonos a Faberco Bt., amelynek tulajdonosa a Raw ügyvezetője, Schiff György. A tulajdonosváltás pár napja, július 29-én történt meg.

Saját cégét is hitelezi bankjával Matolcsy unokatestvére

Szemerey Tamás bankja, a Növekedési Hitel Bank (NHB) legalább 7 milliárd forint hitelt nyújtott saját vagy családja érdekeltségébe tartozó cégeknek. Egy esetben egy olyan cégnek adott kölcsönt a bankja, ami a konkrétan övé. Márpedig ez illegális.
Találatok: [9]  Oldalak:   1