language

Kulcsszavak:

adócsalás - költségvetési csalás highlight_off

Helyek:

Hajdú-Bihar megye highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [27]  Oldalak:   <<  <  1 2 3

“Gyurcsányék” diszkóján keresztül foglalta el Debrecent Vizoviczki

Noha az adócsalással és főrendőrök megvesztegetésével vádolt, jelenleg 250 millió forintos óvadék ellenében házi őrizetben lévő Vizoviczki Lászlót az utóbbi időben – állítólagos – jobboldali kapcsolataival hozta hírbe a sajtó, az talán már feledésbe merült, hogy a 2000-es évek végén a diszkópápa közbenjárásának köszönhetően sikerült megmenteni két, MSZP-hez köthető szórakozóhelyet. Ezek közül az egyik az a debreceni Bázis Klub volt, aminek a megszerzése után Vizoviczki ki tudta építeni a Hajdú-Bihar megyei városban is a diszkóbirodalmát.

Újabb egymilliárd forintot foglalt le a NAV a vasasoktól

Újabb egymilliárd forint értékű vagyont zárolt egy debreceni férfi által irányított, vasipari termékekkel üzletelő bűnszervezet tagjainál a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), ezzel már összesen négymilliárdos vagyon került zár alá - közölte a NAV észak-alföldi regionális bűnügyi igazgatója.

Vizoviczki-ügy: Állami dolgozók sora a lefizetettek listáján

Nem csak a nyomozás kezdete óta megnevezett hét rendőr gyanúsított segítette törvénytelen eszközökkel a magát korábban egy interjúban szórakozóhelybirodalom-tulajdonosnak mondó Vizoviczki László vállalkozásainak zavartalan működését, hanem számtalan állami alkalmazott is, köztük egy pénzügyőr és egy tűzoltó is.

Felmentett főrendőrök

A Szegedi Itélőtábla tegnap felmentette azokat az egykori Hajdú-Bihar megyei rendőri vezetőket, akiket még 2004-ben vádoltak meg hivatali viszszaéléssel és más bűncselekményekkel.

Feljelentést tesz az Integritás Hatóság a lombkoronasétány-pályázatok miatt

smeretlen tettes ellen tesz feljelentést az Integritás Hatóság költségvetési csalás bűntette, közbeszerzési visszaélés és hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt a hírhedtté lett nyírmártonfalvai ügyben és kapcsolódó pályázatok miatt. A hatóság összesen 1,61 milliárd forintnyi uniós pályázatot vizsgált az eset kapcsán, és súlyos szabálytalanságokat talált.
Találatok: [27]  Oldalak:   <<  <  1 2 3