Megújult a K-Monitor sajtóadatbázisa. Mondd el a véleményed róla!
language

Kulcsszavak:

állami / önkormányzati vállalat highlight_off

Intézmények:

Magyar Villamos Művek (MVM) Zrt. highlight_off
Találatok: [432]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>

Sokba kerül a propaganda, egy év alatt 65 milliárd ment el állami kommunikációra

Az volt a terv, hogy egy év alatt 25 milliárdot költ el az állam kommunikációra, de csak a Soros-plakátokra ennek majdnem a másfélszerese ment el.

20 millió közpénzzel támogatott az MVM egy 200 ezer forintos alapítványt

Az MVM-től 20 millió forint közpénzt kapott támogatásként a Tisztességes Választásért Alapítvány, amelynek honlapján március 4-i a legutóbbi hír, 2017-es bevétele 200 ezer, eredménye pedig 6 ezer forint volt. Még többet, 30 milliót kasszírozott a Kommentár Alapítvány, amely a Békés Márton főszerkesztette Kommentár folyóiratot adja ki.

Nem baj, hogy egy felesleges, néhány tízmilliót érő rendszert vett ötmilliárdért az MVM, elsikálták a dolgot

Fónagy János miniszterhelyettes nem cáfolja, hogy az állami MVM ötmilliárdért megvett rendszere jó ha pár tízmilliót ér, de az szerinte akár hasznos is lehet, így nem jelentenek fel senkit. Az MVM érintett exvezére máris kapott 1,1 milliárd közpénzt, hogy Japánban üzleti lehtőségeket keressen hazai kkv-knak.

Eddig 273 millióval támogatták állami cégek Rogán Cecília sportrendezvényeit

Az MVM és az Antenna Hungária mellett a Szerencsejáték Zrt. is támogatta Rogán Cecília és Sarkadi Kata közös cégenek sportrendezvényeit, írja a K-Monitor.

Rendezvényszervezésben hasít a reklámpiac Mészáros Lőrince

Néhány hónap leforgása alatt közel negyedmilliárd forintnyi megbízást adott az Magyar Villamos Művek Zrt. (MVM) egy olyan rendezvényszervező cégnek, amely 2017-ben alig több mint 4 millió forintos árbevételt ért el. Az állami energetikai óriás először tavaly nyáron szerződött le a Moonlight Event Kft-vel, akkor azonban tíz napon belül két esemény szervezését is rájuk bízták összesen 170 millió forint értékben. Az új partner szolgáltatásával pedig minden bizonnyal elégedettek voltak, az idén februárban ugyanis egy újabb 65 milliós megbízást adtak a jelenleg 12 főt foglalkoztató vállalatnak.

Rogán Cecíliáék fantom módjára szervezik a tömegrendezvényeket

Egyre nagyobb fákba vágja a fejszéjét Rogán-Gaál Cecília, Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter felesége. Néhány hete írtuk meg, hogy az üzletasszony, aki korábban főleg szépségversenyekre koncentrált, a tömegsport területén is terjeszkedni kezdett. FitBalance név alatt azóta több tömegrendezvényt is lebonyolítottak. Az viszont ma sem tudható, hogy ezek a több száz milliós rendezvények tulajdonjogilag milyen módon kapcsolódtak Rogán Cecíliához.

Újabb zűrös ügyben kötelezték adatkiadásra az MVM-et

Az állami MVM Magyar Villamos Műveknek ki kell adnia a zűrös termelésfigyelőrendszer-beszerzési ügy belső vizsgálatát elrendelő határozatokat - döntött a szocialista Tóth Bertalan keresetére a Fővárosi Törvényszék.

3,6 milliárdért fejlesztett láthatatlan okosmérést egy rejtélyes állami cég

Van egy állami cég, ami elköltött 3,7 milliárd forint állami támogatást, de úgy, hogy semmit nem lehet tudni arról, hogy ennek mi lett az eredménye. Egy dolog látszik biztosan, hogy az állami áramcéghez, az MVM-hez tartozó KOM Központi Okos Mérés nevű cég csak a működésre elköltött legalább 700 millió forintot, miközben az átlagfizetés 679 ezer forint volt.

Elhunytakra kenik a felelősséget Kocsis Istvánék

Akár több évtizedes fegyházzal is fenyegető ítéletet kért az ügyész a megismételt másodfokú tárgyalás során az MVM-et korábban irányító Kocsis Istvánra és társaira, akik a közpénz-síbolás gyanúját elhunyt kollégájukra terelik.

Nem tudta eldönteni az ügyészség, hogy van-e korrupció a CÖF 500 millióért forgatott filmje ügyében

A kormány házi „civiljei“, a Civil Összefogás Fórum mögött álló Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány több mint félmilliárd forintot kapott az állami tulajdonú MVM Magyar Villamos Művek Zrt.-től. Az Átlátszó közadatigényléséből kiderült, hogy pontosan 508 milliót kapott a CÖF-CÖKA az állami cégtől.
Találatok: [432]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>