language

Intézmények:

A Haza Nem Eladó Mozgalom Párt highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [9]  Oldalak:   1

Tavasszal százmilliókat vágtak zsebre, most alig kaptak szavazatot

Nem szerepeltek fényesen a tavasszal még országos listát állító és százmilliós kampánytámogatásban részesülő kisebb pártok az önkormányzati választáson. A 14 szervezet mérlege összesen 11 képviselői és egy polgármesteri hely, meg 40 ezer szavazat. 4 párt eltűnt, 2 pedig egyetlen jelöltet sem állított.

Nem akarják szétaprózni az erőiket – A kamupártok már 2018-ra gyúrnak

Rendőrségi feljelentés is született tavasszal a kamupártok ügyében, egyelőre következmények nélkül. Kíváncsiak voltunk, megéri-e nekik indulni a helyhatósági választásokon. Érdekes válaszokat kaptunk.

Szepessy Zsolték egy mondattal letudták a választási beszámolót

A pénteken kiadott Hivatalos Értesítőben közzétette beszámolóját az országgyűlési választásokon induló Összefogás Párt. Ez nem korábban baloldali Összefogásként ismertté vált MSZP-Együtt-DK szövetség, hanem a Szepessy Zsolt által alapított kispárt.

Transparency: 3,6 milliárd forinttal nem tudnak elszámolni a kispártok

Több mint négymilliárdot kaptak az államtól a kispártok az áprilisi választás során, de 3,6 milliárd forinttal nem tudnak elszámolni – írja közleményében a Transparency International Magyarország. A parlamentbe jutott pártok pedig a számításaik alapján összesen több mint 3,5 milliárd forinttal költöttek többet a megengedettnél.

"Ezt nevezzük a korrupció legalizálásának"

40 millió forint reklámfilmre, 60 millió utazásra, vagy 28 millió léghajóbérlésre - ilyen, és ezekhez hasonló tételeket találni a választási biznisz-kamupártok elszámolásaiban.

Kampánymilliárdok: soha nem látott káosz jöhet

Arra voltunk kíváncsiak, hogy állnak az országos listát állító kispártok jelöltjei az államtól kapott 1 millió forintos támogatás visszafizetésével. Kásler Árpád annyira ideges lett, amikor erről faggatuk, hogy ránk csapta a telefont. A NAV-nak nem lesz könnyű dolga a behajtással, több pártnak fogalma sincs, hogy miből fogja visszafizetni az esetenként több tízmillió forintra rúgó összeget.

A százmilliók elmentek, a szavazatok nem jöttek

Sok párt jutott bőkezű állami támogatáshoz a gyanús körülmények között lezajlott aláírásgyűjtés során, de aztán többen közülük alig kaptak szavazatot. A kampányra kapott százmilliókat állítólag a saját aktivistáikra, kifestőkönyvekre és gulyásra költötték.

Kamupártok 9. – A Haza Nem Eladó Mozgalom Párt

Mozgalomból párt, program helyett – na, mennyi? – tizenkét pont. A haza nem eladó, védelméhez csak a történelmi alkotmány és a devizahitelek eltörlése kell, és a népi kultúra feltámasztása. Sorozatunk utolsó része.

Százmilliókkal gazdagodhatnak a választásokra beindult pártok

Nem véletlenül zúdította több száz jelölt az ajánlóíveit a választási irodákra az elmúlt napokban, hétfőn délután négy órakor zárult a jelöltállítás. Ezen a választáson minden eddiginél többen lesznek jelöltek, átlagosan legalább tízen versenyeznek egy-egy kerületben, de kérdés, mennyire tudnak beleszólni a Fidesz–Összefogás–Jobbik küzdelembe. Pénzük lesz rá: a jelöltséggel és az esetleges országos listával járó milliókat több százan begyűjthetik. Térképünkön azt is megnézheti, ki indul az ön körzetében.
Találatok: [9]  Oldalak:   1