language

Lapok:

Személyek:

Zaid Naffa highlight_off

444

Az online lapot 2013. április 29-én alapította Uj Péter, az index.hu egykori főszerkesztője több volt munkatársával együtt. Uj jelenleg is a portál főszerkesztője.  A 444 tulajdonosa és kiadója a Magyar Jeti Zrt., amelynek Kardos Gábor a vezérigazgatója, operatív vezetője Fenyő Balázs István. A 444 liberális, erőteljesen kormánykritikus internetes portálként definiálja önmagát, sokszor humoros és önirónikus tartalmakkal. 2014-ben az Open Society Foundation-től 10 millió forintos támogatást nyertek el, amiből 14! nevű választásfigyelő mobilos alkalmazást fejlesztették. 2017 óta adományokkal is lehet munkájukat segíteni. 

Támogasd a sajtóadatbázis fenntartását rendszeres adományoddal,

hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

Zaid Naffa

Zaid Ibrahim Nassar Naffa jordániai üzletember, Jordánia tiszteletbeli konzulja Magyarországon. Különösen jó kapcsolatokat ápolt a 2010 után hatalomra került kormányzat vezetőivel, köztük személyesen Orbán Viktorral és családjával is. Ő mutatta be Gaith Pharaont, az FBI által körözött üzletembert a miniszterelnöknek. Ennek ellenére, amikor 2016-ban újra magyar állampolgárságért folyamodott, az újabb nemzetbiztonsági átvizsgáláson a TEK olyan adatokra bukkant, amelyek nem tették lehetővé ennek megadását. Testvére, Oszama Naffa azonban már 2014-ben  megkapta a magyar állampolgárságot, sőt – a diplomáciában rendkívül szokatlan módon – hamarosan Magyarország nagykövete lett az Egyesült Arab Emírségekben. Harmadik fivérük, Tarik, Magyarország tiszteletbeli konzulja Akabában. Zaid Naffa tíz évvel idősebb testvére, Khaled 2010 körül a Magyar-Jordán Baráti Egyesület elnöke volt és ebben a minőségében is a Jobbik támogatójaként szerepelt a közéletben. Néhány éve ő is megszerezte a magyar állampolgárságot, de egy ideje visszavonultan él a Felcsút melletti Bodméron magyar feleségével, aki 2017-ben is önkormányzati képviselő az alig több mint kétszáz lakosú településen. (Wikipedia)

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [1]  Oldalak:   1

Jordánia tiszteletbeli konzulja igényelte a vízumot Pharaonnak

A szocialista Harangozó Tamás kérdezte arról a külügyminisztert, hogy hogyan jutott magyar vízumhoz az FBI és az Interpol által is körözött Ghaith Pharaon szaúdi milliárdos. Szijjártó Péter válasza szerint Jordánia budapesti tiszteletbeli konzulja kért szóbeli jegyzékben vízumot 2014 szeptemberében, a vízumot a bejrúti konzulátus állította ki 2014. október közepén, és még abban az évben nyújtott be Ghaith Pharaon tartózkodási engedély iránti kérelmet, amiről a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal döntött.
Találatok: [1]  Oldalak:   1