Rekord árbevétellel és nyereséggel zárta az első három negyedévet az Opus-csoport, különösen az ipari leányvállalatoknak köszönhetően.
Huth Gergely, a Pesti Srácok főszerkesztője volt a csütörtök esti Partizán vendége. Gulyás Márton műsorvezető a beszélgetés egy pontján (a 48. percben), ahol a PS igazsághoz fűződő problematikus viszonyáról volt szó, feltette Huthnak a kérdést, hogy milyen bizonyítékok alapján állították Ács Dánielről, tehát rólam, hogy én leszek a ferencvárosi média vezetője. A főszerkesztő nem támasztotta alá semmivel az állítást, helyette azt válaszolta, hogy a vezetői pozícióról tárgyalást folytattam a ferencvárosi polgármesterrel (ez egy képtelen hazugság), majd így zárta le a kérdést: „Nem értem a témafelvetést. Megírtuk és megnyertük a pert. Tehát azt hiszem, hogy ennél többet erről az ügyről nem kell beszélni.”
Több helyszínen is házkutatást tartott, majd bizonyítékokat foglalt le az adóhatóság abban a büntetőügyben, ami a 24.hu portált is működtető Central Médiacsoport tulajdonosához, Varga Zoltánhoz köthető – értesült a Magyar Nemzet. Vargát és két társát költségvetési csalással és hűtlen kezeléssel gyanúsítja a NAV.
Idén már havi hárommillió forint feletti, magyar közpénzből finanszírozott összeget keresett Rod Dreher, akit először közel három éve szerződtetett vendégkutatónak egy kormányközeli intézet. A blogposztokban és újságcikkben Orbánt dicsérő amerikai író magyarországi tevékenységének nem látni nyomát, viszont segített Budapestre hozni Tucker Carlsont.
Van egy fura hóbortom: időnként megpróbálom kideríteni, milyen Covid-vakcinák vannak Magyarországon. Egy ideális világban ehhez nagyjából kettőt kellene kattintanom az interneten, egy kicsit kevésbé ideálisban írnom egy emailt a szakhatóságnak, 2023 Magyarországán azonban jóval nehezebb dolgom van, pedig többször is próbálkoztam.
Újabb pert nyert az Aligai Fürdőegyesület (AFE) a Fővárosi Kormányhivatal, illetve közvetve a Club Aligát beépíteni akaró Pro-Mot Kft. ellen. A Pécsi Törvényszék megsemmisítette a kikötő használatbavételi engedélyét, és új eljárásra kötelezte a hivatalt, ami azt jelenti, hiába épültek meg az új mólók és a kikötőépület, a Pro-Mot ezeket nem használhatja. A civilek a kikötő vízjogi engedélyét is megtámadták, ebben az ügyben a jövő év elején várható ítélet.
A Hiventures egy olyan cégbe fektetett be félmilliárdot, amelynek alapítója szinte összes korábbi érdekeltsége bedőlt. Ránézésre a honlapja sem frissült évek óta.
A Budapesti Gazdasági Egyetemen (BGE) is a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe került Valton-Sec őrzi az intézmény épületeit, és az ott tanuló diákokat párszáz millió forintért.
Miközben Magyarországon külföldi beavatkozástól tart és szuverenitásvédelmi törvényt hozott, az amerikai jobboldalon hálózatot épít az Orbán-kormány a magyar adófizetők pénzéből. Ennek egyik fő eszköze a Danube Institute, ami az elmúlt évben milliókat fizetett ki amerikai közszereplőknek. Az Átlátszó megszerezte az állami hátterű agytröszt egyes szerződéseit, amelyek alapján a szervezet és amerikai vendégkutatóinak tevékenysége a tengerentúlon a be nem jelentett lobbizás fogalmát is kimerítheti, ugyanis az intézet egyes partnerei kifejezetten azért kaptak pénzt, hogy az amerikai médiában helyezzenek el a magyar kormánynak tetsző cikkeket, és követendő példaként állítsák az Orbán-kormány intézkedéseit az amerikai jobboldal elé.