Megújult a K-Monitor sajtóadatbázisa. Mondd el a véleményed róla!
language

Intézmények:

Magyar Broadcasting Co. Kft. highlight_off
Találatok: [25]  Oldalak:   1 2 3   >  >>

Már a cégbíróság sem érti, hogy mi zajlik a TV2-nél

Hiánypótlásra szólította fel a cégbíróság a TV2 Zrt.-t egy korábbi beadványa miatt. Önmagában ebben még semmi érdekes nem lenne, viszonylag gyakran előfordul, hogy a cégek, illetve a nevükben eljáró ügyvédek valamit elfelejtenek. Ezúttal azonban kifejezetten érdekes kérdést fogalmazott meg a bíróság. A hivatal egyik problémája ugyanis az volt, hogy Magyarország árbevétel alapján immár legnagyobb kereskedelmi tévéjének nem igazán átláthatóak a tulajdonosi viszonyai.

Andy Vajna már 2016-ban eladta a TV2-t egy 60 éves cinkotai nőnek

Egy 20 milliárdos előleg miatt teljesen másképp néztek ki a kereskedelmi tévé tulajdonosi viszonyai az utóbbi években, mint ahogy eddig tudtuk. A TV2 legutóbbi eladásának igazi története.

Alcsútdoboz fideszes alpolgármesterét nevezték ki a TV2-t birtokló cégek élére

Két TV2-höz köthető vállalatban is vezetői pozíciót kapott az elmúlt napokban Mészáros Lőrinc bizalmasa, Alcsútdoboz Fideszes alpolgármestere, Tima János. A politikus üzletembert ugyanazon a napon nevezték ki az AV Progress Kft. ügyvezetőjének, illetve a Magyar Broadcasting Co. Zrt. (MBC) vezérigazgató-helyettesének. Bár utóbbi társaságban a pozíciója elnevezése alapján csak a második ember, a cégiratok szerint nélküle sem a vezérigazgató, sem a cégvezető nem írhat alá.

Vajna halála után egyből megjelent egy rejtélyes tulajdonos a TV2-ben

A máltai bejegyzésű új részvényes igazgatója korábban letelepedési kötvényekkel is üzletelt, és ugyanúgy Bibó-kollégista volt, mint Orbán Viktor.

Tudott-e a TV2 és a Rádió 1 új tulajdonosáról a médiahatóság?

Andy Vajna halála óta folyamatosak a találgatások azzal kapcsolatban, kihez kerülhet a TV2, illetve mindaz a hatalmas vagyon, amelyet a filmügyi biztos, kaszinópápa és médiaoligarcha hátrahagyott, így például a Rádió 1, továbbá – a TV2 és az ATV egyes műsorait gyártó – IKO cég, valamint a Retro Rádió és a Rádió 1 hálózati tagok reklámidejét értékesítő Mediatime Kft. A cégek körüli céghálót Vajna még tavaly ősszel mind átszervezte oly módon, hogy a cégek ezután bekerültek az AV Investmens Kft. nevű cég alá, az AV Investments révén pedig közvetetten a delaware-i adóparadicsomba bejegyzett cég, a Cinergi alá. Mivel a Cinergi olyan területen működik, ahol nem biztosított a cégnyilvántartás nyilvánossága (ezért és kedvező adózása miatt is vonzó hely az adóoptimalizáló és rejtőzködő oligarchák számára), emiatt jelenleg valamennyi említett médiavállalat tulajdonosának kiléte és ezáltal jövőbeni sorsa kérdéses.

Nem lesz egyszerű kibogozni a Vajna-örökséget

Andy Vajna 67 milliárd forintosra becsült vagyona elsősorban média- és filmipari érdekeltségekből, kaszinókból, ingatlanokból, étteremből áll össze. De vajon egyben marad-e a már ma is szerteágazó birodalom, és milyen szerepe lesz a Vajna-cégek jövőjében a feleségének, a közeli munkatársaknak, illetve a NER-nek? Vagyis annak a kormányközeli „közösségnek”, amelyet sok esetben Andy Vajna valójában megtestesített.

Vajna András 2 millió dollárból megtartott húszezret, a többit Andrew G. Vajna Las Vegasba vitte

Andy Vajna vagyonkezelője többet fizet a cégvezetőknek, mint amennyit Orbán miniszterei keresnek.

Exim újratöltve

A bank az exportcélú ügyletek refinanszírozása mellett egyre gyakrabban ismert magyar üzletemberek vállalkozásait is finanszírozza. Három állami hátterű bank, az Exim, az MFB és az MNB is részt vesz immár a hazai kkv-k forráshoz juttatásában. A közvetlen gazda, Szijjártó Péter mellett egy másik miniszter, Rogán Antal befolyása is tetten érhető az intézmény irányításában.
Találatok: [25]  Oldalak:   1 2 3   >  >>