language

Kulcsszavak:

összeférhetetlenség highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [14]  Oldalak:   1 2   >  >>

A NAV megmagyarázta Tállai András havi félmilliós fusimunkáját

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerint a NAV mindenkori vezetője főszerkesztői, szerkesztési feladatokat lát el az Adóvilág hivatalos szaklapnál és az Adó és Vámértesítő lapnál – derül ki a szervezet MTI-hez elküldött közleményéből.

NAV: Teljesen normális Tállai fusizása

A NAV közleménye szerint a két újság a hatóság által hivatalosan alapított lap, amelynek szerkesztésében a NAV több munkatársa közreműködik. Az Adóvilágot a Saldo Kft., a Vámértesítő lapot a Kompkonzult Kft. adja ki. Persze felmerül a kérdés, hogy miért kell a NAV elnökének ezért még fizetést fölvennie a két cégtől, illetve hogy ez eddig és ezután nem hordoz-e magában valamilyen kockázatot, vagy hogy minek adja ki magáncég a NAV lapját, ha azt amúgy is a NAV munkatársai szerkesztik, de ez a NAV nyilatkozatából nem derül ki.

Havi félmilliót kap adózással foglalkozó cégektől a NAV-elnök

A vagyonbevallása alapján havi több mint félmillió forintos extra jövedelmet kap Tállai András, a NAV elnöki posztját is betöltő gazdasági minisztériumi államtitkár két olyan cégtől, amelyek a honlapjuk szerint adótanácsadással is foglalkoznak.

Megroppanhat a vád a Quaestor-ügyben

Kizárta a bíróság a Quaestor-ügy egyik szakértőjét, mert a perben sértettként szereplő egyik cég felszámolójához köthető - derül ki a Fővárosi Törvényszék csütörtöki közleményéből. A szakértői véleményre alapoz a vád jelentős részben, ezért ha a mostani kizárás ennek pártatlanságát is kétségbe vonja - ami logikus lenne -, akkor nagyon fontos bizonyítékok vesznek el az ügyben.

A politikusok által irányított sportegyesületek sem összeférhetetlenek többé az állami támogatással

A fideszesek által irányított sportszövetségek is jól járhatnak a NAV-os törvénymódosításokkal: a kormánytagok, kormányzati tisztségviselők, polgármesterek által elnökölt szakszövetségek, egyesületek is kaphatnak költségvetési támogatást.

Vida bukott fantomcége

A Népszabadság információi szerint Vida Ildikó, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke, illetve Halasi Tibor, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. elnöke a 2011-es kényszertörlésig egy fantom betéti társaság kültagjai közé tartozott.

Andy Vajna érdekeltsége forgalmazza az Andy Vajna által támogatott filmeket

Nemcsak a kaszinóüzletben érdekelt Andy Vajna, a magyar kormány filmügyi kormánybiztosa. Cégjegyzéki kimutatás bizonyítja, hogy továbbra is érdekelt egykori filmforgalmazó cégében, az Intercomban.

Árnyalatnyi eltérések

A kormány tagjai és az államtitkárok évente nemcsak vagyonnyilatkozatot tesznek, hanem az szja-bevallásukból is kötelesek közzétenni adatokat. Megpróbáltuk összefésülni a kétfajta dokumentum adatait. Pintér Sándornál 2011-ben 100 milliós eltérés volt a két bevallás között.
Találatok: [14]  Oldalak:   1 2   >  >>