language

Kulcsszavak:

adatvédelem highlight_off

Személyek:

Schadl György highlight_off

Schadl György

Schadl György (1982 - ) a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar (MBVK) korábbi elnöke, önálló bírósági végrehajtó, aki ellen a Völner-Schadl ügyként ismert korrupciós bűncselekmény miatt indult eljárás. Korábban a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Állam- és Jogtudományi Kara Polgári Jogi tanszékének oktatója, valamint az Edutus Főiskolán tantárgyfelelős főiskolai docensként felelt az intézményben tanított jogi tantárgyakért. MBVK elnöki kinevezése óta (2015 - 2023 ) felügyeli és képviseli a bírósági végrehajtók munkáját, emellett 2021 novembere óta előzetes letartóztatásban van. A Kar elnökségéről az ellene folyó büntetőeljárás közepette 2023 áprilisában mondott le.

A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) 2022 októberében nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszéken Schadl György és további 21 vádlott ellen. Ez azután történt, hogy a rendőrök Schadlt és feleségét, Schadl-Baranyai Helgát a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren vették őrizetbe, amint Dubajba készültek utazni. A vád szerint Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium egykori államtitkára rendszeresen fogadott el 2-5 millió forintot a MBVK elnökétől, cserébe Schadl kérésére azokat nevezték önálló bírósági végrehajtónak, akikkel előre megegyeztek. A kinevezett végrehajtóktól Schadl György összesen körülbelül 924 millió forint osztalékot szedett be. A vádlottak között van Schadl-Baranyai, és Schadl György apja is.

Schadl és felesége több irodaházat tulajdonol, amelyekben kizárólag végrehajtó irodák működnek. A Schadl-házaspár által működtetett két vállalkozás, a Schadl és Társa Végrehajtó Iroda Budaörsön, valamint a Schadl-Baranyai és Társa Végrehajtó Iroda Gödöllőn, 2018 és 2020 között együtt összesen egymilliárd forintnál is több osztaléknyereséget termelt – derül ki az Oligarchia egyik részéből.

Schadl György továbbá a Belvárosi ingatlanpanama (VI.-VII. kerület) és a V. kerületi ingatlanügyek kapcsán is érintett. Ezekkel az Rtl.hu és a Partizán foglalkozott részletesen.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [5]  Oldalak:   1

Völner kinevezése után megakadt a végrehajtói kar egyik legnagyobb szerződése

Évek óta új szoftvert kellene használnia a Magyar Bírósági Végrehajtói Karnak, mégis a régivel dolgoznak, amelyről tudják, hogy elavult és sebezhető. Pedig milliárdokért készült egy új, csak nem fizették ki teljesen, így most pereskednek. A Schadl György vezette kar történetének legdrágább beszerzése után kutatva felbukkant Völner Pál, Rogán találmányos cége, a szerverterembe pedig betört a víz.

A végrehajtói kamaránál hét éve tudják, hogy nemzetbiztonsági kockázatot rejthet az informatikai rendszerük

„Az informatikai rendszer jelen működésében rejlő kockázatok mértékét nem lehet pontosan behatárolni, mindenesetre figyelembe véve a végrehajtók által kezelt adatok mennyiségét, minőségét és jellegét, és azt a tényt, hogy a végrehajtóknál mindezen adatok összekapcsoltan, személyhez rendelten elérhetőek, akár nemzetbiztonsági kockázat is felmerülhet.” Egyebek mellett ez a megállapítás is szerepel abban a jelentésben, amit 2016 őszén készített a Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar (MBVK) megbízására.

Saját dobra vert battonyai házukat vásárolták vissza – a végrehajtónak ezért is jár jutalék

Békés megyében is ezer sebből vérzik a végrehajtási rendszer. Az adósok árverésekre szakosodott "vállalkozói" rétegről beszélnek, az ombudsmant két éve nem tesz semmit, a jogvédők az Alkotmánybírósághoz fordulnak.

Mit észleltek a végrehajtók a rendszer működéséből, és meddig marad Schadl György az elnökük?

A hazai végrehajtói rendszert 2015-ben alakította át a kormány. A végrehajtók emlékei szerint a kinevezések, a helyettesítések, a szükséges képzettség megszerzése, a végrehajtókkal kapcsolatos tévés és brosúrás ismeretterjesztés, továbbá az informatika körül már szinte az új rendszer hajnalán furcsaságok jelentkeztek.

A korrupcióval gyanúsított Völner Pállal a Pegasus-balhét is elvitethetik

Völner Pál személyében a rendszerváltás utáni politikusgeneráció legmagasabb – miniszter­helyettesi – rangú aktív kormánytagja bukott meg, miután az ügyészség gyanúja szerint kenőpénzt fogadott el végrehajtóktól.
Találatok: [5]  Oldalak:   1