language

Kulcsszavak:

ajándék highlight_off

Személyek:

Homolya Róbert highlight_off

Homolya Róbert

Homolya Róbert (1978-) jogász, közbeszerzési szakértő. Jogi diplomáját az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán 2000-ben szerezte. A 2010-ig ügyvédi irodát vezető Homolya a Pro-Vital 2000 Kft. közbeszerzési tanácsadó cég többségi tulajdonosa volt 2005 decembere és 2008 márciusa között. Részesedését állami pozícióvállalását követően eladta, így a 2009-ben megszűnt kft. jogutódjában, a Provital Zrt.-ben sem rendelkezett tulajdonrésszel. A Provital később az egyik fő udvari bedolgozóvá nőtte ki magát, Homolya kiszállása után más érdekeltségei, így a Projekt.hu Bt. és az Euro-Procure Kft. alvállalkozóként azonban továbbra is bedolgoztak a Provitalnak, ezzel kapcsolatban OLAF-vizsgálat folyt ellene, ami összeférhetetlenséget állapított meg.

 

Szakmai életút (hivatalos életrajza szerint):

  • 2018-tól MÁV elnök-vezérigazgató
  • 2017-től Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, közlekedéspolitikáért felelős államtitkár
  • 2016-tól Miniszterelnökség, kormánybiztos
  • 2015-től Miniszterelnökség, miniszterelnöki biztos
  • 2014-2016 Fejlesztéspolitikai Koordinációs Bizottság elnöke
  • 2014-2015 Miniszterelnökség, politikai főtanácsadó, miniszteri biztos
  • 2012-2013 Miniszterelnökség, Fejlesztési Irodát vezető helyettes államtitkár
  • 2010-2012 Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, végrehajtási elnökhelyettes
  • 2012 Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt., jogi főigazgató
  • 2004-2010 HOMOLYA Ügyvédi Iroda, irodavezető ügyvéd
  • 2000-2004 Enczi és Társa Ügyvédi Iroda, ügyvédjelölt
 

Tagságok:

  • 2016-2017 Rába Járműipari Holding Nyrt., igazgatósági tag
  • 2015-2017 Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt., Felügyelő Bizottság elnöke
  • 2014-2015 Közbeszerzések Tanácsa, tanácstag
  • 2011-2017 Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt., igazgatósági tag
  • 2010-2012 Közbeszerzések Tanácsa, alelnök
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [2]  Oldalak:   1

Orbán repülése: csak az derült ki, hogy sokkal többet lopnak, mint eddig gondoltuk

Orbán Viktor miniszterelnök időről időre rámorog a népre, hogy az ne rázza a pofonfát, mert még a végén leesik róla valami. A miniszterelnök kéthetente pénteken interjút ad a Kossuth rádiónak, amennyiben interjúnak lehet nevezni, hogy negédesen felkérdezik. A mostani adásban a miniszterelnök azt mondta: Nemcsak a magunk érdekében, bár mi is emberből vagyunk, (…) hanem az ország érdekében világossá kell tenni: ha valaki idesuhint, akkor arra válaszolunk, amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten.

Orbán Viktor, a magánrepülőgép, a luxusjacht, és a Mészáros-klán – tudjuk, hol nyaraltak idén nyáron

Idén nyáron sokáig követtük két exkluzív jármű, egy magánrepülőgép és egy luxusjacht útját szerte Európában, és közben a magyar kormányzat és holdudvara különböző szereplőire bukkantunk. Lefotóztuk, ahogy Orbán Viktor miniszterelnök az osztrák lajstromszámú magánrepülőgéppel érkezett haza Budapestre a Videoton bulgáriai meccse után. Lefotóztuk, hogy ugyanez a gép később Mészáros Lőrinc lányát, és a ZTE tulajdonosát hozta Ferihegyre. Drónvideót készítettünk arról, hogy Mészáros üzlettársa, Szíjj László, valamint egy kormánybiztos, és Homolya Róbert MÁV-elnök ugyanazzal a luxusjachttal hajókázik az Adrián, amin korábban Mészáros Lőrinc pihent. Térképre tettük a luxusjacht és a magánrepülő összes eddigi útját, és kiderült, hogy elég sokszor keresztezték egymást, például az elmúlt két hónapban ötször voltak azonos időpontban Rijekában (Fiume).
Találatok: [2]  Oldalak:   1