Megújult a K-Monitor sajtóadatbázisa. Mondd el a véleményed róla!
language

Akták:

Állami-önkormányzati fizetések highlight_off
Találatok: [580]  Oldalak:   <<  <  3 4 5 6 7 8 9 10 11 12   >  >>

Trócsányi négy helyről kap fizetést

A kormány honlapján hozzáférhetővé tette a két nem parlamenti képviselő miniszter vagyonnyilatkozatát. Ebből kiderül, hogy az egyik legvagyonosabbnak számító kormánytag, Pintér Sándor anyagi helyzete nem változott érdemben, míg Trócsányi László igazságügy-miniszter megtakarításai több millió forinttal emelkedtek, továbbá új egyetemi tanári állás után is fizetést vehet fel.

Busás jutalmat kaptak Tarlós tanácsadói

Csaknem 20 millió forintot osztott szét tavaly év végén tanácsadói között a főpolgármester. Tarlós István és helyettesei viszont nem kaptak év végi jutalmat. A kormány tagjai sem jutottak karácsonykor pluszpénzhez, ám az államtitkárok és helyetteseik jelentős része év közben akár 30 százalékos fizetésemelést is kaphatott. A 12 miniszterelnöki megbízott fejenként havi 1 millió forintot keres.

A miniszterek döntöttek arról, melyik bizalmasuknak jár a kiemelt fizetés

A minisztereknek tavaly még jogukban állt növelni a bizalmasaik fizetését, ezzel magyarázható, hogy négy miniszteri biztos jobban keresett, mint néhány helyettes államtitkár. Egy törvénymódosítás miatt januártól viszont csökkenteni kellett a díjazásukat - állítja a BM. Ám ezzel a Miniszterelnökség nem ért egyet, szerintük januártól is járhat a biztosoknak a 30%-os plusz.

Ennyit keresnek az államtitkárok és helyettes államtitkárok

52 államtitkárt és 104 helyettes államtitkárt neveztek ki a minisztériumokhoz 2014. június 6-ika óta. Harangozó Tamás szocialista parlamenti képviselőnek a minisztériumokhoz benyújtott kérdéseire adott válaszokból az is kiderül, hogy a vezetők fizetése összesen évi körülbelül 1,7 milliárd forint tesz ki évente. És erre jönnek még az egyéb juttatások.

Havi 252 ezer forintot tankol közpénzből a rekorder képviselő

Friss adatokat kértünk az Országgyűléstől a képviselők benzinkártyáiról. Eddig 137-en kértek ilyen juttatást, januárban ez 14,8 millió forintba kerül az adófizetőknek. A rekorder képviselő Berettyóújfaluból ingázik, és egy átlagfizetést tölthet a kocsiba havonta. Kiderült az is, hogy Tiffán Zsolt nem csak a harkányiak kisbuszával furikázik.

Jutalommal kompenzálták volna a polgármester fizetését

A Hajdú-Bihar megyei Szentpéterszeg hatfős képviselő-testülete a legutóbbi ülésén leszavazta azt a javaslatot, miszerint Olajos Mihály független polgármester ezután minden hónapban 166 070 forint jutalmat kapjon, így kompenzálva azt, hogy a falu első emberének a fizetése múlt év október óta a törvényi változás miatt pontosan 166 070 forinttal csökkent.

Kedves képviselő, mennyi pénzt szeretne?

Sok helyen nem szerénykedtek az október 12-én megválasztott képviselők, amikor eljött az ideje, hogy saját fizetésükről döntsenek. A törvény már nem állít többé felső korlátot, így óriásiak lettek az egyéni különbségek.

Nem úgy vizsgálták Rogánt

Állítása ellenére Rogán Antallal szemben biztosan nem folytatott vagyonosodási vizsgálatot a NAV, a fideszes politikus által említett 30 (vagy 40) napos ellenőrzés alatt ugyanis csupán azt lehetett vizsgálni, hogy bevallott jövedelmeit iratokkal alá tudja-e támasztani - az adószakértő szerint.
Találatok: [580]  Oldalak:   <<  <  3 4 5 6 7 8 9 10 11 12   >  >>