language

Akták:

Állami-önkormányzati fizetések highlight_off

Intézmények:

Parlament highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [96]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>

Kövér fizetése fél év alatt több mint egymillióval nőtt

A parlament fideszes javaslatra tavaly fogadta el azt a törvényt, amely alapján a képviselők fizetését a nemzetgazdasági átlagkeresethez igazították. Egy átlagos országgyűlési képviselő ennek a háromszorosát kapja meg alapilletményként, és mivel idén 30 ezer forinttal nőtt a nemzetgazdasági átlagkereset, így külön nem is kellett szavazni az emelésről, hiszen automatikusan nőttek a képviselői tiszteletdíjak is.

Akcióban a kétharmad: 5 milliós fizetés a minisztereknek, 3 milliós Kövér Lászlónak, milliós a képviselőknek

Korábban az derült ki, hogy a miniszterek keresete havi 5 millió forintra nőhet, most pedig az, hogy a képviselők sem maradnak ki a sorból, nekik a jövőben havi 950 ezer forint járhat a mostani 750 ezer forint helyett. Az Index cikke szerint nemcsak a képviselők bére emelkedne, a frakcióvezetőké is, ők 2 millió forintot kereshetnének.

Végkielégítést kaphat Szász Károly

Júniusban az Országgyűlés gazdasáági bizottsága még elvette a végkielégítést a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete leköszönő elökétől, a kormány most mégis visszaadná azt.

Íme a képviselők jövedelmi toplistája

Hiányos, rosszul kitöltött, már-már hamisnak mondható jövedelembevallások sora található a parlamenti képviselői vagyonnyilatkozatok között. E dokumentumok mai formájukban inkább a választók megtévesztését, mint az átláthatóságot szolgálják.

Nyugdíjasként is kereshetnek a képviselők

Újabb előjogot szavazhatnak meg maguknak az országgyűlési képviselők? Matolcsy György (57) nemzetgazdasági miniszter azt szeretné, hogy a nyugdíjas közalkalmazottak válasszanak a bérük és az ellátásuk között. A politikusok azonban újra kivételt tehetnek magukkal.

670 milliót kapnak szabi alatt a honatyák

Százezrek, milliók járnak a képviselőknek, miközben a T. Házban szünetelnek az ülések. A politikusok nemcsak bruttó fizetésüket kapják meg ilyenkor, hanem más juttatásokat is, utazásiköltség-térítést és lakhatási támogatást.
Találatok: [96]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>