language

Intézmények:

4iG Nyrt. highlight_off

Kapcsolódó szervezetek:

4iG Nyrt.

Nemzetközi infokommunikációs vállalatcsoport, mely állami segítséggel vált jelentős piaci szereplővé.

A kiemelkedő bővülés 2018 után kezdődött: a T-Systems nagyvállalati üzletcsoportjának akvizícióját bejelentették, ám később hitel-lehívási nehézségekre hivatkozva nem teljesítették. 2020-ban a vállalat új leányvállalatot alapított az Antenna Hungária Zrt.-vel és a New Space Industries Zrt.-vel, melynek célja, hogy 2024-ben műholdat lőjenek az űrbe. 2021. március 29.-én bejelentették, hogy megveszik a DIGI csoport (DIGI Kft, Invitel Zrt., ITV Zrt.) leányvállalatait. 2021. november 30-án teljesen a cég kezébe került a csoport 625 millió euróért, azaz 232 milliárd forintért. 

2021. szeptember 13-án jelentette be a 4iG, hogy megvásárolja az Invitechet. 2021. december 21-én bejelentették, hogy megszerezték a Telenor d.o.o. Podgorica, vagyis a Telenor Montenegro 100 százalékos részvénycsomagját. A cégbe kisebbségi tulajdonosként beszállt a német Rheinmetall AG hadiipari cég. 2022-ben a 4iG megszerezte az állami Antenna Hungária többségét, majd az állammal közösen a Vodafonemegvásárlására kötöttek előzetes, nem kötelező erejű megállapodást.

2023-ban leányvállalata, az Antenna Hungária Zrt. megállapodást kötött a DIGI mobil infrastruktúráját tulajdonló MIS Omega Mobilhálózat Kft. értékesítésére, a társaságot a magyar állam tulajdonában lévő Pro-M Zrt. vásárolja meg.

A 4iG többségi tulajdonosa Jászai Gellért a kizárólagos tulajdonában lévő iKON Befektetési Alapkezelő Zrt. által kezelt Manhattan Magántőkealapon keresztül.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [246]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>

Szó szerint az egekig nőttek a 4iG-vezér érdekeltségei

A 4iG Nyrt számára a határ tényleg csak a csillagos ég

Kaszás Zoltán: „A közölt gyanúsításban foglaltakat nem követtem el”

A 444-en közölt cikkünkben arról írunk, hogy a győri ügyészség Kaszás Zoltánt, a T-Systems Magyarország volt vezérigazgatóját jelentős vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntettével, hamis magánokirat felhasználásának vétségével és vesztegetés elfogadásának bűntettével vádolja. A vádirat szerint, ha elítélik, 100.960.356 Ft összegű vagyonelkobzás és öt év letöltendő börtönbüntetés várhat rá. Kaszás Zoltán levélben reagált cikkünkre:

100 milliós nyúlással vádolja az ügyészség a T-Systems volt vezérét

A győri ügyészség Kaszás Zoltánt, a T-Systems Magyarország volt vezérigazgatóját jelentős vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntettével, hamis magánokirat felhasználásának vétségével és vesztegetés elfogadásának bűntettével vádolja. Ha elítélik, 100.960.356 Ft összegű vagyonelkobzás és öt év letöltendő börtönbüntetés vár rá.

A NER titkolózó milliárdosai újabban nem bizalmi, hanem alapítványi vagyonkezelőknél rejtik el a pénzüket

Dúsgazdag üzletemberek tucatjai alakítottak vagyonkezelő alapítványokat az elmúlt hónapokban, akik szoros kapcsolatban állnak az Orbán-rendszerrel. A trendi alapítványi megoldás a bizalmi vagyonkezelőknél is jobban védi a magánszférát.

Mindenki hozzátette a magáét a 4iG ezermilliárdos „sikersztorijához”, a jegybank, az MFB és az Eximbank is

Szinte a semmiből a Magyar Telekomhoz fogható infokommunikációs céggé pumpálták fel a 4iG csoportot néhány év alatt. Ezzel teljesült a miniszterelnök régi vágya, lett magyar mobilszolgáltató (sőt annál sokkal több), még ha rettenetes áron is. Több százmilliárd forint állami közreműködéssel nyújtott hitel, kedvezményes kötvény, részvénycsere, jogszabályigazítás bevetésével jutottunk idáig. Az elemző úgy véli, a mamutcég osztalékesőt nem ígér a kisrészvényeseknek mostanában, viszont folytatódik a terjeszkedés, amit a 4iG az itthon megtermelt pénzből finanszíroz majd.

591,3 milliárd: Megint Mészáros Lőrinc a leggazdagabb magyar

A Forbes éves listáján Csányi Sándor visszacsúszott a dobogó második fokára. Tiborcz István pedig idén már befért a top 50-be, rögtön a mezőny közepén foglalt helyet.

Elforgatta a telekhatárt a kormányközeli cég egyik vezetője, hogy jobb legyen a kilátása a Balatonra

A kormányközeli 4iG egyik vezetőjének kiemelt tájképvédelmi övezetben zajló balatoni építkezése szinte minden létező szabályt megsértett a helyi panaszosok szerint. Az érintett szerint viszont minden az engedélyeknek megfelelően zajlik, és a kormányhivatal sem talált semmilyen szabálytalanságot.

Lantos Csaba miniszter egykori titkos üzletére is fény derült az óriási ciprusi kiszivárogtatásból

Az Orbán-kormány energiaügyi miniszterének Cipruson volt egy cége abban az időben, amikor a Fidesz keményen támadott másokat az ilyen üzleteik miatt. A Direkt36 hozzájutott ennek a több százmillió forintot megmozgató ügyletnek az irataihoz egy nemzetközi tényfeltáró projekt részeként.
Találatok: [246]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>