language

Kulcsszavak:

adócsalás - költségvetési csalás highlight_off

Intézmények:

Fidesz highlight_off

Fidesz

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség (korábban: Fiatal Demokraták Szövetsége, röviden Fidesz) magyarországi jobboldali populista, nacionalista párt, 1990 óta jelen van az Országgyűlésben. 

1988-ban alapították főleg egyetemi és főiskolai hallgatók, a párt kezdetben liberálisként határozta meg magát. 1998-2002 között és 2010 óta kormányzó párt. A párt elnöke 2003 óta Orbán Viktor.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [176]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>

Simonka-hangfelvétel: "a vádirat nullás"

Elképesztő, sok esetben minden magyarázat nélküli és több mint meredek kijelentések sorát tette Simonka György Békés megyei országgyűlési képviselő múlt pénteken a medgyesbodzási testületi ülésen, ahova demonstratívan embereivel és három kamerával érkezett. Letolta a képviselőket, mert szerinte a saját érdeküket nézik a község helyett. Kommunistázott is, de kiosztotta az ügyészséget is. „Hülyének néz bennünket?” – kérdezték tőle.

Mennyire fontos a Fidesz-frakciónak Simonka György?

A rendszerváltás óta eltelt harminc évben nem vádoltak politikust olyan súlyos bűncselekményekkel, mint most a kormánypárti frakció dél-békési tagját, Simonka Györgyöt, aki 2010 óta néma leventeként „vitézkedik” a parlamentben. Mit tehet ilyen esetben a képviselőcsoport? – fordultunk az elmúlt hónapokban ötször Kocsis Máté frakcióvezetőhöz. Különösen, hogy időközben pártbeli kizárására is javaslat született. Válasza nem meglepő, és nem is mulatságos.

Fideszes belháború: egykori pénzosztó fordult Simonka ellen, ő visszatámad

Simonka György cégének egyik vezetője volt, és az uniós támogatások rohamtempójú szétszórásában is részt vett Ruck Márton, aki most kizáratná a Fideszből a költségvetési csalással vádolt dél-békési országgyűlési képviselőt.

Itt a Simonka-per őszi menetrendje – hosszú börtön és teljes vagyonelkobzás fenyegeti a politikust

Októberben kilenc tárgyalási nappal nyit majd a Fővárosi Törvényszéken az a büntetőper, amelyben Simonka György fideszes országgyűlési képviselőt és 32 társát bűnszervezetben, különösen nagy értékre elkövetett költségvetési csalással és más bűncselekményekkel vádolják – tudta meg a Narancs.hu. Minden héten három tárgyalási napot tervez a bíróság.

Beismerte a bűnösségét a közpénzből vásárolgató volt fideszes polgármester jegyzője

Szerdán az előkészületi üléssel megkezdődött a Debreceni Törvényszéken annak a volt fideszes polgármesternek a pere, aki közpénzből szerelte fel az otthonát bojlerrel, plazmatévével, turmixgéppel és más műszaki cikkekkel.

A költségvetési csalással a vádlottak padján ülő fideszes polgármestert támogatja a kormánypárt

A vádiratban foglaltak szerinti bűnösségét sem Tát Margit méhkeréki fideszes polgármester, sem vádlott-társai nem ismerték el abban a perben, amely szerdán kezdődött a Gyulai Járásbíróságon. A Gyulai Járási Ügyészség jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalással és hamis magánokirat felhasználásának vétségével vádol nyolc embert.

Simonkára újabb büntetőeljárás várhat – derül ki a főügyészségi vádiratból

„A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYFÜ) 2019. augusztus 14-én kelt határozatával a Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP) és más operatív programok keretében a Dél-Békés Mezőgazdasági Termelőiért Közhasznú Alapítvány, illetőleg a Dél-békési Többcélú Kistérségi Társulás, mint pályázó, vagy főpályázó, és más cégek részvételével lebonyolított egy projektek kapcsán felmerült bűncselekmények tekintetében folytatott nyomozást az alapügytől elkülönítette.”

Megvan, mikor kezdődik a monstre Simonka-per: csak az előkészítő ülésre négy napot szánnak

A büntetőper méreteire jellemző, hogy csak az előkészítő ülések megtartására négy napot tűzött ki a Fővárosi Törvényszék. Így a bűnszervezetben különösen jelentős értékre elkövetett költségvetési csalás miatt megvádolt Simonka György és 31 társa pere 2020. január 13-án kezdődik. A bíróság emellett további három napot, január 14-ét, január 15-ét és január 16-át jelölte ki az előkészítő ülés megtartására.

Több vádlott beismerte bűnösségét Simonka György büntetőperében

Csütörtökön is folytatódik a Fővárosi Törvényszéken Simonka György büntetőperének előkészítő tárgyalása. A Fidesz Békés megyei országgyűlési képviselőjét bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalással vádolja az ügyészség. A csütörtöki tárgyaláson kiderült, hogy a büntetőper több vádlottja beismerte bűnösségét és elfogadta az ügyészség által indítványozott büntetést.
Találatok: [176]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>