language

Kulcsszavak:

állami / önkormányzati vállalat highlight_off

Intézmények:

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [298]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>

A Mol-torony mellé költözhet a MÁV és több hivatal, NER-es vállalkozóktól bérelnének székházat

Több állami intézmény és állami tulajdonú cég is a NER-es vállalkozók tulajdonában álló BudaParton bérelhet majd irodákat egy hozzánk került dokumentum szerint. A MÁV egy 15 emeletes új székházat venne ki, oda költözne a MÁV-csoport nagy része a Volánbusszal együtt. Ezek a szervezetek olyan épületeket bérelnének ki, amelyeket még csak most kezdenek majd építeni, amivel komoly segítséget kap a BudaPart mögött álló üzleti kör.

Ismeretlenek kapják a milliárdokat, de az állami élelmiszermentésből máig nem lett semmi

Hiába hozták létre tavaly gyorsított eljárásban, s szántak rá az idén ötmilliárd forintot, máig nem működik az állami Élelmiszermentő Központ. A szükséges szoftver fejlesztésével ugyanis egyre késik, ám egyre többet kér érte egy homályos hátterű, kormányközeli tanácsadókkal dolgozó cég.

Brutálisan megemelték a Lázár által kinevezett új vezetők fizetését a MÁV-csoportnál

Durván megemelték a fizetéseket a MÁV-csoport új vezetése számára: az igazgatóságok és a felügyelőbizottságok tagjai mostantól minimum kétszer, sőt, sok esetben majd két és félszer annyit tehetnek zsebre, mint a korábbi vezetők – ez derül ki azokból a kimutatásokból, amiket a MÁV-csoport a napokban töltött fel a hozzá tartozó cégek honlapjaira.

Lázár János döntött: változik a MÁV és a Volán vezetése

A MÁV, a MÁV-Start és Volánbusz vezetésében is elválik egymástól az elnöki és a vezérigazgatói pozíció.

Nettó 150 millióért reptetnék a Magyar Birkózó Szövetség tagjait

Lejárt a korábbi szerződés, így új közbeszerzést írt ki a Magyar Birkózó Szövetség. A szervezet ezúttal kisebb összeget szán repülőjegyekre, és bár az ajánlattételi határidő január 21-én lejárt, egyelőre nem tudni, ki kapja a megbízást. Ha minden a korábbi évekhez hasonlóan alakul, akkor nagy valószínűséggel a Mauri Kft. lesz a befutó.

Pintér Sándor emberei a kórházak takarításán is busás haszonra tehetnek szert

Egyetlen, Pintér Sándor belügyminiszter elvárásait teljesíteni képes cég nyerte el az ország csaknem összes kórházának takarítására kiírt 300 milliárd forintos tendert.

Óránként 15 ezerért ellenőrzi a jegyedet a Volánbuszon a volt rendészeti államtitkár cége

A kormányból minden bizonnyal jórészt ügynökmúltja miatt távozni kényszerülő Tasnádi László bevásárolta magát egy cégbe, amihez elkezdtek dőlni az állami megrendelések.

Horváth András közzétette a Microsoft-ügyben vevőként érintett állami szervezetek listáját

“Microsoft-ügy, mindenki benne van!”– a legújabb korrupciós botrány részleteit magyarázó Facebook-bejegyzést tett közzé az öt éve zöld dossziéjával a cégláncolatos áfabotrányt kirobbantó Horváth András, egykori NAV-elemző, aki azóta Magyarország legismertebb közérdekű bejelentőjének számít. Horváth jelenleg az uniós forrásból megvalósuló, korrupciógyanús projektek után nyomozó Hadházy Ákos független képviselő munkáját segíti.

11 milliárdos melót nyert meg Jászai Gellért 4iG-je és a T-Systems

Feladatuk a MÁV és a Volán társaságok e-jegy rendszerének kiépítése. A közlekedés informatikai rendszer (melynek része az elektronikus jegyértékesítés, az integrált menetrendi rendszer és az elektronikus ügyfélszolgálat is) várhatóan 2020 végére épül ki, és nettó 11,15 milliárd forintból valósul meg. A Mészáros-közeli 4iG az új magyar sikercég. Ezeknek tapsolhattak az elmúlt hetekben: 1,9 milliárdos munka a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatalnak 19 milliárdos munka a BKV-nak 2,7 milliárdos munka az MVM-csoporthoz tartozó MVMI Informatikai Zrt.-nek

Rogán Cecíliáék fantom módjára szervezik a tömegrendezvényeket

Egyre nagyobb fákba vágja a fejszéjét Rogán-Gaál Cecília, Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter felesége. Néhány hete írtuk meg, hogy az üzletasszony, aki korábban főleg szépségversenyekre koncentrált, a tömegsport területén is terjeszkedni kezdett. FitBalance név alatt azóta több tömegrendezvényt is lebonyolítottak. Az viszont ma sem tudható, hogy ezek a több száz milliós rendezvények tulajdonjogilag milyen módon kapcsolódtak Rogán Cecíliához.
Találatok: [298]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>