language

Személyek:

Orbán Viktor highlight_off
Orgován Béla highlight_off

Orbán Viktor

Orbán Viktor (Székesfehérvár, 1963. május 31. – ) magyar jogász és politikus. 1998-tól 2002-ig, valamint 2010 óta Magyarország miniszterelnöke. Nős, felesége Lévai Anikó jogász. Öt gyermekük született: Flóra, GáspárRáhelSára és Róza.

Orbán Viktor 1987-ban szerezte meg jogi diplomáját az ELTE-n, ahol hallgatóként alapító tagja volt a Jogász Társadalomtudományi Szakkollégiumnak (1988-tól Bibó István Szakkollégium). 1984-ben részt vett a szakkollégium társadalomelméleti folyóiratának, a Századvég megalapításában, amelynek egyik szerkesztője lett. 1988-tól a Soros Alapítvány támogatásával működő Közép-Európa Kutatócsoport munkatársa volt, majd 1990-ig, az országgyűlési választásokig a Soros Alapítvány ösztöndíjával tanult Oxfordban.

Az 1988-ban megalakult Fidesz alapító tagja és 1989-ig szóvivője. 1988-1989-ben a párt országos választmányának tagja. 1989 nyarán az Ellenzéki Kerekasztal tárgyalócsoportjában és plenáris üléseken képviselte pártját. 1989-ben a Nagy Imre újratemetésén mondott beszédével vált országosan ismertté: beszédébenszabad választásokat és az orosz csapatok kivonulását követelte.

1990 óta országgyűlési képviselő, 1993-ig a Fidesz frakcióvezetője. 1992-2000 között a Liberális Internacionálé, 2003-2012-ig az Európai Néppárt, 2021-től aCentrista Demokrata Internacionálé egyik alelnöke. 1993-tól a Fidesz végrehajtó bizottságának tagja, 1993-2000 között, illetve 2003 óta a Fidesz elnöke. Az 1994-es országgyűlési választásokat követően az Országgyűlés Európai Integrációs Ügyek Állandó Bizottságának az elnökeként, majd az 1996-ban megalakult Új Atlanti Kezdeményezés (New Atlantic Initiative) magyar nemzeti bizottságának vezetőjeként is tevékenykedett.

1998-ban, 2010-ben, 2014-ben, 2018-ban és 2022-ben vezetésével a Fidesz megnyerte az országgyűlési választásokat. Első kormányának legfontosabb intézkedései közé tartozik a családi adókedvezmény bevezetése, a diákhitel, a fiatalok otthonteremtésének támogatása, a Széchenyi Terv megalkotása, illetve kiemelt jelentőséggel bír az ország 1999-ben NATO-hoz való csatlakozása. 2011-ben bevezette a határon túli magyarok számára az egyszerűsített honosítási eljárást, valamint új alkotmány került elfogadásra Alaptörvény néven. 2013-ban létrejött a Munkahelyvédelmi Akcióterv és a többlépcsős rezsicsökkentés. Harmadik kormányzata alatt bevezetésre került a Családi Otthonteremtési Kedvezmény (CSOK), elindult a Modern Városok Program. A 2015-ös migrációs válság idején kormánya kiépíttette a déli határzárat, életbe léptette a jogi határzárat. Negyedik kormányzata idején látott napvilágot a kettő vagy többgyermekes családokat támogató Családvédelmi Akcióterv.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [6]  Oldalak:   1

Gyűlnek a csontvázak Polt Péter szekrényében – így züllött az ügyészség a politika kiszolgálójává

„Előző hivatali ciklusa idején már bőségesen bizonyította, hogy hivatalát nem pártatlan közszolgaként, hanem megbízója kiszolgálójaként tölti be.” Ezt hazánk legfőbb ügyészéről, Polt Péterről írta Kis János az ÉS-ben, miután 2010-ben Polt újra bizalmat kapott a Fidesz-KDNP részéről. A bíróság által jogerősen is szabad vélemény-nyilvánításnak kimondott cikk óta eltelt évek mintha még inkább beigazolták volna a filozófus szavait, hiszen az általa vezetett ügyészség közvetlenül vagy a nyomozás felügyeletén át olyan botrányokban vált részessé, mint Polt lánya élettársának kiengedése a Quaestor nyomozásból vagy a Rogán-ügyekben tett feljelentések elutasítása.

A tettes a házban van

Újabb tüntetés fulladt kudarcba, ideje lenne tehát mérlegelni egy-egy demonstráció szükségességét, fontosságát, és nem „elhasználni” a véleménynyilvánítás legerősebb eszközét.

Összeérnek a Quaestor-botrány szálai

A Quaestor-csoport ingatlanait kezelő cégnél Tarsoly Csaba feleségét Orgován Béla váltotta fel az ügyvezetői poszton, de az egykori közmunkás ma is vezérigazgató a Questor anyacégénél. Kiderült, az előzetes letartóztatásba helyezett Tarsoly diplomata útlevelét alig két napja vonta vissza Szijjártó Péter külügyminiszter, aki a miniszterelnök februári - az eddig közöltnél korábbi - utasítására vette ki a közpénzeket a cégből. Orbán Viktor csütörtökre tájékoztatást ígért arról, milyen állami pénzek lehetnek még a Quaestornál és más brókercégeknél. Polt Péter az emberi jogokkal magyarázta, hogy nem hallgatták ki korábban a Quaestor-vezért. A szappanopera-szerű történet szálai összeérnek: Orbánhoz, illetve a Fideszhez vezetnek.

Itt van a Quaestor-botrány minden részlete

Bő két hete tart a Quaestor-botrány. A homály egyre nagyobb, a nagyon komoly veszteségek elé néző kisbefektetők pedig alig tudhatnak valamit a részletekről, vagy arról, hogy mire számíthatnak a következő hetekben. Összegyűjtöttük a botrány viharosabb fordulópontjait.

Kimentette vagyonát az őrizetbe vett Tarsoly Csaba

Vegyék el a bűnös brókerek vagyonát! – harsogta napokon át Rogán Antal. A Quaestor tulajdonosaitól – Tarsolytól, nejétől, illetve apjától –, bár vagyonosak, egy huncut forintot nem fog látni az adóhivatal.

Orbánékra dől a brókerbotrány

Beismerő vallomással felérő nyilatkozatot tett a kormányfő, amikor kijelentette, hogy ő utasította a minisztériumokat, hogy a brókercégekben lévő kormányzati pénzeket vegyék ki. Orbán Viktor szerepvállalásából a szocialisták azt a következtetést vonták le, hogy a miniszterelnök elárulta és cserbenhagyta a magyar embereket, ezért távoznia kell a tisztségéből. Egyre több jel mutat arra, hogy a sorozatos brókercsődök szálai, de különösen a Quaestoré egészen a kormányfőig, illetve érdekköréig vezetnek. "Pünkösdi Quaestor-királyság Tápióságon" - lapunk munkatársa, igaz, meghívás nélkül, ellátogatott a Quaestor-ügy egyik kulcsszereplőjévé avanzsált Orgován Bélához, de legalábbis a lakhelyéül szolgáló településre.
Találatok: [6]  Oldalak:   1