language

Kulcsszavak:

adócsalás - költségvetési csalás highlight_off

Személyek:

Czirok Sándor highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [2]  Oldalak:   1

Négy éve nyomoznak egy katolikus iskolát érintő költségvetési csalás miatt, még gyanúsított sincs

Évek óta nyomoz a NAV a gyulai Göndöcs Benedek katolikus középiskolát érintő költségvetési csalás gyanúja miatt, ám a Békés Megyei Főügyészségtől kapott tájékoztatás szerint az ügynek még gyanúsítottja sincs. Az ügyben még 2019 májusában tettek feljelentést. Az ügyészség korábbi tájékoztatása szerint az ügyben "a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatóság Békés Megyei Osztálya folytat nyomozást".

Katolikus középiskolát érintő költségvetési csalás miatt nyomoznak Békésben

A gyulai Göndöcs Benedek katolikus középiskolát érintő költségvetési csalás gyanúja miatt indult eljárás a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál – erősítette meg a Telex értesülését a Békés Megyei Főügyészség. Lapunk azután fordult az ügyészséghez, hogy több, egymástól független helyi forrásból úgy értesültünk, hogy már évekkel ezelőtt eljárás indult az intézménnyel kapcsolatos gazdasági bűncselekmény gyanújával, és hogy állítólag több dolgozót vagy korábbi dolgozót már meghallgatták tanúként az eljárás során, bár gyanúsított még nincs.
Találatok: [2]  Oldalak:   1