language

Lapok:

Személyek:

Semjén Zsolt highlight_off

444

Az online lapot 2013. április 29-én alapította Uj Péter, az index.hu egykori főszerkesztője több volt munkatársával együtt. Uj jelenleg is a portál főszerkesztője.  A 444 tulajdonosa és kiadója a Magyar Jeti Zrt., amelynek Kardos Gábor a vezérigazgatója, operatív vezetője Fenyő Balázs István. A 444 liberális, erőteljesen kormánykritikus internetes portálként definiálja önmagát, sokszor humoros és önirónikus tartalmakkal. 2014-ben az Open Society Foundation-től 10 millió forintos támogatást nyertek el, amiből 14! nevű választásfigyelő mobilos alkalmazást fejlesztették. 2017 óta adományokkal is lehet munkájukat segíteni. 

Támogasd a sajtóadatbázis fenntartását rendszeres adományoddal,

hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

Semjén Zsolt

Semjén Zsolt (Budapest, 1962. augusztus 8. –) magyar teológus, szociológus, politikus, a Kereszténydemokrata Néppárt egyik alapítója. Nős, 3 gyermeke van. 

1994 és 1998 között, illetve 2002-től országgyűlési képviselő, 2003-tól a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke. 2006 és 2010 között a párt országgyűlési frakciójának vezetője. 2010-ben a második Orbán-kormányban általános miniszterelnök-helyettesi és nemzetpolitikáért felelős tárca nélküli miniszteri posztot kapott, kinevezését a következő kormányalakítások alkalmával is megőrizhette. 2018 óta az egyházpolitikai, egyházdiplomáciai miniszteri tisztséget is megkapta. 

A politikusról közismert, hogy egyik fő hobbija a vadászat, 2010-től a Országos Magyar Vadászati Védegylet elnöke. 2018-ban derült fény külföldi luxusvadászataira, amelyet elmondása szerint magánemberként, ajándékba kapott, és az ő kezdeményezésére jött létre a közpénzmilliárdokat felemésztő, 2021-es Vadászati Világkiállítás is.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [6]  Oldalak:   1

Bige László valahogy „belekényszerült”, hogy százmilliókat adjon a Fradinak

Különleges interjút adott le a Partizán hétfő este: Gulyás Márton az egyik leggazdagabb magyar vállalkozót kereste fel nyíregyházi otthonában, ahol házi őrizetben van. A műtrágyagyártásból fölépített több százmilliárdos Bige-birodalomra évekkel ezelőtt rászálltak a hatóságok: a NAV, a rendőrség és a katasztrófavédelem is rendszeresen razziázott gyáraiban, közben magánvádak alapján is büntetőügyek indultak az üzletember ellen.

Mintha háromnapos családi turistáskodás lett volna a KNDP vezető politikusainak látogatása Szentpéterváron

Egyszerű adófizetőként nem is látjuk, mennyi kényelmetlenséggel és lemondással jár egy politikus hivatalos látogatása. Itt van például Semjén Zsolt és Harrach Péter szentpétervári útja, aminek a programját volt módunk megismerni.

Semjén Zsolt attól tart, hogy elvesztené a normalitását, ha lemondana a vadászatokról

Vasárnap az Echo Tévén Bayer Zsolt a tőle megszokott alapossággal faggatta ki Semjén Zsoltot a kanadai vadászatairól, amiket a KDNP elnöke szintén nem tüntetett fel a vagyonnyilatkozatában, pedig nem ő állta a milliós költségeket. A miniszterelnök-helyettes arra panaszkodott, hogy csak egy töredékét tudja elfogadni azoknak a külföldi vadászatoknak, amikre meghívják, mert időbelileg annyira leterhelt és korlátozott.

A felvidéki kamuszervezet vezetője elfelejtette megbeszélni Semjén Zsolttal, hogyan kaptak 220 millió forintot

Január végén derült ki, hogy a Miniszterelnökség egy rejtélyes, senki által nem ismert felvidéki szervezetnek, a Libertaténak ítélt meg 220 millió forintot a felvidéki magyarság identitásának erősítésére. A szervezet nem szerepelt a szlovák civil jegyzékekben, sőt, később kiderült, hogy a szlovák belügyminisztérium sem hallott még róluk.
Találatok: [6]  Oldalak:   1