Ünnepélyesen megnyitották pénteken az Európai Igazságügyi Portált, amely uniós szintű internetes felületen tartalmazza a tagállamok jogszabályait, igazságügyi hatóságait és nyilvántartásait.
Felméri a kormány, miből és hogyan tudja befejezni a 4-es metró első szakaszát, azután kezdenek csak arról gondolkodni, hogy szóba kerülhet-e az újabb szakasz a Bosnyák térig.
Ismeretlen feljelentők szerint a Tesco több százmillió forintot csalt el a dolgozóitól azzal, hogy manipulálta a cég munkaidő-nyilvántartási rendszerét. A Tesco szerint ez rágalom, és része a lánc elleni lejárató hadjáratnak.
„Mindenáron le akarják vadászni a Gyulát, és ennek érdekében valamennyi lehetséges eszközt beveti a Fidesz” – kommentálták MSZP-s körökben a Molnár Gyula újbudai polgármester elleni újabb vádakat.
Közös megegyezéssel és 50 millióval távozik a Duna televízió elnöke. Állítja, az általa kötött műsorgyártási szerződések „messzemenően jogszerűek”, miközben a fideszes Szabó László szerint a külső gyártású produkciókra szánt 1,4 milliárd forint 68–70 százaléka elillant.
Újabb BKV-s ügyben vizsgálódhat a rendőrség, miután az egyik érdekvédelmi szervezethez, a Kilián Autóbusz Üzemegység Szakszervezethez állítólag úgy léptettek be embereket, hogy azok nem is tudtak róla. A szakszervezet vezetője a hvg.hu-nak azt mondta, amint tudomást szerzett az esetről, intézkedett az adatlapok visszakéréséről.
Már nem hűtlen kezelés, hanem adócsalás gyanúja miatt folyik a nyomozás a Bajnai Gordon korábbi kormányfőt érintő Dataplex-ügyben: erről tegnap a Vám- és Pénzügyőrség (VPOP) kommunikációs osztálya közleményben tájékoztatta lapunkat.