language

Kulcsszavak:

adatigénylés highlight_off

Lapok:

Origo

Az Origo.hu Magyarország egyik leglátogatottabb internetes portálja. 1998-ban indult egy olyan portálként, ami a szerkesztett tartalom mellett egyéb szolgáltatásokat is nyújt. 1999-ben megvásárolták a freemail levelező programot. A portál főszerkesztője 2000-ig Nádori Péter volt, akit ezután Weyer Balázs váltott. 2006-ban megvásárolták az iWiWet. 2010-ben az Indexnél dolgozó Vaszily Miklós lett a lapot kiadó Origo Zrt. vezérigazgatója. 2011. szeptember 29-én távozott Weyer Balázs és Nádori Péter, az új főszerkesztő a volt indexes Gazda Albert lett. 2013 novemberétől Sáling Gergő volt az Origo főszerkesztője. 2014. júniusában (egyesek szerint politikai nyomásra) Sálingnak felmondtak és Pálmai L. Ákos lett a főszerkesztő (l. Origo-ügy).


2015-ben a Magyar Telekom meghirdette eladásra az Origót, miután a német Deutsche Telekom Európában csökkentette a médiaérdekeltségégeit. Végül a Száraz István vezette, VS.hu-t birtokló New Wave Mediához került az újság. A New Wave a cseh Bawaco médiabefektőjé, amely Szemerey Tamáshoz, Matolcsy György jegybankelnök unokatestvérének érdekeltségéhez tartozik. Pálmai L. Ákost György Bence követte főszerkesztőként, a portál pedig erősen kormánypárti hangvételűvé vált. 2017 elején több munkatárs is távozott az Origótól, voltak akiket kirúgtak, voltak akik szolidaritásból mondtak fel. 2017 áprilisában az Origo Media nevet változtatott New Wave Media Group Zrt.-re. 2017. június 28-án az Origo Matolcsy Ádámhoz, Matolcsy György fiához került, miután a New Wave Media Group Zrt.-t megvette a Magyar Stratégia Zrt. 2017 októberében Matolcsy Ádám bekerült a New Wave Media Group Zrt. vezetői közé is. 2017. december 31-i hatállyal az Origót működtető New Wave Media Group Zrt. a VS.hu-t ködtető New Wave Production Kft.-vel együtt beolvadt eddigi anyavállalatába, a 2014-es alapítású New Wave Media Kommunikációs és Szolgáltató Kft.-be. 2017-ben György Bence távozott mint főszerkesztő, utódja Gábor László. 2018. decemberében az Origo (NWM Kft.) is beolvadt a kormánypárti médiakonglomerátumba, a cég tulajdonosa a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány lett.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [10]  Oldalak:   1

Nem szaglásznak tovább a debreceni cégvezetők floridai útja után

Az Együtt még tavaly augusztusban közölte: feljelentésükre az utazásával összefüggésben hűtlen kezelés bűntette és közérdekű adattal visszaélés vétsége miatt folytat eljárást a Nyíregyházi Járási Ügyészség. A nyomozás megszüntetését a rendőrség vasárnap az MTI-nek nem indokolta.

Elsőfokú ítélet: ki kell adni Lázár János útjának részleteit

A Transparency International Magyarország (TI) csütörtökön kapta kézhez a Fővárosi Törvényszék részítéletét, amelyet még május végén hozott a bíróság abban a perben, amelyet Pethő András, az Origo volt főszerkesztő-helyettese indított a TI segítségével a Miniszterelnökséggel szemben Lázár János három külföldi útjának részleteiért.

Perel az LMP a papcsákos adatokért

Polgári pert indít az LMP, hogy megtudja, mi áll abban a közvéleménykutatásban, amelyet arról készítettek, mennyire elégedettek a zuglóak az önkormányzat munkájával. Egy rövidített verziót ugyan megkaptak, de abban épp az nem volt benne, mit gondolnak a helyiek a polgármesterről, Papcsák Ferencről.

Kikérte az [origo] az MTV szerződéseit

Továbbra is csak 14 szerződésről olvashatók adatok a Magyar Televízió honlapján, pedig egy 2007-es ombudsmani ajánlás kimondta: a szerződések közérdekűek, tehát közzé kell azokat tenni. A kuratórium elnöke elérhetetlen, az MTV ugyanazt a közleményt küldi el újra és újra, ezért az [origo] kikérte a szerződéseket. A tévének 15 napja van, hogy előálljon a szerződésekkel.

Makacskodás után kikérte az [origo] a városi cégvezetők fizetését

Pécs vezetői az ombudsmani ajánlás ellenére sem mondják meg, mennyit keresnek az önkormányzat tulajdonában vagy résztulajdonában lévő cégek vezetői. Az [origo] levélben kérte a megyeszékhelyektől, adják ki az adatokat.

Eltitkolt százmilliárdot kérnek számon a PM-en

Beperelte a Pénzügyminisztériumot a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) nevű jogvédő szervezet, miután úgy ítélte meg, hogy a tárca közérdekű információt titkolt el a 2006-os költségvetés féléves adataival kapcsolatban. A PM szerint félreértés történt, mert egy prognózist tekintettek közérdekű adatnak.
Találatok: [10]  Oldalak:   1