language

Akták:

A TV2 eladása highlight_off

Személyek:

Vida József highlight_off

A TV2 eladása

A TV2 eladása

A második legnagyobb magyar kereskedelmi tévét, a TV2-t is magában foglaló, veszteségesen működő MTM-SBS Zrt. vállalatcsoport értékesítését már korábban is fontolgatta német tulajdonosa, a ProSiebenSat.1 cégcsoport, mely meg kívánt válni kelet-európai cégeitől. Végül 2013. december 23-án jelentették be, hogy a SuperTV2, FEM3, PRO4 kábelcsatornákat is portfóliójában tudó MTM-SBS-t annak minden eszközével Simon Zsolt TV2-vezérigazgató és Yvonne Dederick gazdasági igazgató cégei megvásárolták. Az ellenzék olvasatában Fidesz-közeli háttéremberek álltak a fedezetlen tranzakció mögött, amit az új tulajdonosok a TV2-höz érkező állami hirdetési bevételekből akarnak fedezni. Simon és Dederick deklaráltan kellő magántőke nélkül vették át a vállalat 100 %-os részvénycsomagját. Ez szintén azt a teóriát erősíti, hogy a TV2 valóban kormányközeli befektetők érdekeltségébe került. A TV2 közleményt adott ki, amely szerint, „a ProSiebenSat.1 olyan eladói hitelkonstrukcióban adta el a céget, amely alapján a vevők az eladási árat bizonyos, a szerződésben meghatározott idő alatt törlesztik. Korábban Nyerges Zsolt cégét, az Infocentert emlegették, mint ami kitartóan próbálkozik egy országos kereskedelmi csatorna felvásárlásával. 

 

Azért dolgozunk, hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

▶︎ Támogass minket pártolói tagként: patreon.com/kmonitor
▶︎ Adományozz átutalással, vagy PayPalon: k-monitor.hu/tamogatas

 

A TV2 körüli kavarás 2015. szeptemberében folytatódott, amikor Andy Vajna cége, a Magyar Broadcasting Co. Kft. bejelentette, hogy megvette a csatornacsaládot Yvonne Dederick és Simon Zsolt cégvezetőktől. Két órával később Fonyó Károly - Simicska Lajos üzlettársa - cége, a Megapolis Média jelezte: ők már kedden éltek opciós jogukkal, és övék a tévé. A csatorna később kiadott egy közleményt, amelyben azt állították: a Megapolis opciós joga annak a kölcsönnek volt a biztosítéka, amit Yvonne Dederick és Simon Zsolt, a TV2 vezetői egy szintén Simicska-közeli forrásból vettek fel, hogy megvásárolhassák a TV2-t a korábbi, német tulajdonosoktól. Azt írják, hogy ennek a kölcsönnek a felét a közlemény szerint rövid időn belül visszafizették, a másik felét viszont állítólag egy szóbeli megállapodás alapján egyelőre nem kellett kifizetniük, és a kölcsönt nyújtó nem is kérte az utóbbi időben a pénz visszafizetését.


Mindez azt látszik bizonyítani, hogy már a 2013-as tulajdonoscserénél Simicskáék voltak a háttérben, a csatorna sorsa azonban minden valószínűség szerint a bíróságon dől el.

Vida József

Vida József (Budapest, 1973. október 7. –) magyar bankár, közgazdász.

Vezetése mellett jött létre tíz takarékszövetkezet fúziójával a B3 TAKARÉK Szövetkezet, melynek elnök-ügyvezetője. Aktívan közreműködött a kormányzati takarékszövetkezeti integrációs stratégia megvalósításában. Mindemellett a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. belső igazgatósági tagja, a Takarék Jelzálogbank Nyrt. (korábbi nevén FHB Jelzálogbank Nyrt.) elnöke, a Magyar Takarék Befektetési és Vagyongazdálkodási Zrt. vezérigazgatója. 2016-ban a Takarék Csoport központi irányító szervezete, az SZHISZ, illetve a Csoport jelzálogbankjának az elnökévé választották, 2017 óta a Takarékbank Zrt. elnök-vezérigazgatója.

A Testnevelési Egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumi tagja.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [3]  Oldalak:   1

Szlovéniában terjeszkedhet a TV2 és a takarékbankos Vida József

Ajánlatot tett a szlovén Planet TV megvásárlására a TV2 – értesült a Necenzurirano nevű helyi oknyomozó portál. A lap úgy tudja, hogy a Vida József érdekeltségében álló magyar kereskedelmi tévé egy horvát vállalkozóval, Ivan Caletával verseng a csatornáért.

Megmutatjuk, ki áll most a TV2 mögött, de hamarosan elrejtőzhet a tulajdonos

Úgy tűnik, lezárult a TV2 valójában már 2016-ban megindított eladása. Az új tulajdonos első intézkedése az volt, hogy lehetővé tegye a végső haszonélvezők elrejtőzését.

A Takarékbank-vezéré lesz a TV2-csoport

A Mészáros Lőrinccel is jó viszonyban levő Vida József nagybefektető érdekeltségébe kerül a TV2 teljes médiaportfóliója, ha a GVH is rábólint. A bizalmi vagyonkezelő társaság tulajdonosa Vida József, a Takarékbank elnök-vezérigazgatója, aki alig egy hónappal ezelőtt, április 15-én jelentette be, hogy előrehaladott tárgyalásokat folytat a TV2 Média Csoport Zrt. megszerzésére. Az üzletembernek a média mellett a pénzügyi szektorban és a banki informatika területén, illetve az ingatlankezelés és a pénzügyi tanácsadás területein is sok befektetése van. Vida a Budapest Bankkal is szemez.
Találatok: [3]  Oldalak:   1