language

Személyek:

Gyurcsány Ferenc highlight_off
Tóth Csaba (MSZP) highlight_off

Gyurcsány Ferenc

Gyurcsány Ferenc (Pápa, 1961. június 4. – ) magyar üzletember és politikus. 2004. szeptember 29-étől 2009. április 14-éig a Magyar Köztársaság miniszterelnöke, 2006-tól országgyűlési képviselő, 2007-től 2009-ig a Magyar Szocialista Párt, 2010-től pedig pártja Demokratikus Koalíció Platformjának, majd az abból vezetésével 2011-ben alakult Demokratikus Koalíció pártnak az elnöke.

 

Azért dolgozunk, hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

▶︎ Támogass minket pártolói tagként: patreon.com/kmonitor
▶︎ Adományozz átutalással, vagy PayPalon: k-monitor.hu/tamogatas

 

Nézz utána!

Tóth Csaba (MSZP)

Tóth Csaba az MSZP frakcióvezető-helyettese, a zuglói szervezete elnöke, elnökségi tag. A miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemen végzett gépészmérnökként 1983-ban, majd 1986-ban az Agrártudományi Egyetemen szerzett műszaki kereskedelmi szakmérnöki másoddiplomát.

Tóth Csaba pályafutása 2002 körül kezdődött az MSZP gyenge Vas megyei szervezetében. Érkezését követően a helyi párt- és ifjúsági szervezetekbe özönleni kezdtek az új tagok. 2003 tavaszán Tóth már megyei elnökhelyettes volt. 2003 decemberében a megyei Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke azt állította, hogy Tóthék megvásárolták az új belépőket, ez magyarázza a taglétszám emelkedését, Tóth és társai gyors pártkarrierjét. Tóthot a vizsgálatot követően az MSZP megyei etikai bizottsága kizárta a pártból, de az országos testület fél évvel később felülbírálta a döntést. Mindeközben Vas megyei elnökké is megválasztották Tóth Csabát. Hiller István akkori pártelnök végül teljes körű tagrevíziót és tisztújítást rendelt el; nyomozás is indult magánokirat-hamisítás miatt, amelyben később Tóth is gyanúsítottá vált. Az ügyészség végül arra jutott, hogy a hamisítás ténye nem bizonyítható – nem sikerült az eredeti okiratok nyomára bukkanni. Tóth később a zuglói szervezet elnöke lett. A 2010-es választáson képviselőjelöltként bukott, ám még abban az évben bekerült az Országgyűlésbe. A 2014-es választáson az összefogás közös jelöltjeként szerzett mandátumot, ahogyan 2018-ban is.

A 2021-es előválasztási kampányban a felmerülő korrupciós vádak miatt az ellenzéki összefogás kihátrált mögüle, Tóth pedig végül visszalépett a jelöltségtől.  2022. márciusában az ügyészség indítványára az Országgyűlés felfüggesztette mentelmi jogát befolyással üzérkedés bűntettének gyanúja miatt, mely szerint Tóth Csaba zuglói önkormányzati képviselőként 250 millió kenőpénzért (melyen Horváth Csaba zuglói polgármesterrel osztozkodott) intézte el, hogy a zuglói parkolást üzemeltető SIS Parking Kft. nyerje el az önkormányzati megbízást. 2022. őszén az MSZP-székház megvétele ügyében hűtlen kezelés gyanújával indított nyomozást a Központi Nyomozó Főügyészség.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [4]  Oldalak:   1

Egyre átláthatatlanabb Gyurcsány vagyona

Egyre több a kérdőjel Gyurcsány Ferencnek az Altusból kimentett vagyonával kapcsolatban. Mivel a DK elnöke közel kétmilliárd forintot vett ki a vállalatból, s az összeg nem jelent meg a politikus portfóliójának más szegmenseiben, kérdés, hogy a pártja finanszírozására is költött-e belőle. A parlamenti képviselők tegnap megjelent vagyonnyilatkozata szerint az egyik leggazdagabb baloldali politikus az MSZP-s Tóth Csaba, a legeladósodottabbak között a Karácsony-párti Tordai Bence és az LMP-s Demeter Márta említhető.

Vagyonnyilatkozatok: kik élnek jobban, mint egy éve?

Közzétették a parlament honlapján az országgyűlési képviselők vagyonnyilatkozatát. Gyurcsány Ferenc tavaly nagyot kaszált, Lázár János szántóföldeket, erdőket és kivett mocsarat vásárolt. Rogán Antal és Németh Szilárd rezsibiztos rosszabbul élnek, mint egy éve. A képviselők nagy része 700 ezres laptopot birtokol, többen pedig azt is beírták, hogy görgős karfás forgószékkel is gazdagabbak lettek.

Vörös segély

Napról napra gyengül a Zuschlag-per alapsztorija: immár nem az ifjúságpolitikai belügy, a pályázati pénzek elsíbolása, hanem az MSZP hálózatának működése áll a középpontban.

Ifjú zsebekben élnek - Krimikellékek a Zuschlag-ügyben

Szövevényes üzleti kapcsolatok, fantomszervezetek, eltűnt gyanúsított, lőfegyver - e krimikellékek mind felbukkantak a fiatal szocialista politikusok ellen indított, Zuschlag-ügyként elhíresült büntetőeljárásban.
Találatok: [4]  Oldalak:   1