language

Akták:

Állami-önkormányzati fizetések highlight_off

Lapok:

Origo

Az Origo.hu Magyarország egyik leglátogatottabb internetes portálja. 1998-ban indult egy olyan portálként, ami a szerkesztett tartalom mellett egyéb szolgáltatásokat is nyújt. 1999-ben megvásárolták a freemail levelező programot. A portál főszerkesztője 2000-ig Nádori Péter volt, akit ezután Weyer Balázs váltott. 2006-ban megvásárolták az iWiWet. 2010-ben az Indexnél dolgozó Vaszily Miklós lett a lapot kiadó Origo Zrt. vezérigazgatója. 2011. szeptember 29-én távozott Weyer Balázs és Nádori Péter, az új főszerkesztő a volt indexes Gazda Albert lett. 2013 novemberétől Sáling Gergő volt az Origo főszerkesztője. 2014. júniusában (egyesek szerint politikai nyomásra) Sálingnak felmondtak és Pálmai L. Ákos lett a főszerkesztő (l. Origo-ügy).


2015-ben a Magyar Telekom meghirdette eladásra az Origót, miután a német Deutsche Telekom Európában csökkentette a médiaérdekeltségégeit. Végül a Száraz István vezette, VS.hu-t birtokló New Wave Mediához került az újság. A New Wave a cseh Bawaco médiabefektőjé, amely Szemerey Tamáshoz, Matolcsy György jegybankelnök unokatestvérének érdekeltségéhez tartozik. Pálmai L. Ákost György Bence követte főszerkesztőként, a portál pedig erősen kormánypárti hangvételűvé vált. 2017 elején több munkatárs is távozott az Origótól, voltak akiket kirúgtak, voltak akik szolidaritásból mondtak fel. 2017 áprilisában az Origo Media nevet változtatott New Wave Media Group Zrt.-re. 2017. június 28-án az Origo Matolcsy Ádámhoz, Matolcsy György fiához került, miután a New Wave Media Group Zrt.-t megvette a Magyar Stratégia Zrt. 2017 októberében Matolcsy Ádám bekerült a New Wave Media Group Zrt. vezetői közé is. 2017. december 31-i hatállyal az Origót működtető New Wave Media Group Zrt. a VS.hu-t ködtető New Wave Production Kft.-vel együtt beolvadt eddigi anyavállalatába, a 2014-es alapítású New Wave Media Kommunikációs és Szolgáltató Kft.-be. 2017-ben György Bence távozott mint főszerkesztő, utódja Gábor László. 2018. decemberében az Origo (NWM Kft.) is beolvadt a kormánypárti médiakonglomerátumba, a cég tulajdonosa a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány lett.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [83]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9   >  >>

Kibújt az MNV több vezetője az állami bérplafon alól

Százmilliós veszteséget okozott az államnak egyes döntéseivel az állami vagyon felett őrködő Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) - állítja szerdán nyilvánosságra hozott jelentésében az Állami Számvevőszék (ÁSZ). Az ÁSZ szerint az MNV egyes távozó vezetői indokolatlanul magas végkielégítéseket kaptak.

Havi 62 ezres bónuszt kapnak a fejlesztési minisztérium tisztviselői

Évi bruttó 750 ezer forint értékű cafeteria juttatást ad a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium munkatársainak. Ez az összeg kevesebb, mint amennyit a minisztérium jogelődjénél, a közlekedési és hírközlési tárcánál kaptak a dolgozók, de megegyezik azzal, amennyit a Bajnai-kormány több minisztériumánál költhettek béren kívüli juttatásra.

Százezrekkel kitömött OVI-tagokon akadt ki az ÁSZ

Az Országos Választási Iroda (OVI) vezetői a tavaly EP-választások után olyan feladatokért kaptak jutalmat, ami egyébként is szerepelt a munkaköri leírásukban - állítja az Állami Számvevőszék. Rytkó Emília, az OVI akkori elnöke 2,6 millió jutalmat kapott.

Orbán korlátját is átlépi az új médiafőnök fizetése

A legjobban fizetett állami vezetők között lenne a parlament előtt lévő törvényszervezet szerint az új médiahatóság vezetője. Bár a béreket a kormányfő szerint kétmillió forintban maximalizálnák, a médiahatóság elnöke két jogcímen kapna fizetést az egymáshoz hasonló területeken végzett munkáért, a kettő összege pedig néhány tízezer forinttal meghaladná a bérplafont.

Meggondolta magát a 12 havi végkielégítésről a Fidesz

Változtatott a Fidesz a médiahatóságról szóló törvénynek azon a részén, amely szerint egy évnyi végkielégítés járna az újonnan felálló médiahatóság vezetőjének. Az eredeti fideszes javaslat nem illett Orbán Viktor kormányfő múlt heti bejelentéséhez, amely az állami végielégítések jelentős csökkentéséről szólt.
Találatok: [83]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9   >  >>