language

Kulcsszavak:

állami / önkormányzati vállalat highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [4619]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>

Bizonytalan, lesz-e szuperkórház, ám Kocsis Máté neje és a Megafon vezetője öt éve onnan kap fizetést

2018 óta készíti elő a dél-budai szuperkórház megépítését az állam cége. Az egészségügyi államtitkár nem tudta megmondani, hogy valaha elkészül-e a kórház. Takács Péter elismerte, hogy egy kapavágás sem történt, és „B-tervvel” készülnek. A beruházást irányító cégnél leépítés is volt. A létszámcsökkentés nem érintette Kocsis Máté feleségét és a kormánypárti Megafon Központ vezetőjét, akik öt éve kapnak fizetést a kétséges megvalósítású kórház projektcégétől.

Idén 723 millió forintba került a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség, ami csak Balásy cégeinek ad megbízásokat

Közzétette szerződéseinek listáját a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség. Ebből kiderült, hogy minden egyes megbízásuk a kormánnyal jó kapcsolatot ápoló Balásy Gyula cégeinél landolt. A Rogán féle Nemzeti Kommunikációs Hivatal (NKOH) adatszolgáltatásából pedig azt tudhattuk meg, hogy az ügynökség ezért a munkáért 723 millió forintot kapott a Hivataltól. Legalábbis az NKOH ennyit utalt át július végén az ügynökségnek „a 2023. évi működési költségek biztosítására”.

Amikor a fideszes állam megeszi a Fidesz vezette önkormányzatot – Gyula átadja víziközművagyonát

Árulózástól és Mészáros Lőrinc nevének emlegetésétől is hangos volt szeptember végén a gyulai képviselő-testület ülése, ahol egy évnyi ellenállás után a fideszes városvezetés és a kormánypárti többség, a helyi civilnek nevezett szervezet támogatásával, az ellenzék élénk tiltakozása közepette arról döntött, hogy a vízközmű-szolgáltatást és vagyont átruházzák az államra.

A Bayer Zsolt felesége vezette Vérellátó Szolgálat milliárdokért vett PCR-teszteket Bayerné ismerőseitől

Felmentést kapott a közbeszerzés alól az Országos Vérellátó Szolgálat, így szerződtek 18,2 milliárd forintért „SARS-CoV-2 vizsgálatokhoz szükséges tesztek, tesztelés és mintavételhez, mintakezeléshez szükséges eszközök és szolgáltatások beszerzésére” a járvány idején – ez derült ki a K-Monitor által a Belügyminisztériumtól kiperelt adatokból. Az Átlátszó most közadatigénylésben kérte a szerződést, amire az OVSZ igazgatója, Bayerné Dr. Matusovits Andrea 30 nap elteltével azt mondta: mivel az „kétséget kizáróan nem azonosítható be”, nem tudják kiadni. De segítettünk, hogy megtalálják.

Karácsony a közgyűlést kikerülve köt üzletet a NER-milliárdos plakátcégével

Májusban politikai szövetségei sem mind támogatták abban Karácsony Gergelyt, hogy a főváros Garancsi István cégével szerződjön mintegy 44 ezer fővárosi plakáthely ügyében. Ezért – mint megtudtuk – a főpolgármester a nyáron saját hatáskörben hozott döntést erről. Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármester csalódott, Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes szerint viszont a főváros két okból is jól jár.

Csizi Péter állami cégvezetőként elhalmozta megrendelésekkel (egykori) pécsi szomszédait

Elárasztotta megrendelésekkel közvetlen pécsi szomszédait Csizi Péter helyettes államtitkár előző munkahelyén, a megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató Kézmű, Főkefe és Erfo Nonprofit Kft.-k ügyvezetőjeként – derítette ki a Magyar Hang. A három állami vállalat havi nettó 2-6 milliókat juttatott különböző megbízásokkal cégenként(!) az egyik pécsi vállalkozónak éveken át. A másik vállalkozó „túlélte” Csizit: a cége 2023-ban is szerződésben áll az állami társaságokkal. A szerződésekből kiderült az is, hogy az állami cégcsoport dolgozott a Mészáros Lőrinc-féle 2rule márka termékeinek előállításán.

Gyanúsan közel maradt a közpénzzel kitömött volt ügyvédi irodájához Nagy Márton testvére

Aznap, amikor 2022 májusában Nagy Márton miniszteri esküt tett, a testvére, Nagy Szilárd kiszállt az addig közpénz százmilliókat kasszírozó ügyvédi irodájából. A miniszter testvérével fennálló szoros kapcsolatot alátámasztja, hogy láttuk, amint Pete Judit egyik reggel egy Porschéval távozott abból a II. kerületi ingatlanból, ami a cégnyilvántartás szerint Nagy Szilárd lakcíme.Pete Judit vette át az irodát, amellyel azóta is százmilliós szerződéseket kötöttek a Nagy Márton felügyelete alá tartozó állami cégek.

Pécsi buszper: az ügyészség hatályon kívül helyezné a felmentő ítéletet

Az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését indítványozza a Pécsi Fellebbviteli Főügyészség a pécsi buszbeszerzéssel kapcsolatos büntetőügyben.

Jön a 17 milliárdos ítélet, legkésőbb januárban kasszához járulhat az e-jegy-ügy perének a győztese

Októberben várhatóan egy hetes tárgyalássorozat után hoz ítéletet a Nemzetközi Gazdasági Kamara (ICC) mellett működő választott bíróság a fővárosi elektronikus jegyrendszer bukása miatt indított perben – értesült lapunk. A döntéshozatalra 60 napja van a testületnek, így az ítélet még az idei évben megszületik. A Népszava ügyre rálátó forrása szerint nem várható sem további tárgyalási napok kitűzése, sem egyéb halasztó körülmény. Az ítélet elvben azonnal végrehajtható lesz, így a győztes fél már januárban a kasszához vonulhat, bezsebelve a bíróság által megítélt milliárdokat.

Kérdéseink után eltüntette az MVM az éves szaldó sérthetetlenségéről szóló 2021-es bejegyzését

Sem az állami energiavállalat, sem az Energiaügyi Minisztérium nem válaszol arra a kérdésünkre, miért állították 2021-ben, hogy a 2024-től esedékes elszámolási változás a kész rendszereket nem érinti. Közben a kormány úgy tesz, mintha meghátrálna és egyeztetne saját magával.
Találatok: [4619]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>