language

Helyek:

Debrecen highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [369]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>

A Waberer’snek bejött a stratégiaváltás, egy év alatt duplázott a részvény ára

A tőzsdén jegyzett, részben Tiborcz István, részben a Mol Nyrt. tulajdonában álló Waberer’s International Nyrt. tavaly rekordévet zárt. Barna Zsolt, a cég elnök-vezérigazgatója a tavalyi év eredményeit ismertető sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a forgalom 711 millió eurót, az EBITDA (kamatok, adó és értékcsökkenés előtti eredményével) 96 millió eurót tett ki, a cég részvényenként 120 forintos osztalékot fizet.

Tételesen bemutatjuk, mennyi állami támogatást kaptak az autó- és akkugyárak

Átlagban elmondható, hogy az autóipari befektetések ötödét az állam állja.

Még a nevében is titkolták, hogy egy újabb akkumulátor-összeszerelőt építenek Debrecenben

kínai CATL egy olyan összeszerelő üzemet bérelne a lassan akkufővárossá váló Debrecenben, amelyet a beruházó sokáig be sem jelentett, pedig már folyamatban van az engedélyezési eljárása. Máshol gyártott cellákat szerelnének itt össze, úgy számolnak, hogy a BMW lehet a termékek egyik felvásárlója.

Már látni a jövőt. Foci az Orbán-világban és utána

Oly mértékben függ anyagilag a kormánytól a magyar foci, hogy a legkisebb változás is bedöntheti a sportágat – legyen akár az csupán egy rosszul végződött ­házasság, hogy egy esetleges kormányváltást már ne is említsünk

Tiborcz István cége Szijjártó minisztériumának támogatásával vesz egy hatalmas telket Debrecenben

A tervek szerint méretes logisztikai központot épülhet majd rá.

Az önkormányzatokat lefegyverzi, a baráti cégeket támogatja a kormány a rozsdaövezetek kijelölésével

Több területtel kapcsolatban felmerülhet a kérdés: egyáltalán miért rozsdaövezetek? Mindenesetre ezeken a helyeken rendre megjelennek a kormányhoz közel álló vállalkozók, ingatlanfejlesztők, baráti cégek.

Kétes múltú vállalkozásokat is beengednek a NER-közeli ingatlanberuházók zárt körű elitklubjába

Szimpatikus cél, hogy kedvezményes áfakulcsú lakások épüljenek a településeken belüli elhagyott-elhanyagolt üzemek romjain, csakhogy nálunk ez is a kiválasztottak biznisze lett. Ráadásul a beruházók önkényesen alakíthatják át a városképet.

Óriási botrány az egyik bíróságon: példátlan bűnügyben nyomoz az ügyészség

Nyomozást indított az ügyészség egy megdöbbentő bírósági botrány ügyében – tudta meg a Magyar Nemzet. A Debreceni Törvényszék egyik – azóta lemondott – bírájáról ugyanis egy kompromittáló hangfelvétel került elő, amin elhangzott, a bíró előre elmondta, milyen ítéletet ad a vádlottaknak.

Mészáros Lőrinc cége építi, a miniszter átadja, és erről Várkonyi Andrea cége ad hírt

Az Opus Titász dolgozik a villamosenergia-hálózaton Debrecen környékén, ahol újabb kínai érdekeltségű cégnek kedvez a kormány.
Találatok: [369]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>