language

Kulcsszavak:

állami / önkormányzati vállalat highlight_off

Lapok:

Magyar Narancs highlight_off

Magyar Narancs

A Magyar Narancs egy csütörtökönként megjelenő, liberális szellemiségű politikai-kulturális hetilap, Nyugat-, Európa- és piacpárti irányultsággal. 1989. október 14-én jelent meg először a radikális és az akkor még liberális beállítottságú Fideszhez közel álló fiatalok lapjaként. 1990. nyarától Bojár Iván András főszerkesztésével, kétheti rendszerességgel jelent meg. Ugyanekkor a lap elvált a Fidesztől, de a lap még sokáig Fidesz-lapként élt a köztudatban. Ennek alapjai a következők voltak: közös iroda, személyi átfedések, világnézeti hasonlóság, Soros Alapítvány támogatása, valamint a Fidesz "narancsos" kampánya. 1991 nyarától Vágvölgyi B. András lett a főszerkesztő. A 1998/43-as számtól 2000/13-as számig adminisztratív okokból ideiglenesen MaNcs néven jelent meg az újságárusoknál. A felelős kiadója 1990 nyaráig dr. Kövér László volt. 1998-ban a Postabank-lapcsalád felszámolásakor a Magyar Narancs finanszírozása is veszélybe került. Ekkor alapítottak egy új kiadót, magyarnarancs.hu Kft. néven, melynek ügyvezetője Bojtár Endre főszerkesztő. A cégadatbázisban a lap tulajdonosai között szerepel a Media Development Investment Fund Inc.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [108]  Oldalak:   <<  <  2 3 4 5 6 7 8 9 10 11   >  >>

Nyomozás a MÁV Cargo vezérigazgatója ellen - Vigyázat, a vágányról vagyont tolnak ki!

Régóta sejthető, hogy a MÁV nevű konglomerátum nem pusztán a gondatlan gazdálkodás miatt emészti a közvagyont, ám arra eddig nem volt példa, hogy egyes vezetői ellen nyomozás induljon.

Szabó Pál közlekedési miniszter pályaképe - A tranzakcióhős

Ha a szocialista párt hívta, mindig csatasorba állt: tizenhárom év leforgása alatt számos állami céget irányított, volt alumíniumipari igazgató, főprivatizátor, tanácsadó, postavezér, MÁV-vezető - jelenleg miniszter.

A kis vonatrablás

A múlt csütörtökön a kormány egy tollvonással kinyírta a Magyar Vasúti Hivatalt (MVH): a szervezetet betolta a Nemzeti Közlekedési Hatóság alá, elnökét, Antal Dánielt (lapunk alkalmi szerzőjét) pedig felmentette. A hivatalos indoklás várat még magára.

"Vagyonvesztése meghaladja a kétbillió forintot" - Antal Dániel, a Magyar Vasúti Hivatal elnöke

Az év eleji hómizéria apropóján általános MÁV-állapotjelentést kértünk a vasúti felügyelet elnökétől, aki az államvasút mai helyzetét a 90-es évek eleji bankrendszer problémáival rokonítja.

Képviselői összeférhetetlenség és képviselői jogállás IV. - Alkotói szabadság

Összeférhetetlen, azaz törvénytelen pozíciókat tartott fenn több országgyűlési képviselő tavaly - ez derül ki számos 2006-os vagyonnyilatkozatból.

Első felvonás – Vádirat a Kulcsár-K&H-ügyben

Találatok: [108]  Oldalak:   <<  <  2 3 4 5 6 7 8 9 10 11   >  >>