language

Intézmények:

Adventor Hotel Kft. highlight_off

Személyek:

Szabadics Zoltán highlight_off

Szabadics Zoltán

Magyar mérnöki végzettséggel rendelkező vállalkozó, Szabadics József fia, a Szabadics Zrt. elnöke. A Szabadics Közmű- és Mélyépítő Zrt. rendszeres szereplője az állami közbeszerzéseknek. A cég tevékenységi köréből adódóan elsősorban önkormányzati, állami, vagy magánberuházás keretében vesz részt szennyvízcsatorna-, csapadékcsatorna - építés, és útépítési feladatok végzésében. 2016-ban az "Év Agrárembere" kitüntetést vehette át. 2017-ben Zala Megye Fejlesztéséért Díjat vehette át. 2018.09.01-tól a Magyar Honvédség ÖMT századosa, Keszthely Járás századparancsnoka. 2019-ben a Magyar Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetést adományozta a Magyar Köztársaság Elnöke.

Cége Mészáros Lőrinc rendszeres konzorciumi partnere. Szabadics az elmúlt időszakban az idegenforgalomban szerzett érdekeltségeket, állami támogatással. 2020-ban a a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) igazgatóságának elnöke lett. 2023-ban bekerült az alapítványba kiszervezett veszprémi Pannon Egyetem kuratóriumába is.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [3]  Oldalak:   1

Turizmus: a Tiborcz-kör annyi ingyenpénzt kapott, mint Mészáros, Csányi és a Rogán-világ összesen

Másfél év után újra átvilágítottuk a Magyar Turisztikai Ügynökség Kisfaludy-programját, hogy lássuk a 2018–2022-es ciklus teljes mérlegét. Újonc támogatottként – bő 1,5 milliárd forinttal – megtaláltuk a miniszterelnök kabinetfőnökének kabinetfőnökéhez, a Schadl-ügyben is érintett Nagy Ádámhoz sorolható egyik céget. „Döbbenetünk” csak fokozódott, amikor észleltük, hogy az idei választások után a legnagyobb nyertes érdekeltségeket Tiborcz István holdudvara vette, veszi át. Vagy épp veszi vissza – mint a fenti látványterven szereplő Club Aliga-projektet.

Bebetonozott támogatások

Kereshető, cégadatokkal összekapcsolt táblázatban is közzétette a Transparency International Magyarország az utóbbi négy évben kiosztott 100 millió Ft feletti turisztikai támogatások adatait, melyek mindezidáig elemzésre alkalmatlan formában álltak rendelkezésre. Listánk azokat a támogatásokat is tartalmazza, melyeket még nem közölt a Magyar Turisztikai Ügynökség. Az adatok összesítéséből kiderül: ha a turisztikai szektorban szerzett jártasság nem is mindig feltétel, a NER-hez fűződő kapcsolatból azonban előnyt kovácsolhatnak az igazán jelentős turisztikai támogatásra aspirálók.

Sokkoló: a kormány az igénylők fél százalékának adta a turisztikai támogatások kétharmadát

A majdnem 16 ezer soros kimutatás első 26 helyezettje, azaz a jelentkezők 0,16 százaléka vitte el a 2018–2020-ban lekötött szállás-, élménypark- és strandfejlesztési források – a már emlegetett 300 milliárd forint – felét. Az első nyolcvan versenyzőhöz, vagyis az igénylők fél százalékához pedig 205 milliárd forint, a teljes támogatási összeg bő kétharmada jutott. Mindez azért is szürreális, mert a kormányzat eredetileg azt kommunikálta, hogy 2030-ig fog elkölteni 300 milliárdot szálláshelyfejlesztésre, nem pedig három esztendő alatt. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az ömlesztett Kisfaludy-listákra a strand-, fürdő- és kalandpark-fejlesztési pénzeket is felvitték, tehát egyelőre biztosan nem merült ki teljes egészében a további tíz évre szóló szálláskeret. Ám az biztos, hogy az MTÜ eddig úgy pumpálta ki a vissza nem térítendő támogatásokat a NER-kompatibilis szereplőknek, mintha nem lenne holnap. Miközben a 2019-es járványmentes évről szóló vendéglátóipari-turisztikai elemzésekből egyértelműen kiolvasható, hogy 100-200 milliárd forintból többé-kevésbé meg lehetett volna menteni a Covid-sújtotta ágazat derékhadát.
Találatok: [3]  Oldalak:   1