language
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [57913]  Oldalak:   <<  <  48 49 50 51 52 53 54 55 56 57   >  >>

Évről évre kevesebbet tudhatunk meg Orbánék vagyoni helyzetéről

Hogyan hatott az Európa-rekorder infláció a kormánytagok és országgyűlési képviselők vagyonára? Sikerült-e félretennie tavaly Orbán Viktornak a havi bruttó 5,6 millió forintos fizetéséből? Mennyit fialt 2023-ban Rogán Antal találmánya? Pár órán belül kiderül. Szerda éjfél után pár perccel teszik közzé a kormánytagok, képviselők és közjogi méltóságok vagyonnyilatkozatait. Ha teljes képet nem is kaphatunk a politikusok vagyoni helyzetéről, apró változásokat ki lehet szúrni.

Fidesz-közeli józsefvárosi civilekre is hullottak az állami civil alap milliói – 1. rész

Csendben lenulláztak egy 30 milliárdos állami programot, a pénz egy magántőkealapban landolt

Január elején számolt be a 24.hu egy balatoni telekügyletről, amelynek eredményeként az egykori zánkai MÁV-üdülő két – tulajdonosait rejtegető – magántőkealap érdekeltségébe került. A titkos pénzalapok egyike mögött Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter testvérének köre bukkant föl, a másik a miniszter felügyelte MFB Csoport által 32 milliárd forint közpénzzel kitömött magántőkealap. Az utóbbiról kiderült, hogy létrehozásával az állam lenullázott egy hosszú távra tervezett stratégiai programot, amely hazai vállalatok számára biztosított volna támogatást. Az MFB Csoport saját szakemberei helyett egy magáncégre bízta a pénzalapba tett 32 milliárd forint közpénz kezelését. Az üzletvitel autonóm módon, belső szabályzatok alapján megy, ami nem nyilvános.

Az EP-képviselők negyede érintett valamilyen botrányban, de ezeknek gyakran semmi következménye nincs

Az uniós polgárok néhány hónap múlva választják meg az új Európai Parlament képviselőit. Azonban több mint egy évvel azután, hogy több (volt) képviselő is belekeveredett a Katargate néven elhíresült hatalmas vesztegetési botrányba, továbbra is kérdéses, hogy az intézmény mennyire van felkészülve arra, hogy a törvényhozók megszegjék a szabályokat. A Follow the Money és médiapartnerei által végzett vizsgálat szerint alig áll készen. A vizsgálatból kiderül, hogy a jelenlegi uniós törvényhozók közel negyede érintett a hírekbe került botrányokban, vagy egyenesen törvényt sértett – a zaklatási ügyektől kezdve a nagyszabású korrupciós ügyekig. A Follow The Money összeállítása.

11 cégből ötöt kizártak, öt ajánlatot pedig el sem bíráltak – így a ZÁÉV nyert

Figyelemre méltó körülmények között nyert el egy megbízást a ZÁÉV a fideszes elitképzőként számon tartott Mathias Corvinus Collegium Alapítványtól. A Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó cég nettó 1,6 milliárdos ajánlatot adott, és ezzel ő lett a befutó. Csakhogy az eljárás során a másik tíz jelentkezőből ötöt kizártak főként arra hivatkozva, hogy aránytalanul alacsony árakat ajánlottak meg, míg a többi öt pályázó ajánlatát érdemben el sem bírálták – ők ugyanis drágábbak lettek volna, mint a ZÁÉV. Az eljárás során négy ajánlattevő előzetes vitarendezési kérelmet nyújtott be – sőt, a STRABAG még a Közbeszerzési Döntőbizottságig is elment, de hiába.

A hatóságok radarján is feltűnt már az időseket célzó közérzetjavító biznisz

Legutóbbi cikkünkben bemutattuk a közérzetjavító, wellness eszközökkel és ezekhez kapcsolódó állapotfelméréssel házaló cégeket. A módszer azonban nem új: hasonló eszközökről többször kimondta már korábban a Gazdasági Versenyhivatal és a bíróságok, hogy idősek megtévesztésére használták őket bizonyos cégek. A közérzetjavító termékekre specializálódott cégek hátterében feltűnik a motivációs trénernek állt Bódi Bence is, aki testvéreivel együtt vallott múltjáról nemrég – mégis évek óta pereskednek egy ferencvárosi férfival, aki a vásárlókat figyelmeztette a veszélyre.

228 milliós állami támogatásból készül portréfilm Kovács Ákosról

Az ország Ákosáról szóló portréfilm az NFI szerint arra is választ próbál találni, miért utasítják el ilyen sokan a zenészt.

Minden forint jó helyre: 230 millió forintot ad az Ákosról szóló dokumentumfilmre a Nemzeti Filmintézet

Szinte hibátlan címmel – Ember maradj: Ákos –, a Nemzeti Filmintézet 228,515 millió forintos támogatásával készül dokumentumfilm Kovács Ákosról, amit majd 2025-ben mutathatnak be, írja az NFI közleménye. A filmet az a Kriskó László írja és rendezi, aki legutóbb az Aranybullán és a Most vagy soha! Petőfi-filmen dolgozott.

Kapott 7,5 milliárdot az államtól, Seszták exminiszter felavatta, két év múlva bedőlt a kisvárdai csigafeldolgozó

„2019-ben még maga Seszták Miklós mutyiügyi miniszter, Kisvárda korlátlan ura adta át a Bourgogne Gastronomie Kft. új üzemét. 2021-ben aztán a cég csődvédelmet kért, 2022-ben pedig elrendelték a felszámolását. A Külügyminisztérium szűkszavú válaszából kiderül, hogy ők már 2021-ben felmondták a támogatási szerződést. Viszont úgy tűnik, futnak a pénzük után, hiszen a 2,5 milliárd forint megtérülését a felszámolástól és egy ingatlan eladásától remélik” – ezt Hadházy Ákos független képviselő írta Facebook-posztjában, amiben a kisvárdai csigafeldolgozó üzem csődjével foglalkozik.

Hiába ígértük meg az EU-nak, nem lettünk kevésbé korruptak

Az elmúlt két évben sok, Brüsszelnek tetsző intézkedést hozott a magyar kormány annak érdekében, hogy megkapja a beragadt uniós pénzeket. Ennek ellenére a jogállamiság erősítésére és a korrupció elleni küzdelem érdekében hozott kormányzati lépések nem tűnnek túl hatékonynak a Transparency International legfrissebb tanulmánya szerint.
Találatok: [57913]  Oldalak:   <<  <  48 49 50 51 52 53 54 55 56 57   >  >>