language

Kulcsszavak:

adócsalás - költségvetési csalás highlight_off

Személyek:

Eiselt György highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [20]  Oldalak:   1 2   >  >>

Egy régi sötét ügyről kerültek elő új részletek a Panama-iratokból

Az elmúlt 20 év egyik legnagyobb korrupciós botránya volt az úgynevezett Eclipse-ügy. A név onnan eredt, hogy a történet középpontjában az Eclipse Informatikai Zrt. nevű titkosszolgálati és politikai kapcsolatokkal is rendelkező cég állt. A vállalkozás vitatott körülmények között jutott sokmilliárdos állami megbízásokhoz a 2000-es években többek között a Belügyminisztérium egyik intézményétől, a hatóságok pedig később azzal vádolták meg a cég vezetőit, hogy nagyértékű adócsalást követtek el. Bár az ügy elsősorban a 2010 előtti MSZP-s kormányzati időszakra vetett árnyékot, egyes szereplőinek voltak kapcsolatai Pintér Sándor jelenlegi belügyminiszter környezetéhez is.

Nem fogadta be az Alkotmánybíróság az Eclipse-ügyben elítélt hatósági vezető panaszát

Elutasította az Alkotmánybíróság (Ab) néhány nappal ezelőtt Eiselt György volt belügyminisztériumi helyettes államtitkár, egykori Nemzeti Közlekedési Hatósági (NKH) stratégiai főigazgató alkotmányjogi panaszát, amelyben azt kérte, hogy állapítsák meg a büntetőügyében meghozott kúriai végzés alaptörvény-ellenességét, és semmisítsék meg az ítéletét.

Bűnszervezetben nyúlták le a titkosított pályázaton elnyert pénz áfáját

A kétezres évek egyik legbrutálisabb, állami segítséggel végrehajtott adócsalási ügyének megismételt, elsőfokú perére tett pontot hétfőn a Fővárosi Törvényszék. Az Eclipse-ügyként elhíresült, egyébként titokban folyt eljárás tele van titkosszolgálati szálakkal, robbantásokkal, vesztegetéssel és milliárdos adócsalással.

Elsőfokú ítélet várható az Eclipse-ügy megismételt tárgyalásán

Elsőfokú ítélet várható a milliárdos áfacsalás vádjával indult, egy évtizeddel ezelőtti Eclipse-ügy megismételt eljárásában a Fővárosi Törvényszéken hétfőn.

Tovább húzódik az Eclipse-ügy, amelyhez Pintér Sándornak nincs semmi köze

Egyelőre nincs büntetőjogi felelőse annak, hogy több milliárd forintos adócsalás történt az eredetiségvizsgálatot támogató informatikai rendszernek szállító Eclipse Zrt-nél és a vele kapcsolatban álló cégeknél. Márciusban ítéletet hirdetett volna a Fővárosi Törvényszék – immár megismételt eljárásban –, de ez elmaradt. A 2013-as elsőfokú ítéletben bizonyítottság hiányában minden vádlottat felmentettek. A vádlottak sora nem teljes: köztük lenne a strómanként számon tartott volt MTK-s focista, Katzenbach Imre is, de neki évekkel ezelőtt nyoma veszett. Cikksorozatot indítunk eltűnt strómanokról, első rész.

Másodfokon folytatódik az Eclipse-ügy

Felmentette a milliárdos áfacsalás miatt indult Eclipse-ügy 12 vádlottját a Fővárosi Törvényszék, az ügyészség azonban fellebbezett.

Felmentették az Eclipse-ügy vádlottjait

Deák Endre elsőrendű, Hagymási László másodrendű vádlottat és tizenegy társukat felmentették a folytatólagosan elkövetett adócsalás és a folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítás vádja alól kedden. Visszaadnak egy lefoglalt Aston Martin sportkocsit és nagy összegű valutát.

Ferrari-foglalással indult 3 éve az Eclipse-ügy

Kedden hirdetnek ítéletet a milliárdos áfacsalás gyanúja miatt 2010-ben indult Eclipse-ügyben.
Találatok: [20]  Oldalak:   1 2   >  >>